Gyermekeimmel dicsérem az Istent!

ImageÚjból és újból a fülemben csengenek egy idős gyimesi csángó bácsi szavai, melyet tavaly, Péter és Pál napján mondott, a szentmiséről hazajöttünk után, az ünnephez terített asztala mellett, melyet körülült nagy családja, hogy névnapja alkalmából felköszöntsék öt.

Egyszerű szép beszédjét így indította:
"Nekem tetszve, nem is olyan régen egyedül voltam, és lám most 18 lélek dicséri velem együtt az Istent. "
Hallom a szavait, látom az öröm könnyekben úszó arcát, és értem ennek az egyszerű embernek az örömteli boldogságát.
Egyszerű szegény, árva gyerek volt, kis korában odaadták szolgálni, nem járt ö soha iskolába, de becsületes munkával otthont teremtett magának, hova ahogy ö mondotta, "Isten kegyelméből egy nagyszerű asszonyt is tudtam vinni a házacskába, ki megajándékozott négy szép fiúgyermekkel." A bácsi keményen dolgozott és minden fiának házat épített, meg is nősítette őket, és most unokáival együtt, a szép ünnepi szentmisében tizennyolcan dicsérték együtt az Istent, ki felkelti napját itt a szép gyimesi szorosban is, ki megáldja igazi boldogsággal az egyszerű embereket is.
Itt ülök Déván az irodában, szép májusi vasárnap van,  mögöttem a templomot betölti a sok vidám gyermek hangja. Énekelnek, a nem sokára kezdődő szentmiséhez  próbát tartanak. Nagyon szépen énekelnek az én gyermekeim, hisz mint Szent Józsefre a kis Jézust, ahogy rábízta a mennyei Atya,  valahogy úgy rám is bízta, ezeket az aranyos gyerekeket az Isten. Ülök, hallgatom ahogyan énekelnek, dicsérik az Istent és potyognak a könnyeim:
Nekem tetszve nem is olyan régen egyedül voltam, és most egy templomnyi gyerek dicséri velem együtt az Istent, ki jóságában lehajol az övéihez, hogy megáldja őket. Kicsinyek vagyunk, gyengék. Biztos, hogy a világ gondjai, mint tengernek hullámai ostromolnak bennünket, próbálnak megzavarni, eltemetni, de mind őszi viharban drága gyümölcstől hajladozó fának, pattanásig feszült ágaiban bennem is ott van a jól végzett becsületes munka öröme. Nem élek hiába, gyümölcs érik mindenik fán... Közel ötven otthonban több mind  1.8oo gyerek dicséri az Istent. Biztos, hogy vannak, kik mutáló hangjukon falcul énekelnek, de együtt énekelnek, dicsérik az Istent, ki szeretettel, szépen, nem vizsgáztatja, hanem mosolyogva nevelgeti őket.
Sok mindent lehet mondani, talán sok-sok döntést maroknyi porságból született létem korlátai között másképpen kellett volna meghozni, de szál a templomban a jókedvű gyermek ének, dicséri az Istent, és nekem peregnek a szememből a könnyek, az öröm könnyei. Úgy gondolom, hogy bennünket csak a becsületesen, jól végzett munka tud megszentelni, a mindmáig munkálkodó Istenhez felemelni, fénnyel, örömmel eltölteni. Arra születtünk, - mondja Jézus Krisztus -, hogy gyümölcsöket teremjünk, és gyümölcsünk maradandó legyen. Minden más, mi ezen felül van, a sok - sok körmönfont okoskodás, steril elméletek feletti véget nem érő civakodások, a gazdasági válság miatti páníkolás, minden minden a gonosztól van.
Arra születtünk, hogy életet fakasszunk, és mind hangosabban, az öröm hangján dicsérjük az Istent, ki megosztja velünk a létezés, az alkotás, a teremtés örömét. Ki meghívott, hogy vele egy asztalhoz ülve, merítsünk bőségesen az egyszerű bölcsesség, a tiszta boldogság, a testvéri szeretet kelyhéből. Csodálatos hivatás, végtelen horizont, Istennel minden a miénk. Merjünk nagylelkűen mindent odaadni. Ha megakarod őrizni önzőn magadnak az életedet,  elveszíted azt, de ha nagylelkűen odaadod, percről, percre a napjaidat, szeretetből, akkor megnyered azt, tanítja a mi Urunk, Jézus Krisztus.
Ülök az irodában és végtelenül boldog vagyok, persze tudom, hogy gyermekeink éneke, nem az angyalok éneke, és hogy mindannyiukra sok- sok buktató vár, de útra keltek, elindultak, megtapasztalták, hogy jó az Istent nagyosan dicsérni, szeretetben élni, a másikat megbecsülni, és becsületes munkával álmainkat valóra váltani.  A többi már az ő harcuk, én drukkolok nekik.
Ülök az irodában, térben és időben messze az öreg csángó bácsitól, de  hiszem, hogy jó lesz  vele, mind testvéremmel, Isten asztalánál egy pohár pálinkát elkoccintani, mert egyek vagyunk.

Szeretettel,
Csaba t.