A dévai tanévzáró szentmise után még aznap, június 14-én Csíksomlyóra mentünk a zsombolyai gyerekekkel. Tizenöt éve minden alkalommal elcsodálkozom azon, hogy milyen fegyelmezettek tudnak lenni a gyerekeink utazás alatt. Most is 22 gyerekkel úgy utaztunk Zsombolyától Csíksomlyóig több mint 500 km-t, hogy a kétórás Dévai megálláson kívül csak két helyen kellett megállni velük.

Szó nélkül, nyafogás nélkül utaztunk a nagy nyári melegben. Minden elismerésem, tiszteletem ezeké a 3-14 éves gyerekeké, akik felnőtt módjára vállalják az élettel járó nehézségeket, gondokat. 15-én nekem Tusnádra kellett mennem évzáróra. 14-én késő este, inkább csak viccből mondtam a zsombolyai gyerekeknek, hogy jöjjenek velem Tusnádra, onnan menjenek ki gyalog a Szent Anna-tóhoz. Addig én elmegyek Kovásznára, az évzáróra. Majd este vissza viszem őket Csíksomlyóra. Az ötszáz kilométeres utazás végén kacagva vállalták a másnapi megmérettetést. Emeltem a tétet, azt mondtam, ha a nehéz utat nyafogás nélkül teszik meg, és nem fognak a Sebestyén testvér nyakába felkérezkedni, akkor kapnak egy-egy nagy fagyit. Mit mondjak? Este pénzt kellett váltsak a fagyira, mert a zsombolyai gyerekek, akik még soha hegyet sem láttak – hisz életük 3-4 évét a bánáti síkságon élték le – szó nélkül, kacagva megmászták a felnőttnek is komoly erőfeszítést jelentő hegyet, hogy a hegy túlsó felén leereszkedjenek Erdély egyik legszebb tájára, a Szent Anna-tóhoz. Ilyenkor újból megerősödik bennem a döntés, bármilyen sok terhet is jelentenek ezek a gyerekek, megérdemlik az erőfeszítést, a munkát.

Tusnádon az állami iskolában volt a tanévzárás. A 202 gyermeket foglalkoztató iskolából 30 gyermek nálunk lakik, és 16 napközi otthonban nálunk tanul. Indokolt volt, hogy elmenjek, és megköszönjem a tanárok, az igazgató úr jóságát, hisz az iskolának szinte 25 százalékát a mi gyerekeink teszik ki. Istennek hála ott volt a plébános úr is, a polgármester is, így meghívtam mindnyájukat a Tusnádi házunkba, és sikerült szépen megköszönni a jóságukat, és a közeljövőről elbeszélni. Szeretettel kértek, hogy fogadjam be két évre az óvodásaikat, mert az óvodát vissza kellett szolgáltassák a volt tulajdonosnak és így, míg megépül az új épület, a kb. 40 óvodásuknak nincs ahova járniuk. Tibivel, a ház vezetőjével úgy éreztük, hogy a megépülő könyvtárt és a mellette lévő földszinti lakrészt erre a célra át tudjuk engedni, és így az ünnepi kávézás mellett egy óvodával lettünk gazdagabbak. A jól végzett munka után, a tusnádi szülőbizottság vezetője mindnyájunkat meghívott ebédelni, ahol további együttműködési lehetőségekről beszéltünk. Számomra szinte hihetetlen, hogy az egy évvel ezelőtt megvásárolt ingatlan ilyen szépen fejlődik. Úgy gondolom, hogy a tusnádi gyermekek, de az alcsíki szegények is, sok-sok hálatelt imával tartoznak az Amerikában élő testvéreinknek. Én csak azt tudom mondani, miután a legtöbb gyerekkel elbeszélgettem, hogy megérte a fáradságot, a munkát, mert Szent László király lelkülete támadt fel összefogásunkból ezen a szép vidéken, és hiszem, hogy sok gyümölcsöt fog ez a ház teremni székely népünknek.

Kovásznán a templomban adtunk hálát az első tanévért. A templomot zsúfolásig megtelt, mert nem csupán a mi gyerekeink, hanem a gyerekeink osztálytársai, tanárai, és a sok-sok jótevőnk is eljött a hálaadásra. Tiszta szívvel tudtam hálát adni a gondviselő Istennek is, de a sok-sok bennünket befogadó, minket segítő jótevőnek is. Szerintem a Boldog Apor Vilmos gyermekvédelmi központ is csoda, mert egy röpke év alatt az 1% adókból vásárolt, felújított épület nemcsak megszületett, de be is illeszkedett a város életébe. Sőt olyan gyorsan fejlődött ez a kis közösség, hogy az intézet elöljárója, Kolozsi Noémi és a férje már az emeleti rész rendberakását kéri tőlem, mert nincs ahol szállást adjanak az otthon ajtaján kopogtató gyerekeknek.

Június 16-án délelőtt 10 órától Máréfalván szentmisében köszöntük meg Istennek a 2006-2007-es tanévet. Az itt működő napközi csoportunkat egyetlen magyarországi üzletember tartja fenn anyagilag, aki havonta, nagylelkűen 60.000 forintot ad a szép, élni akaró falu gyermekeinek. Isten fizesse jóságát. Szeretetteljes munkájával, cáfolja az oly gyakran hangoztatott féligazságot, hogy a gazdag emberek nem tudnak adakozni. A szép szentmise után, a kultúrházban ajándékoztak meg bennünket a helybeli, és a környékbeli napközi otthonokban járó gyerekek előadásukkal, vidám énekükkel. Olasz Kató és hat kollégája vezeti Máréfalva és a környéke napközi-hálózatát, amelybe több mint 120 segítségre szoruló gyermeket fogadtunk be. Olasz Kató mondta, hogy legfőbb célja, hogy a gyermekek közösséggé váljanak, naponta jóllakjanak, és a tanulásban is haladjanak. Úgy éreztem, a szülőkkel és az iskola tanáraival való beszélgetés után, bátran állíthatom, hogy ezt az egyszerű programot sikerül valóra váltanunk. A gyermekek örömét csak fokozta, mikor egy ismeretlen Svájci ember váratlanul beállított 120 fagylalttal. Isten fizesse az ő jóságát is.

Ugyancsak ezen a napon, délután öttől Parajdon is évzárót tartottunk. Előtte azonban megnéztük a sóváradi házunkat. Isten kegyelméből, és jószívű adományozóink segítségéből, vettünk itt egy kis, 110 éves, szép, tornácos, falusi házat a helybeli napközi számára. Így, jövőtől itt is iskolaház fog működni, ahol a gyermekek nemcsak enni kapnak, és tanulnak, hanem az önálló ház jóvoltából sokkal több mindenre lesz nekik itt lehetőségük: a mosakodás, fürdés, mosás mellett bele kóstolhatnak a kerti munkába, az állattartásba, a főzésbe, az őszi eltevésekbe is. Mit mondjak? A nevelőnő, de a gyerekek öröme is határtalan.

Parajdon mutattuk be a legvidámabb szentmisét, melynek a hangulatát egy kedves protestáns énekkar határozta meg. Szeretettel kérték, hogy a tiszteletünkre énekelhessenek el egy szép pünkösdi éneket. A helybeli plébános úr biztatására a szentmisében szépen el is énekelték a „Két szál pünkösd rozsa” kezdetű népdalt. Gondolom, hogy a jó Isten, nem vette rossz néven, hogy a „Szent vagy...” helyett, csengő gyermekhangok vidám „pünkösdi” nótát adtak elő.

A szentmise végén átmentünk a kultúrházba, ahol több mint 200 teríték várta a vendégeket, igazából a gyermekeket, és a szüleiket akartuk megvendégelni azokkal, akik ebben a tanévben segítettek nekünk. Egyetlen teríték sem maradt gazda nélkül, bátran állíthatom, hogy a parajdi asszonyok nemcsak nagylelkűek, hisz ingyen állították össze az ünnepi egy tál ételt, hanem nagyon jól is tudnak főzni. Öröm volt látni, hogy a semmiből egy-két év alatt, néhány becsületes ember munkájából milyen szép dolgok tudnak kibontakozni. Munkánk messze túlnő minket, hisz az est folyamán megkeresett egy kedves hat gyerekes család, és megköszönték, hogy mi nekik házat vásároltunk. Én eléggé értetlenül néztem az intézmény vezetőjére, de ö felvilágosított, hogy egy keresztszülő eljött, és amikor látta, hogy milyen nagy nyomorban él ez a szép nagycsalád, akkor gyűjtést szervezett, és vettek egy nem túl nagy, de legalább egészséges házat a családnak. Jó dolog egyszerű kovásznak lenni, és látni, hogyan áll össze körülöttünk a világ Krisztus jelenlétét hordozó kenyérré.

A maratoni évzáró utolsó ünnepélyes találkozója 17-én, vasárnap volt, Szárhegyen. Itt is összegyűltek a gyergyói medencében működő napközi csoportjaink. Örömmel, tiszta szívvel tudtam hálát adni a tanévért. Talán ez a rendezvény van a legjobban dokumentálva, Antal Tamás, a honlapunk szerkesztője jóvoltából. A honlapunkon meg lehet hallgatni a beszédeket, de a sok kép jóvoltából, egy kissé láthatóvá is válik gyermekeink életerős, vidám forgataga.

http://www.magnificat.ro/portal/index.php?option=com_content&task=view&id=664&Itemid=1

Istennek hála nemcsak lezártuk a tanévet, hanem megtartottuk szeretetben, békében a 2006-2007-es tanévértékelő rendezvényünket is Szárhegyen, június 18-19-én. Ezen a rendezvényen minden felelős beosztásban dolgozó testvérem jelen volt. Nagy örömet jelentett számunkra, hogy a ferences rendünk elöljárója, Leó testvér is köztünk volt, és megígérte, hogy meglátogatja mindegyik házunkat, közösségünket.

Sok-sok minden előkerült: a házak felelősei egymás után mondták a szépeket, de ha szükség volt rá, a fájó igaz dolgokat is. Úgy érzem, hogy nagyon sikeres évet zártunk, a „meccset” megnyertük. Kaptunk „gólokat” is, voltak gyermekek, kollégák, akik elsodródtak, és nem voltunk képesek integrálni őket. Volt sok komoly „gólhelyzet”, lehetőség, melyet nem tudtunk értékesíteni, de mindezek ellenére örömmel mondhatom, hogy mindannyian úgy éreztük, hogy győzelmes évet tudhatunk magunk mögött.

Maratoni tanévzáró! Egy héten keresztül bejárhattam Erdélyt, kilenc helységben adhattam hálát Istennek, és felebarátaimnak, hogy közel 1500 gyermeket oktathattunk, nevelhettünk, ruházhattunk, etethettünk egy éven keresztül. Mindaz mit ezen az úton láttam, tapasztaltam, arról szól, hogy van jövő, hogy Isten él, és hogy a szeretet útja mindnyájunknak járható út. Szent Ferenc lelkiségében, szellemében nagyon-nagyon gazdag, de mérhetetlenül szegény emberek, elesett koldusok, közel száz éves idősek, és néhány hónapos gyerekek kacagva együtt tudnak élni, képesek igazi nagycsaládot alkotni, egymásnak kisebb testvérei lenni.

Úgy gondolom, hogy ez a hosszú év, mindannyiunk számára ajándék volt. Nem úgy érzem, hogy „hála Istennek végre eltelt egy év”, hanem öröm van bennem, amiért Isten méltónak talált arra, hogy ezt az évet megélhettem nagycsaládomban. Az évzáron a gyermekeknek elmondtam, hogy a kis hernyó, miután bebábozódott, átalakul pillangóvá, majd jön a születés keserves erőfeszítése, ki kell bújni a fölöslegesé vált bábból. Ez a születés vergődéssel, erőfeszítéssel jár, de azáltal, hogy kis lábaival, szárnyaival próbálja szétfeszíteni a határait, életnedve belepréselődik összecsukott kis szárnyaiba, melyek így szépen kisimulnak, majd a levegőn megszilárdulnak, és alkalmassá válnak arra, hogy e kis élőlényt magasba emeljék. Ha egy jó szándékú ember megkímélné a kis pillangót a születés erőfeszítésétől, és finoman kibontanák a bábból, a pillangó szárnyai nem nyílnának ki, és nem tudna soha a magasba emelkedni. Úgy gondolom, hogy elsatnyul az a gyermek, az a nép, amelyet megkímélnek az élettel járó harcoktól, küzdelmektől, és soha nem bomlik ki az a szép szárnya, amely a mennyek országába emelhetné. A szeretetből vállalt küzdelem szül meg bennünket. Lehet, hogy úgy érzi az édesanya, hogy gyermeket szül a világra, egyúttal azonban egy édesanyának és egy édesapának is életet ad a gyermekét világra hozó nő. Munkánkban nemcsak gyermeket nevelünk, hanem önmagunkat, népünket is kibontakoztatjuk. Azáltal, hogy jót teszünk, jobbakká válunk, megszentelődünk. A szeretetből vállalt tettek megtisztítják nemzetünket, felemelnek, szárnyat bontanak.

Örvendek ennek az évnek, öröm volt minden nap tanévet zárni. Érzem a terheket, tudom, hogy az ármány, az ördög, mint ordító oroszlán itt jár körülöttünk, és keresi, hogy kit nyelhet el. Nem babra megy a játék. Szavainknak, tetteinknek súlya, következménye van. De azt is jó volt megérezni, hogy az Úristen a tenyerén hordoz bennünket.

Kisebb testvéri szeretettel, a 2006-2007-es tanév végén, Csaba t.

 

{zoomcat catid=256}

 

{zoomcat catid=258}

 

{zoomcat catid=260} 

 

 {zoomcat catid=261}
 

{zoomcat catid=255}