"Elindultak Elimből, és az Egyiptomból való kivonulásuk utáni második hónap 15. napján Izrael egész közössége Szin pusztájába érkezett, amely Elim és a Sínai-hegy között terül el. Itt a pusztában az izraeliták egész közössége zúgolódott Mózes és Áron ellen. Izrael fiai ezzel estek nekik: „Inkább haltunk volna meg az Úr keze által Egyiptomban, amikor a húsos fazekak mellett ültünk és jóllaktunk kenyérrel. Ti pedig ide hoztatok a pusztába, hogy az egész közösség éhen vesszen.” De az Úr így szólt Mózeshez: „Nézd, én kenyeret hullatok nektek az égből.

A nép menjen ki, és gyűjtsön magának egy napra valót belőle. Így akarom próbára tenni, hogy parancsom szerint jár-e el. Ha a hatodik napon elkészítik, amit hazavittek, kétszer annyi lesz, mint amit naponként gyűjtöttek.” Mózes és Áron így szóltak Izrael fiainak egész közösségéhez: „Ma este megtudjátok, hogy az Úr hozott ki benneteket Egyiptomból, holnap reggel pedig meglátjátok az Úr dicsőségét. Ő ugyanis hallotta az Úr elleni zúgolódástokat. Mi vagyunk mi, hogy ellenünk zúgolódtok?” Mózes azután így folytatta: „Ma este az Úr húst ad nektek enni és holnap reggel kenyeret, hogy jóllakjatok. Az Úr ugyanis hallja, hogy ellene zúgolódtok. Mi vagyunk mi? Zúgolódástok nem ellenünk irányul, hanem az Úr ellen.”* *Valóban, estére fürjcsapat jelent meg, és ellepte a tábort. Reggel pedig harmatozó felhő volt a tábor körül. Amikor a harmatozó felhő felszállt, a puszta talaján valami finom szemcsés dolog volt, olyan, mint a dér a földön. Izrael háza mannának nevezte ezt. Fehér volt, mint a koriandermag, s olyan íze volt, mint a mézeskalácsnak. Izrael fiai negyven évig ették a mannát, amíg csak lakott vidékre nem érkeztek. Addig ették a mannát, amíg Kánaán földjének határához értek.*

Csaba testvér elmélkedése: 

Manna - fürj!

Vagy 150 gyermekkel Szovátán táboroztunk. A tábor a pusztai vándorlásról szólt. A különféle házakból jött gyerekek voltak a törzsek, és mindjárt az első nap kipróbáltuk a Vörös-tengeren való átkelést! Van Szovátán a Medve-tó mellett egy Vörös tó is, ennek a vize színtén nagyon sós. Na, mi próbáltunk egész délután átkelni száraz lábbal ezen a tavon, de nem sikerült, ellenben sokat kacagtunk és lemostunk magunkról a jó sós vízben minden szennyet, így este jókedvvel, derűvel és főleg tisztán indultunk haza. Másnap elmentünk egy zarándok útra. Mindenik törzs készített magának zászlót, vittünk magunkkal üstöt, krumplit, fűszereket és mindent ami egy ebédhez kell, húst azt nem vittünk. Egy kollégámat megkértem, hogy az élő tyúkokkal  menjen előre egy kis erdőbe, egy patak partjára, és majd az én szavamra engedje el az állatokat. Útközben elmondtam a gyermekeknek, hogy Isten a választott népnek a pusztában adott fürjeket, de nem sülve. A fürjek nagyon mozgékony jószágok, meg kellett őket fogni és megpucolás után be kellett őket tessékelni az üstbe, így lesz ebéd...  Társam a jelre elengedte a tyúkokat... Gyerekek, most ti vagytok a választott nép, ha megfogjátok a tyúkokat, a szakácsnő levágja, megkopasztja, és a krumplipaprikásba lesz finom husi. Ha tátott szájú, muja gyerekek vagytok, akkor mezítlábas krumplit eszünk. Mit mondhatnék, szegény szárnyasok sorsa aznap ott beteljesedett. Olyan gyerekeket kell kiengedni a gyermekotthonból, akik a jég hátán is megélnek, mert ha nem tanítjuk meg őket a létük fenntartására, minden egyes bukásért mi leszünk a felelősek. 

Fontos, hogy  megértsük, hogy Isten ajándékaiér sokszor le kell hajolni, és a magunk részét mi is hozzá kell tegyük az ajándékhoz, hogy az életben boldoguljunk. A létért meg kell küzdeni és erre az Úr nem csak a választott népet, de minket is meg akar tanítani. Teljesen ingyen csak a sajt van és az is csak az egérfogóban, a többi dologért meg kell küzdeni!! 

Szeretettel, 

Csaba t. 

Kép: A bányász megküzd a mindennapi betevő falatért.

2025. február 11.