"Megtérése tizenharmadik esztendejében újból Szíriába indult, ahol akkoriban kemény és szívós harcok folytak a keresztények és a pogányok közt. Nem félt egyetlen kísérő társaságában a szaracén szultán elé járulni. De ki tudná szóval elmondani, milyen elszántsággal lépett az uralkodó elé, milyen meggyőző erővel beszélt neki, s milyen ékesszólással és magabiztossággal felelt a keresztény hit gúnyolóinak? Mielőtt ugyanis a szultán elé jutott volna, katonái elfogták; de ő sem a szidalmaktól és verésektől nem ijedt meg, sem a kilátásba helyezett büntetésektől nem riadt vissza, sőt a fenyegető haláltól sem rettent meg. De ha így sokan ellenséges érzületet mutattak is iránta, és szidalmakkal is illették őt, maga a szultán a lehető legnagyobb előzékenységgel fogadta. Általában minden tőle telhető módon iparkodott kimutatni iránta érzett tiszteletét. Többek közt gazdag ajándékok felajánlásával megpróbálta a világ hiú javai felé fordítani lelkét. Mikor azonban meggyőződött róla, hogy a szent következetesen annyiba vesz mindent, mint a szemetet, igen elcsodálkozott rajta, és úgy tekintett fel rá, mint akinek nincsen párja az emberek között. Nagyon épült szavain, és örömest hallgatta őt."
Misszió. Az aranyásó lázba jön ha tudomására jut, hogy egyik vagy másik völgyben valaki aranyrögöket talált. Felszerelést vásárol, hátrahagy mindent és útra kel a mesés gazdagság reményében. Jézus szavaiból, Szent Ferenc megértette, hogy milyen gazdagságot rejt Isten országa, és hogy mennyire értékes Isten előtt minden egyes lélek. Ezért Ferenc mindent maga mögött hagyva, "mindenét" eladja és az örök értékekre irányítsa minden figyelmét, energiáját. Saját örök üdvössége és a körülötte élő emberek örök élete az egyetlen kincs ami őt mozgatja. Imádkozik, böjtöl, sanyargatja magát, de nyíltan ki is áll az emberek elé, prédikál, érvel, magyaráz, vállal minden nehézséget, veszélyt csak, hogy célját elérje. Kész a vértanúság kínszenvedését is vállalni csak, hogy a mennyek országának kincseit maga és embertársai számára megnyerhesse.
Szent Ferenc atyánk buzgóságát látva, milyen jó lenne lángra lobbani és nagy lendülettel nekiindulni, hogy a saját üdvösségünk és a körülöttünk élő szeretteink, testvéreink örök életét elnyerhessük. Bátran, e csodálatos cél elérésének alárendelve mindent dobjunk ki az életünkből ha lehúz és lassítja mozgásunkat, ugyanakkor fáradságot nem ismerve kezdjünk el dolgozni. Döbbenjünk rá, hogy a ruha a házunk és mindaz ami körülvesz mulandó, és azoknak megszerzése, birtoklása, a róluk való por törölgetése mekkora veszedelmet jelent, mert elterelheti a figyelmünket az igazán értékes dolgokról. Isten kicsinyke szolgájának példájára mi is, mindent magunk mögött hagyva, kezdjük el hirdetni a vigasztaló evangéliumot imádságos buzgósággal a mi kedves testvéreinknek. Nekünk nem kell keresnünk a hitetlen szaracénokat, mert itt körülöttünk is oly sokan vannak, akik talán soha nem is hallottak az evangéliumról, a Szeretet Istenéről. Első lépésként keressük meg a helybeli plébánost és ajánljuk fel neki hetente néhány órára szolgálatunkat. Magunk is tudatosan dönthetünk, hogy időnkből, anyagi javainkból milyen jót, szépet alkothatunk Isten dicsőségére, embertársaink javára.
Jónak lenni jó, a sikerélmény erőt ad, a szeretet találékony, így egyre többet fogunk vállalni és tenni. Ha a kudarcok nem bátortalanítanak el, akkor a szeretet égbe ragadó örvényébe kerülünk, és önmagunkat túlszárnyalva haladunk az irgalmas szeretet útján, a Szentháromság kitárt karjai felé.
Csodálatos kaland vár ránk, ha Istenünk hívására, Szent Ferenc atyánk példájára igent mondunk!
Jézus szavaiból, Szent Ferenc megértette, hogy milyen gazdagságot rejt Isten országa, és hogy mennyire értékes Isten előtt minden egyes lélek.