Egyiptomban új király jutott hatalomra, aki nem ismerte Józsefet. Ezt mondta alattvalóinak: „Látjátok, hogy Izrael fiainak népe megsokasodott és megerősödött, s már veszélyt jelent számunkra. Járjunk el vele szemben okosan, hogy megakadályozzuk szaporodását. Különben háború esetén ellenségeink számát fogja növelni. Harcolni fog ellenünk, s utána elhagyja az országot.”
Ezért munkafelügyelőket rendeltek Izrael fölé, hogy megkeserítsék az életét olyan munkával, amelyre kényszerítették őket. Így építették a fáraónak a raktárvárosokat, Pitomot és Ramszeszt. De minél jobban elnyomták őket, annál jobban növekedett számuk és szétterjedtek, ezért félelem fogta el őket Izrael fiai előtt. Az egyiptomiak tehát munkára kényszerítették Izrael fiait, és életüket durva kényszermunkával tették elviselhetetlenné: agyagfeldolgozással, téglavetéssel, különféle kényszermunkával. Egyiptom királya ezt a parancsot adta a héberek bábáinak, akik közül az egyiket Sifrának, a másikat Puának hívták: „Amikor a héber asszonyok mellett segédkeztek, figyeljetek jól a két nemre: ha fiú, öljétek meg, ha leány, hagyjátok életben.” A bábák azonban félték az Istent. Nem engedelmeskedtek az egyiptomi király parancsának és életben hagyták a fiúkat. Ezért Egyiptom királya felelősségre vonta őket: „Miért jártatok így el, és miért kíméltétek meg a fiúkat?” Ezt felelték a fáraónak: „A héberek asszonyai nem hasonlítanak az egyiptomiakhoz, azok életerősek, mielőtt a bába megérkezik, már megszülnek.” Isten ezért megáldotta a bábákat. A nép pedig nagyon elszaporodott és megerősödött. Isten a bábák jámborsága révén biztosított utódokat neki. Akkor a fáraó ezt a parancsot adta minden alattvalójának: „Minden fiút, aki a hébereknél születik, vessetek a folyóba, de a lányokat hagyjátok mind életben.”
Csaba testvér elmélkedése:
Európában a szexuális forradalom kezdetétől, közel 50 millió abortusz volt. Biztos, hogy ez a "forradalom" más földrészeken is rengeteg életet kioltott, talán világviszonylatban még többet, mind az 1917-es nagy októberi forradalom.
A gyilkos fáraó bennünk él, mondhatunk bármit, általunk gyilkol a gonosz! Minden alkalommal amikor nem a szeretet hanem az önző "én" diadalmaskodik döntéseinkben, akkor szembesülünk azzal a fáraóval, aki akár mások életén keresztül gázolva építi a maga hatalmas síremlékét! Ő megölt gyermekek vérét keverte az épülő piramisba. Mózes, népe sorsát vállalva, azt egy életen keresztül hősiesen hordozva, állított el nem múló világító tornyot a szolgáló szeretetnek, olyat, ami amíg az ember él a földön mindannyiunknak utat mutat!.
Álljunk meg itt az elmélkedésben és hozzuk meg az életünket meghatározó fundamentális döntést: Saját önző, bűnös világomból kell nekem kivonulnunk. Kisebb testvéri szeretettel vállaljuk az életet és hordozzuk azt, akár vér a vérünkből, akár nem. A mi utunk, még ha a pusztán keresztül is vezet, az Isten által mutatott Mózes útja, és nem a csillogó - villogó, vértől bűzlő fáraók világa.
Döntésünkhöz, akár az alpinista a mentő kötélhez ragaszkodjunk, mert az örök életre vezet.