Meghivó...

Kedves Munkatársaim!

Kedves Barátaim!

Szépen befejeztük a tanévet... A gondok, bajok, a tanév gondjai elülnek, és mi újból előre nézünk, vállaljuk a feladatainkat a munkát Isten dicsőségére, népünk javára.

Mindenki jelezte, hogy az alapítvány nagyra nőtt részei közötti kommunikáció akadozik, és így sok szép, fontos hír, gondolat nem jut el ide-oda. Sokan szeretnék, hogy én is gyakrabban bekopogjak a házak ajtaján, a gyermekek szívén. Jó is lenne, de ez már a hagyományos utazásokkal mind nehezebben kivitelezhető. Ezért is próbálkoztunk a tudományt felhasználva, a www.magnificat.ro oldalon keresztül hidakat verni egymás felé.
Persze tudom, hogy mindnyájunknak sok a dolga, de ezért arra gondoltam, hogy minden házból meghívok egy-két felnőttet, gyereket július13-18 között Csíksomlyóra, hogy nekik egy szép tábort szervezzünk. Ebben a táborban szeretném a 14-év fölötti gyermekeknek, felnőtteknek megtanítani, persze szakemberekkel, hogy hogyan kell fényképezni, filmezni, honlapot szerkeszteni. Azt szeretném, ha mindenik házban lenne egy- két tudósító, olyan személy, ki nemcsak fogadni tudja a más házak híreit, de ö maga is be tud számolni szóban, kép anyaggal arról, hogy abban a házban mi is történik, mikkel foglalkoznak ott a felnőttek, gyerekek.
Szeretnénk egy olyan új honlapot kitalálni, melyen gyermekeink, fiataljaink számára terítenénk szellemi, lelki asztalt. Ahogy a jó szakács néni a sok finomságból ebédet főz, szeretném, ha közösen megterítenénk egy nagyon nagy asztalt, melyen mindenféle finomság, hasznos dolog van.
Mesék, történetek, színes képek, sok zene, de szeretném, ha lenne rajta vallás óra is, egy egy szép vidám szentmise. Szeretném, ha az aktuális házi olvasmányok is, lecke tervek is megjelenhetnének a honlapon. Meg az, hogy mi történik a nagyvilágban, és az mit is jelent egy fiatalnak, gyermeknek, vagy egy magunk fajta egyszerű embernek.
Valami olyasmire gondolok, mind amit Márton Áron is megálmodott, és "Erdélyi Iskola" címen szerkesztett. Népnevelés, egyszerű, hétköznapi szinten, úgy hogy azt mindenki megértse, és örömmel el is fogyassza, magáévá tegye.
Tudom, hogy egy ilyen nagy lélegzetű  alkotás csak akkor lesz eredményes, ha nagyon sokan szerkesztjük, ha sokan -sokan, ott ahol vagyunk, egy- egy kis értéket hozzá teszünk. Ezért is hívlak szeretettel. Ne siránkozzunk, hogy milyen a világ, hanem azokat az értékeket, melyek minket is mozgatnak szépen finoman tálalva helyezzük népünk nagy asztalára.

Szeretettel hívunk, jelentkez Zsóka nevelő néninél, a Csíksomlyói ház vezetőjénél:"balazs melinda erzsébet" <Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.>,

szeretettel, Csaba t.