Antal atyát 1941. szeptemberében szentelte egyedül, külön Márton Áron püspök úr szerzetespappá Gyulafehérváron a püspöki kápolnában, néhány munkatársa társaságában! A kép most készült Szászvároson, Antal atya pappá szentelésének 75-ik jubileumi évében! A képen Antal atya imára kulcsolt keze és egy torta azzal a mondattal, mellyel Áron püspök fogadta a fiatal, szolgálati papságra jelentkező szerzetest! Tudod-e fiam, hogy mire vállalkoztál?!

A megdöbbent fiatalnak a prófétai képességekkel rendelkező Áron püspök elmondta, hogy bár az újságok győzelmi hírekkel vannak tele,1941-ben a német hadsereg, a csatlós, magyar, román, olasz, stb. katonákkal éppen nagy győzelmeiket ünnepelték, mégis az igazság az, hogy Oroszországban több tízezer püspököt, papot öltek meg, az egyházat üldözik, és ez a láng nálunk is fel fog csapni, pusztítani fog! Antal atyát Áron püspök felvilágosította mindarra ami jönni fog, és a fiatal küküllőkeményfalvi szerzetes mindenre igent mondott, vállalta a sorsát, akárcsak rajongásig szeretett nagy püspöke, Márton Áron! 

Erdélyt visszacsatolják a világháború végén Romániához, 1948-ban államosítják az iskolákat, 1949-ben a fiatal plébános a zetelaki híveivel gyalog meg a csíksomlyói búcsúra, hazafelé a lelkes hívek elénekelték a magyar himnuszt is, Antal atyát letartoztatták! Az akkori "vendégszeretet" következménye az a vér nélküli stigma melyet azóta is kezein, lábán, magán hord! Élete, karrierje kettétört, a kommunizmus bukásáig élete kényszerpályán mozog, bujkál szülőföldjétől távol, teszi mit nem látnak, úgy ahogy lehet! 

Nézem a képet és fülembe cseng Antal atya szava! Mindenek tudatában, ha a 75 évet elfújná a szél és ha újból ott állnék Márton Áron előtt a kápolnában, a három diplomával, fiatalon, szó nélkül térdre borulnék, hogy felszentelő, áldott kezét újból rám tegye, és örömmel vállalnám Istenemért és népemért a papságot, az áldozatot! 

Úgy gondolom, hogy egyetlen vértanúság sem könnyű, de a néma évtizedek mártírsága melyet szentéletű Márton Áron és az őt követő papjai, a szerzetesek, világi hívek Istenért, Egyházért, Népükért vállaltak, minden tiszteletet megérdemel! Ezek az emberek, akárcsak a jéghegy víz alatti része, magasba emelnek bennünket, huszonegyedik század erdélyi magyarságát. Hiszem, hogy az ők vére, verejtéke, áldozatos kitartó munkájuk, imájuk szülte többek között a Szent Ferenc Alapítványt és mindazt az egyházi, világi intézményrendszert Erdély szerte, mire büszkék vagyunk! Hiszem, hogy akkor és ott 75 évvel ezelőtt Antal atya nem csak a papságra mondott igent, hanem rám is, és az általunk befogadott árva gyermekeinkre is!  

Nézem az imára kulcsolt kezét, és nagy tisztelettel, hálás szertettel megcsókolom! 

Csaba t.