1658. szeptember 6. - 2008. szeptember 6.

Image1658 nyarán Székelyföld nagyjai, míg hadakozással elfoglalva idegenben voltak,  betörtek a Gyergyoi medencébe a tatárok. A 3000 fegyveres, a zsákmány tudatában magabiztosan haladt előre.

 

 

Az otthon maradt székelyeknek két lehetőségük volt: csüggedten, külön külön menthette volna mindenki a maga életét, javait, hogy az erdőben szurdokokba menedéket keressen, hátrahagyva a gyengéket, generációk által felépített anyagi javaikat, templomaikat, sírva elbujdossanak. Vagy a másik lehetőség az összefogás, a túlerővel való bátor szemben állás, Isten segítségét kérő, létért való küzdelem.

  1658 szeptember 6-án, nem mások segítségére várva, hanem bátor összefogással, a Gyergyó-medence népei, az általuk jól ismert természeti adottságokat felhasználva Szárhegy és Ditró határában megütköztek a saját erejében gőgösen bízó túlerővel. A győztes csata emlékét hirdeti a máig Tatárdombnak nevezett halom, mely alá az elesetteket temették közös sírba, és az 1908-ban felállított szép márvány obeliszk, mely írott emléket is állít a Székelynép összefogásának, a létért való bátor, eredményes kiállásának.
  A 350 éves évforduló jó alkalom az emlékezésre, és a visszanézésre. Meg vagyok győződve, hogy az akkor élt őseinknek üzenete is van mindannyiunk számára: "Ne féljetek, hanem a létet adó jó Istenben bizakodva fogjatok össze, ne mások irgalma után siránkozva, hanem bátor kiállással oldjátok meg ti is a magatok gondjait." Igen, hiszem, hogy a 350 éves példa  mindannyiunk számára útmutató. Akár gyermekvédelemben, akár kulturális, gazdasági kérdésekben, az lenne jó, ha őseink példájára saját gondjainkat felvállalnánk, és egymásban szövetségeseket keresve, a jó Isten segítségét kérve mi is megoldanánk létünket, közösségeinket veszélyeztető kérdéseket.
  A Tatárdomb közvetlen környékét, a több hektáros ősi ferences birtokot rendünk Isten kegyelméből visszakapta tulajdonába. Így, a Gyergyói-medence egyházi és közigazgatási elöljáróival való egyeztetés után, szeretettel meghívunk minden jóakaratú embert 2008 szeptember 6-án, szombaton 11.00 órától egy megemlékező szentmisére. A Szentmise után, a nagy bográcsainkban főzött ebédből reméljük mindenkinek bőségesen fog jutni. Délután háromtól ünnepi kulturális műsor lesz.

Szeretettel várunk, hogy a múltba nézve megújítsuk a szeretetből vállalt Szövetségünket, Szeretettel, Csaba t.

 

2008 augusztus.20
 

Image

Image

Image