Evangélium: „Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak: „Amikor imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok!... Ti tehát így imádkozzatok: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved; jöjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma; és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek; és ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól! Mert ha ti megbocsátjátok az embereknek, hogy ellenetek vétettek, mennyei Atyátok nektek is megbocsátja bűneiteket...”

Mt 6,7–15

Sokszor beszélünk az elveszett Édenről, a régi szép időkről vagy a letűnt aranykorról. Sokan úgy gondolják, hogy mindez valahol messze a múltban, már rég mögöttünk van! Elterjedt az a nézet, hogy egy folyamatosan romló, széthulló, a végső pusztulás felé tántorgó és szívtelen világban élünk. Ne hagyjuk, hogy a gonosz lélek a reményt, Isten szép erényét kilopja az életünkből.

Mondjuk el az Úr imáját! Jézus Krisztus a Miatyánkban nem azt mondja, hogy könyörögjünk az Istenhez, hogy a nyakunkon lévő világvégi pusztulás ne fájjon nagyon! De nem is a puszta túlélésért imádkoztat minket Krisztus. Ellenkezőleg: arra biztat, hogy kérjük állhatatosan, lángoló szívvel: „Jöjjön el a te országod!”

Isten országa ugyanis nem mögöttünk, hanem előttünk van! Szent hittel hiszem, hogy a mi világunk minden hibájával, bűnével és botlásával együtt ma is Isten előtt kedvesebb, élhetőbb és lakhatóbb, mint az elmúlt évezredek bármelyik éve.

Sokan hitetlenkedve kérdezik: „Jó, de hol van a krisztusi szeretet gyümölcse ebben a modern világban?” 

Nyissuk ki a szemünket és gondoljunk a közoktatásra, ahol a gyermekeink tanulhatnak, meleg, jól felszerelt iskolákban. De gondolhatunk a közbiztonságra, fegyver nélkül utazunk Európában békében, Bethlen Gábor korában mindenki álig felfegyverkezve, várfalakkal körülvett városokban élte az életét Erdélyben is. Közegészségügy: lehet szidni a betegeket ápoló, értünk dolgozó orvosokat, nővéreket, de milyen jó, hogy ha baj van jön a mentő és jószándékú emberek gondunkat viselik. A falvainkat és a városokat, még a tanyákon élő embereket is összekötő közúthálózat – ez mind-mind a kétezer éves krisztusi szeretetparancs gyönyörű, beérett gyümölcse! Valaha ezek nem léteztek, érdemes a történelmet tanulmányozni. Nem volt ilyen átfogó társadalmi szolidaritás, mondhatni "szeretet", és a szegényeket, a gyengéket, a betegeket évszázadokon keresztül nagyon gyakran a sorsukra hagyták. Ma pedig természetesnek vesszük, hogy oly sokan a gondunkat viselik. Persze, még nem értük el Isten országát, az még messze van, de hatalmas utat tettünk meg két évezred alatt, ne értékeljük le az évezredek küzdelmének az eredményeit!

Ne aggodalmaskodjunk, ne essünk pánikba: „Aggodalmaskodásával ki tudná közületek akár csak egy könyöknyivel is meghosszabbítani az életét?” 

Mt 6,27

- Bízzunk Istenben, egy kibontakozó, növekedő világban élünk! Haladunk, az irány jó, a világunk a sok nehézség ellenére valójában tisztul és szépül. Tartsunk ki a mindennapi munkában, a gondviselő mennyei Atyánk oldalán. „Az én Atyám mindmáig munkálkodik - mondja Jézus Krisztus -, és én is munkálkodom”. Isten nem egy távoli karosszékben ülő közömbös szemlélő, aki magára hagyta a teremtett világot, hanem egy szüntelenül alkotó, értünk dolgozó, bennünket szerető Édesapa!

Szeretettel, 

Csaba t.

Csíksomlyón az Isteni erények jelképe: Hit, remény és a szeretet a sekrestyések találkozójának a virágszőnyege. A Mária Kertben 100 óvodás, a reményünk alapjai.