Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Csípőtök legyen felövezve, kezetekben pedig égő gyertya legyen. Hasonlítsatok az olyan emberekhez, akik urukra várnak, hogy mihelyt megérkezik a menyegzőről és zörget, rögtön ajtót nyissanak neki. Boldogok azok a szolgák, akiket uruk megérkezésekor ébren talál. Bizony mondom nektek, felövezi magát, asztalhoz ülteti őket, körüljár és felszolgál nekik. És ha a második vagy a harmadik őrváltáskor érkezve is így találja őket, boldogok azok a szolgák. Gondoljátok meg: ha tudná a házigazda, hogy melyik órában jön a tolvaj, nem engedné betörni házába. Éberen várjátok tehát az Emberfiát, mert eljön abban az órában, amikor nem is gondoljátok.”

Lk 12,35-40

Kicsik vagyunk, botladozunk, munkánk egyáltalán nem tökéletes, de vállaltuk a szolgálatot, és éberen várjuk Mesterünket! Visszanézve az elmúlt időre, saját eredményeinket számba véve, azt keveselve elkeseredhetünk, de tudnunk kell, hogy Isten jól tudja, hogy  mennyi talentumot adott, és csak azt fogja tőlünk számon kérni, amit Tőle kaptunk!  

Egyszer egy nyomornegyedben Húsvét másodnapján elmentünk locsolni. Egy idős, fogatlan koldus asszony előtt is megálltunk, a fiaim locsoló verseket mondtak és kölni vízzel jól megöntözték a nénit. Az idős asszony eltűnt, majd a göncei közül egy gyönyörű piros almát varázsolt elő mosolyogva! Ámulva megköszöntük az ajándékot, majd megmostuk, és annyi darabba vágtuk, ahányan voltunk! Még most is érzem annak a jonatán almának az ízét a számban! Mindannyiunkat meghatott a néni jósága, és senki nem volt közülünk, aki kapzsi vággyal megjegyezte volna, hogy miért csak ennyit adott?! Mi emberek, ha embertársunknak kevéske, de szívből jövő adományát hálás szívvel meg tudjuk köszönni, akkor vajon Urunk, Istenünk, a legjobb szándékkal végzett csekélyke kis munkánkat, azt, mi egy marék porból kitelik, nem fogja megköszönni?  

Saját életünk kudarcai ne keserítsenek el, magunkban is csalódva ne adjuk fel a munkánkat, mert a gonosz lélek pont ezt szeretné! Zúgó fejjel is, akárcsak egy ökölvívó, álljunk talpra és tegyük a mindennapi dolgunkat, ott ahová Teremtőnk állított! Vigasztaljon a koldusasszony piros almája! Erőnket megfeszítve virrasszunk, munkánkat jó szándékkal végezve várjuk Urunkat, ki az ő nevében egyetlen pohár vizet adó gyermekét is, egészen biztos, hogy hálás szívvel magához öleli! 

Szeretettel, 

Csaba t.  

Kép: a kis bocit védi az édesanya a szentcsendi legelőn.

2022. augusztus 7.