Világunkban dúló mostani vihart nem a könyörtelen természet, nem is valós emberi szükségletek, hanem a világunkban rákos daganatként burjánzó, mérhetetlenül gazdagok kapzsisága okozza! Színes forradalmak, megtévesztett fiatalok, idegen érdekek korbácsolták fel lassan ellenőrizhetetlen szintre az indulatokat, és februárban kitört a háború! A katonák az elején csak kóstolgatták egymást, de ma már egy totális háború kezd körvonalazódni, egy olyan háború, melyet nem Ukrajnában kezdődött és úgy tűnik, hogy nem is ott fognak befejezni!
Mi egyszerű emberek mit tehetünk? Itt az ideje, hogy világunk hánykolódó ladikjából Istenhez kiáltsunk: „Uram, ments meg minket! Elveszünk!” Mt 8,23 Elveszünk, mert az elvakult, egymásnak nem engedő nagyhatalmak, világunk maradék készleteit is felégetve egymásnak estek, és véres háborúba taszítanak mindannyiunkat. Uram, adj bölcsességet azoknak, akiket a döntés súlya nyom, hogy kompromisszumra készen egy asztalhoz üljenek és félrerakva a presztízst és minden idegen érdeket, párbeszédet folytatva a béke, az élet mellett döntsenek!
2020 decemberében kétoldali tüdőgyulladással, lázas betegen feküdtem a kórházban koronavírustól fertőzötten. Azon gondolkodtam, hogy mi is az egészség? A tudósaink szerint, egy egészséges testben száztrillió sejt és még tízszer ennyi mikroorganizmus működik békében, szimbiózisban, egymást szolgáló egységben! A betegség nem más, mint amikor néhány sejt vagy bacilus, vírus elkezd burjánozni, szaporodni, mert ők nem szolgálni, hanem hódítani akarnak, nekik nagyobb szelet kell a közös tortából. A szervezet immun ereje, az orvosokkal támogatva fellép a burjánzó sejtek, a virulensen támadó kórokozók ellen és ha győznek, akkor béke lesz a testünkben, életben maradunk!
A kórházi kezelés első hetének végén éreztem, hogy megfordult a betegségem. Éreztem ahogy lassan, de biztosan visszatér az életerőm, ahogy testem megannyi sejtje, a bennem, velem élő vírusok, gombák, baktériumok, ez a megszámlálhatatlan önálló életet élő öntudatlan entitás megtalálja a békés együttélés, az egymás kölcsönös szolgálatának az útját! Elsírtam magam, mert arra gondoltam, végül is, ha képesek a testemet alkotó öntudattal nem rendelkező parányok békében együtt élni, akkor mi emberek, akár nyolcmilliárdan is, miért ne tudnánk megtanulni egymással kiengesztelődve, társainkat szolgáló szeretettel elfogadva élni életünket? Krisztus álma, mindannyiunk közös otthona, Isten országa nem utópia! Végül is mi nem az elveszett édent keressük, hanem az előttünk álló Isten országát, a béke, a szimbiózisban társamra figyelő, szolgáló szeretet országát építjük!
Térdre borulva, a visszatérő egészségemért hálát adva elkezdtem imádkozni, hogy mi Krisztus által megváltott emberek, a testvéri szeretet parancsát megértve váljunk képessé gyönyörű földünk nagy családjában megtalálni, és betölteni tisztességgel a saját helyünket! Alázattal, egymásra figyelve vállaljuk - a saját testünk megannyi parányi, egymást szolgáló sejtje, mikroorganizmusa példájára - saját feladatainkat, és azt örömteli szívvel ott ahol élünk, békében jó végre vinni!
Krisztus nem a kétségbeesés lelkét adta nekünk, hanem a reményteli hitben imádkozás lelkét! Ezért a béke nagy apostolának, Flüei Szent Miklósnak közbenjárását kérve írtam egy kilencedet az áldott békéért. Szeretettel hívlak, Krisztust szólongató szeretettel, bizalommal imádkozzunk.
„Uram, ments meg minket! Elveszünk!”