Készülünk az új tanévre. Mindenütt vannak gondok is, de amennyire rálátásom van, a reménynek mindenütt megvan a létjogosultsága.

Szeretettel a Házak Vezetőinek!

Kedves Barátaim! 

A jót jól kell tenni!  

Készülünk az új tanévre. Mindenütt vannak gondok is, de amennyire rálátásom van, a reménynek mindenütt megvan a létjogosultsága. 

Tapasztalatból tudom, hogy ilyenkor a tanévnyitás előtti félelem szokott a szívünkbe lopózni. Érezzük a ránk nehezedő terheket, a feladatokat, melyek megoldásához gyengének találjuk magunkat, és éppen ezért mindent erőből végzünk, könnyebben elveszítjük a türelmünket, durvák, kemények leszünk, és főleg az új munkatársakat, vagy a zsenge, éppen csak közénk jött gyerekeket megbántjuk. 

Arra kérlek mindnyájatokat, hogy a rátok váró feladatok, azaz a felelősség súlya alatt se aludjon ki a ti szívetekben a kisebb testvéri szeretet a rátok bízottak iránt. 

Mi nem kőkemény intézményeket akarunk létrehozni, hanem a szeretet s a jóság apostolai akarunk lenni. Olyan csodálatos a hegyi beszéd: „Ne aggódjatok életetek miatt, hogy mit esztek vagy mit isztok, sem testetek miatt, hogy mibe öltöztök! [...]Mennyei Atyátok tudja, hogy ezekre szükségetek van. Ezért ti elsősorban az Isten országát és annak igazságát keressétek, s ezeket mind megkapjátok hozzá!” (Mt 6,25-33) 

Hiszem, hogyha a szeretet útján járunk, akkor Isten lesz a legfőbb elöljárónk, és ő felépíti otthonainkat. Persze a munkát el kell végezni, de azt végezzük csendes alázattal, jóságos szeretettel, bízva a gondviselő Istenben. Tudnotok kell, hogy aki ránk bízta a gyermekeket, az küld munkatársakat is, de anyagiakat is, hogy feladatainkat felemelt fővel tudjuk végezni. 

A jót tegyük jól, és legyen ez a jelszavunk az új tanév indításakor. 

Szeretettel küldök egy részt az éppen születető könyvemből, talán ha átelmélkeditek, oldódni fog a bennetek lévő feszültség és eredményesebben, Isten előtt még kedvesebben fogjátok tudni végezni a munkátokat.

Szívből kívánok nektek, és nagyra nőtt családunk minden egyes tagjának sok erőt, egészséget, boldogságot a 2006 tanév minden napjára, Csaba t. 

És akkor a részlet az új könyvből: 

A gonosz lélek szerette volna Jézust rávenni, hogy a templom tetejéről egy látványos rendezvény keretében ereszkedjen alá, az emberek sikoltozhatnának, tapsikolhatnának. Jézus lehetne a nagy sztár. De Jézus nem szerepelni, feltűnni akart, hanem jóságosan segíteni, világunkat továbbteremteni, megváltani, ezért elküldte a kísértőt. 

Az egyetlen célom, hogy alázatos társa legyek az Istennek szép világunk tovább teremtésében. 

Erdélyben olyan sok gond és probléma van, hogy azt nem képes se az állam, se az egyház megoldani. Az lenne a megoldás, ha mindenki ott ahol él, a szegényeket, az elesetteket felkarolná. Szeretném, hogy az emberek megérezzék, hogy jó dolog jónak lenni, a gyengébbekhez lehajolni. Ez nem anyagiakról szól csupán. 

Nekem nagy élmény volt, amikor Húsvét másodnapján elmentem a nyomornegyedbe, és megálltam egy fogatlan öreg néni mellett és megkérdeztem, hogy meg szabad-e locsolni a nénit? Rám nézett, és nézett a háta mögé, hogy vajon kinek mondom. Szelíden megkérdeztem, „hogy virágszál nem száradozik, nem kókadozik.” Elpirult a fogatlan arca, és lányos szerénységgel bevallotta, hogy ő már régen kókadozik. Akkor egy kicsi locsolás nem árt, és örömmel, kacagva meglocsoltuk az otthonból velem jött gyerekekkel. Ő eltűnt és egy csodaszép piros almát varázsolt elő a rongyai közül. Ez az alma sokáig ott ragyogott az íróasztalomon. Hiszem, hogy majd egyszer az Úr is megajándékoz egy piros almával. 

Nagy dolog? Kis dolog? Nem tudom, de azt tudom, hogy a szeretet, a jóság nemcsak a pénzről szól. Az a fontos, hogy egymást emberszámba vegyük, és egymásnak örömet, jókedvet ajándékozzunk. 

Vagy a másik történet: A múltkor felvettem egy hölgyet, aki stoppolt. Elmondta, hogy mennyi baj van a családban, eltörött a gyerekének a keze, lába, a kórházból jött, és otthon is még van négy kistestvére, ő egyedül neveli azokat is, szülei meghaltak, férje nincs. Csak mondta a nehézségeket egymás után, éreztem, hogy mindjárt megszakad a szívem. Megállítottam és arra kértem, hogy most már mondjon valami vígat, mert különben megállok. Elcsendesedett, majd elmesélt egy történetet. Egyet kacagtunk, és mondja, hogy tavaly nyáron a házuk melletti tónál a horgászoknak szedett kukacokat, a horgászok egy tábla csokoládét adtak cserébe érte. Néztem ezt a 24 éves nőt, aki neveli a saját gyerekét, a testvéreit, nincs férje, nincs munkahelye, és a 2005 év legszebb öröme egy tábla csokoládé volt, amit szeretetből kapott valakitől. Döbbenetes! Ez a csokoládé jelentette neki a fényt, az örömöt, hogy tovább tudjon menni a maga útján. 

Azt gondolom, hogy erre mindannyian alkalmasok vagyunk. Bárki alkalmas arra, hogy a szomszédjai, a barátai, ismerősei körében elkeseredett, magába roskadt emberek számára örömöt vigyen. 

Jött egyszer egy nő, hogy adjak már valami ajándékot, mert szilveszter napja van és szeretne ünnepet vinni a gyermekei számára. Ezért gyalogolt 30 km-t, hogy ünnep legyen a gyerekeinek. Karácsonykor se volt ünnep, mert olyan szegények. Akkor én megraktam a táskáját ezzel–azzal, és ő elindult haza, hogy ünnepet vigyen a családjának. 

Úgy gondolom, hogy ennél szebb hivatás nincs, hogy egymás számára ünnepet vigyünk az életbe. Milyen szép hivatás, hogy a mellettünk élő ember hétköznapjaiba ünnepet vigyünk! Mi magunk ünnep legyünk egymás számára ...