Karácsonyra készülünk, Jézus azt mondotta, hogy: "nem kaptok, mert nem kértek!" Ezért én alázattal megfogalmazom karácsonyi kérésemet a magam és az emberiség nevében!
Mostanában sokszor eszembe jut az a vak románul beszélő cigány koldus, ki egyedül nevelte börtönben lévő testvére két kis gyerekét. 1985 advent utolsó vasárnapján is ott állt, mind minden vasárnap, a gyulafehérvári székesegyház kapujában. Megkérdeztem, hogy hol lakik? Délután egy társammal ki is mentünk, és kiderült, hogy a kis falu végén egy vízmosás szélében, jórészt a földbe vájva egy kis putriba laknak. A december délutáni korai alkonyatban, egy gyertya pislákoló fényénél mesélte el szomorú sorsukat. A gyerekek, még kisgyerek korába viccből borsót fújtak a szemébe, mindenki kacagott, de ő többet soha nem látott, így iskolába se járt soha, egyetlen napot sem. Testvérének volt két kis gyereke, egy 6 éves fiúcska és egy 5 éves kislány, akit Floare-nak, Vadvirágnak hívtak. Szerencsétlen ember fát lopott (mennyi fa kellhet egy ilyen kis odú kimelegítéséhez?) és bezárták a feleségével. A gyerekeket a vak nagybácsi tartotta el koldulásból. Döbbenten hallgattuk a végtelen szomorú történetet, néztük azt a páratlan szegénységet mi elénk tárult: hat négyzetméter, egyetlen tenyérnyi ablak, földből épült sötét verem, a pár marék szalma, vacok az ágy helyett a sarokban. Hatalmas szánalom sőt szégyen érzet töltött el! Szégyelltem a gyerekek előtt, hogy része vagyok annak a felnőtt társadalomnak, mely őket egy ágy nélküli sötét veremre ítélte.
Karácsony délutánjára egy ágyat szereltünk matraccal és egy karácsonyfát, és a nyolc kilométerre lévő faluba gyalog, a hátunkon vittük ki az ajándékokat. A kis házikóba nem fért be a fa is, meg az ágy is. A fát a kunyhó előtt a hóba állítottuk fel! Nem tudom elmesélni azt a végtelen örömet, boldogságot, mit kis ajándékunkkal okoztunk. A gyermekek szinte a város széléig kísértek vissza, nem győzték köszönni az ágyat és a pár szem cukorkát, mit a fára aggattunk. Talán addigi életemben nem kaptam annyi maszatos puszit mind azon a karácsony estén!
Jó dolog jónak lenni... Jó dolog lehajolni a kicsinyekhez, az elesettekhez, a szegényekhez. Az évek alatt oly sokszor megtapasztaltam, hogy milyen tiszta, nemes érzés szeretetből irgalmasságot gyakorolni a bajban lévő emberekkel, gyerekekkel. Minden másféle örömnél szebb, tisztább, felemelőbb jónak lenni, jót tenni, szeretetből irgalmasságot gyakorolni a bajban lévőkkel. Annyira szeretném ezt a tiszta örömöt megéreztetni a gazdag emberekkel, és nem csak a magán személyekkel, hanem a nagy pénzügyi társaságok vezetőivel, a bankok elöljáróival is.
A szánalom, a szeretet, a jóság ajándékát kérem a gazdagok, az egész világ számára az Istentől, mert szomorúan látom, hogy nem csak a fizikai személyek szegényednek el napról - napra, hanem országok sora került a csőd szélire. Döbbenten látom, hogy a bajban lévő országok, egész nemzetek nem számíthatnak a leggazdagabbak jóindulatára, nagylelkűségére. A bankárok, mind a keselyűk lecsapnak a kiszolgáltatott népekre, és nemhogy alacsonyabb, elviselhetőbb kamatokkal adnának segítséget, hanem bűnös haszonleséstől mint uzsorások nagyobb felárral adnak teljesíthetetlen feltételekkel hiteleket.
Az elmúlt évszázad szörnyű gyermeke volt a proletár diktatúra, a kommunizmusban egy szűk réteg milliókra kényszerítette rá akaratát, és véres hatalmával visszaélve szorongatta az ártatlanokat. Ugyanezt tette a fasizmus is, magához ragadta a hatalmat és saját bűnös, önző logikájával megnyomorította az emberiséget. Bárhogy is nézem, a kormányokat ledöntő, országokat csődbe vivő, pénzügyi fortélyokkal mesés vagyonokra szert tevő kevesek, ezekhez a gyűlölt diktatórikus hatalmasságokra emlékeztetnek. A bankok diktatúrája eladósítja még a meg sem született gyermekeket is, nyomorúságos pénzügyi függőségbe taszítva minden állampolgárt. Elviselhetetlen terheket rak uzsora kamataival a népekre, csak azért, hogy a megszámlálhatatlan vagyonát folyamatosan gyarapítsa. Demokratikusan megválasztott kormányok dőlnek le, és a pénzvilág helytartói kerülnek hatalomra, kiknek egyetlen céljuk, kicsavarni az országokból, az uzsora kamatot.
Szeretettel, jósággal, kicsinységem tudatában kérem a gazdagokat,ésszerű, teljesíthető feltételekkel adjanak kölcsönöket a népeknek, országoknak. Hagyják fellélegezni, anyagilag talpra állni a nemzeteket, hogy szépen, lépésről-lépésre törleszteni tudják adósságaikat. Isten teremtette szép világunkat ne kényszerítsék bele újabb szenvedésekbe, véres, nyomorú lázadásokba, hatalmas utcai összecsapásokba. Olyan döbbenetes volt látni egy görög fiatal tiltakozó lányt, ahogy a hajától fogva húzták a földön űrlényeknek beöltözött zsoldosok. A bankárok most még dönthetnek a szeretet, a jóság mellett. A pénzük kamata lehet a hála és a köszönet, de lehet a vér és a könny, a parttalan gyűlölet. Az emberiség eddig mindig legyőzte és önmagából kivette a létére törő önző zsarnokokat, kik mind egy rákos daganat mindent magukba szívnak, de a közösség szolgálatára nem vállalkoznak. Most is így lesz, ha nem tud diadalmaskodni a szeretet és a nagylelkűség a gazdagok és a pénzügyi körök vezetőinek a szívében, akkor 10-20-70 év vergődés után, de mindenképpen a zsarnokok sorsára jutnak a bankárok!
Istenem, mint nagy folyót árazd ki a nagylelkűségedet a világra!
Kisebb testvéri szeretettel,
Cs.t.
Déva, december 14
