"...léha életet élt, és eltékozolta vagyonát. Amikor mindenét elpazarolta, az országban nagy éhínség támadt, s ő maga is nélkülözni kezdett. Erre elment és elszegődött egy ottani gazdához. Az kiküldte a tanyájára, hogy őrizze a sertéseket. Szívesen megtöltötte volna gyomrát a sertések eledelével, de még abból sem adtak neki. Ekkor magába szállt: Atyám házában hány napszámos bővelkedik kenyérben – mondta –, én meg itt éhen halok. Felkelek, atyámhoz megyek, és azt mondom neki; Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz, csak béreseid közé fogadj be.

Azonnal útra is kelt, és visszatért atyjához. Atyja már messziről meglátta, és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, nyakába borult, és megcsókolta. Ekkor a fiú megszólalt: „Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz.” Az atya odaszólt a szolgáknak: „Hozzátok hamar a legdrágább ruhát, és adjátok rá. Húzzatok gyűrűt az ujjára és sarut a lábára. Vezessétek elő a hizlalt borjút, és vágjátok le. Együnk és vigadjunk, hisz fiam halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült.” Lk 15,11

Jézus nagysága, hogy bízik az emberben, hiszi, hogy képesek vagyunk szentek, tökéletesek lenni, olyanok, amilyen a mi mennyei Atyánk.  Ő nemcsak prédikál a tékozló fiú megtésérésről és a családi béke helyreállításáról, hanem maga is megéli a kiengesztelődés, az újrakezdés csodáját. Ezért megy bizalommal Zakeus házába. A házasságtörő asszonynak ezért mondja bizalommal, hogy menj és többet ne vétkezzél. Ő valóban hiszi, hogy érdemes elmenni a századikhoz, az elveszett bárány után, ezért biztat, bátorít, lelkesít kitartóan. És lám, valóban Mária Magdolnából nemcsak hét ördögöt űz ki, de ebből a bűnbánó asszonyból lesz az apostolok apostola, aki a feltámadás örömhírét elviszi Szent Péternek és a többi tanítványnak. Saulból Szent Pál lesz, a népek apostola, aki megírja a világtörténelem legtöbb nyelvére lefordított költeményét, a szeretet himnuszát!

Sajnos a mai ember mind kevésbé hisz a bocsánatkérésben, az újrakezdésben, a kiengesztelődésben. Sokan meg vannak győződve, hogy az embert a génjei, neveltetése, környezete örökre meghatározza, predesztinálja akár a jóra, vagy a rosszra. 

Nagyböjt csendjében gondolkodjak el, hogy tudok-e bocsánatot kérni? Képes vagyok másoknak megbocsátani, újrakezdeni!? Hiszek-e a kiengesztelés szentségében és élek-e vele? Mikor gyóntam utoljára?? Az egyház tanítása szerint a felnőtt nagykorú keresztény egyik jellemző szép vonása, a kiengesztelésre való készség. Ha ez a készség hiányzik belőlünk, akkor ezt a bűnünket is őszintén meg kell gyónjuk és térdre borulva kérjük az Irgalom Atyjától a kiengesztelődésre való készség ajándékát.

Szeretettel, 

Csaba t. 

2024. március 2.