Kedves Testvéreim Amerikában, Kanadában!

Isten kegyelméből haza értem szerencsésen Erdélybe.

Szívemben csak hála öröm, és köszönet van, amiért láthattam Isten alkotta szép világotokat, és a benne szeretetben, harmóniában otthonra találó családjaitokat, közösségeiteket.

 

Bennem őszinte szeretet, és nagy tisztelet van irántatok, kik a háborúk, forradalmak viharától sodródva nem magatokba roskadva, elvesztetek, hanem bátran megkapaszkodtatok egy új világ sokszor nagyon kemény földjén, és becsületes, kemény munkával magatoknak ott az idegenben,  nemcsak otthont, hanem templomokat, közösségi házakat is építettetek. Sőt városaitok főterein, parkjaiban, - mint ki otthon érzi magát - , emlékműveket állítottatok, népünk nagyjairól tereket, utcákat neveztetek el, melyeket a veletek együtt élő többségi nemzetek is tisztelettel elfogadnak.

Őszinte nagyrabecsüléssel vagyok a jól szervezett magyar  plébániák, egyházközségek, magyar  alapítványok, szervezetek, egyesületek, közösségek iránt, melyek megszólítják, és befogadják, otthont jelentenek a szétszórattatásban, szórványban élő magyaroknak. Jó volt látni a magyar tévé, rádió stúdiókat, olvasni a kisebb nagyobb értesítőket, újságokat, melyeken keresztül áthídalódik a sokszor sok- sok ezer kilométer,  mely elválaszt titeket egymástól.

Hihetetlenül szép a ti új hazátok. Isten világa tudtam, hogy nagy és szép,  és hogy a Kárpát medencén kívül élőket is megajándékozta szépséggel, gyönyörűséggel, csodálatos tájakkal, virágokkal, növényekkel, állatokkal, de most a ti jóvoltotokból láthattam is rengetek Isten teremtette csodát, mely előtt alázattal csak térdre tudunk borulni, hogy szeretettel hálát adjunk gondviselő, jóságos Istenünknek.

Köszönöm azt a hatalmas nyíltságot, őszinteséget mellyel fogadtatok, és megmutattátok, életetek árnyoldalait is, azt a kemény életet, mellyel a léteteket fenntartjátok. A rohanó világban feltűnő veszélyeket, melyek egészen biztos, hogy a mi Erdélyi kis világunkat sem fogják elkerülni.

Köszönöm azt a nyitottságot, érdeklődést, mellyel felénk fordultatok, mellyel követitek nemcsak a Kárpát medencében maradt rokonaitok, népetek életét, de mellyel számon tartjátok gyermekeink, alapítványunk sikereit, eredményeit, örömeit, de kudarcait is. Köszönöm, hogy nagyon sokan szövetséget ajánlottatok az élet szolgálatára. Köztetek hatalmas bátorság töltötte el a szívemet, valahogy úgy éreztem, hogy ha ti ott szinte egyenként tudtatok magatoknak egy szép új világot teremteni, akkor nekünk is itt összefogva, a ti segítségetekkel miért ne sikerülne? Miért ne hozhatnánk létre egy hatalmas "Szövetséget az Életért", melyben alázatos kemény munkával, más nemzetekkel együtt élve, Erdélyben, a Kárpát medencébe, építhetjük Isten Országát, azt a tündér kertet, melyre mindannyian szívünkben vágyunk?

Biztos vagyok benne, hogy Isten  aki létbe hívott, és ki ötmilliárd éve formálja alakítja, szépíti világunkat, tovább is munkálkodni fog, gondviselő jósága lassan lebontja az átjárhatatlannak gondolt falakat, feltölti a világokat elválasztó völgyeket és bennünket embereket egymásnak testvérévé tesz, hogy valóban egy nagy család gyermekeiként szeretetben, békében éljünk, Isten gyermeki méltóságunkban.

Azt is hiszem, hogy a Boldogságos Szűzanya, kire Szent István király bízott, és ki ezer év alatt egészen biztos, hogy sok álmatlan éjszakát élt meg népünkkel, nemzetünkkel együtt, de aki minden nehézségen keresztül vitt bennünket, tovább fogja szőni a magyar nemzet életét, jövőjét is. Mohácsok, Trianonok, forradalmak tüzén, keservén keresztül is, de mindig előre viszi nagycsaládunkat a holnapba, az életbe.

Én hiszek ebben a holnapban, a tündér kertben, Isten Országában, melyért naponta imádkozunk a Miatyánk mondásával. Hiszek  a holnapban azért is,  mert békével hosszan járhattam Amerika földjén tizenkét nagyvárost úgy, hogy nemcsak a hajam szála nem görbült sehol, de egyszer sem éreztem magamat veszélyben, kellemetlenül. Sehol egyetlen percig sem volt olyan érzésem, hogy bajba vagyok, hogy itt nem szeretnek, nem értenek, nem fogadnak el.  És nem csak a magyar vendég látóink között érezhettük magunkat biztonságban, békében, de az előadások során a templomokban, közösségi házakban, sőt a repülőtereken, a városok forgatagában, éttermekben is. 

Istennek legyen hála ezért a nagy útért, mely megerősített minden szempontból, azon az úton melyen az életet, a szeretetet, a reményt szolgálva jártam, és szeretnék tovább is járni szülőföldemen és a nagyvilágban.

Adja a jóságos Isten, hogy barátságunkat, "Szövetségünket az Életért" tovább tudjuk építeni, szőni, Isten dicsőségére, népünk, s az egész világ javára.

szeretettel, Csaba t.

Déva, 2007 november. 14