Újra Déván

BudapestenIstennek hála szerencsésen haza értünk Dévára. Budapesten voltam szombat, vasárnap, az "Ablak a Végtelenre" című, Helikon kiadónál megjelent könyvem bemutatóján.

 

Számomra is nagy élmény volt a sok-sok aláírást, dedikációt kérő emberrel való találkozó. Különösen nagy élmény volt az, hogy a sorban állok között sokan olyanok számára vásároltak könyvet, akik most ismerkednek Istennel, a mi drága hitünkkel. Többen mondták, hogy még nincsenek megkeresztelkedve, és jó volt az aláírás mellé oda írni számukra az email címemet is, biztatva őket, hogy bátran keressenek, mert végső soron életemnek, és ennek a könyvnek a célja az Isten felé vezető út egyengetése.

Könyvem benutatójánA sok kedves szép szó közül talán az esett nekem a legjobban, mikor azt hallottam, hogy a napokban nekiállnak újból kiadni a könyvet, mert olyan szépen fogy. Imádkozom, hogy Isten áldásával olvassák a szeretettel írt sorokat, és alázattal vállalkozom arra, hogy ha valakiben is kérdések merülnek fel egy-egy kijelentésemmel kapcsolatosan, - megpróbálok válaszolni azokra. Amennyiben akaratom ellenére, valamit tévesen állítanék, vagy felületesen, félreérthetően fogalmaztam volna, azért ferences alázattal bocsánatot kérek előre. Könyvemet nem a szakképzett teológusoknak szántam, hanem az egyszerű Istent kereső embereknek.
Kisebb testvéri szeretettel,
Csaba t.