Szent Pál a népek apostola. Születésének kétezredik évfordulója alkalmából anyánk, az egyház, missziós évet hirdetett. Örömmel teszem magamévá ezt a szép, nagyon is időszerű felszólítást, és indulok el tudatosan a Szent Pál-i úton. A saját apostoli életpályámon kelek útra, hogy önmagamnak is, és embertársaimnak is megtaláljam azt az utat, amely az Istvánok vérét követelő gyűlölködésből elvezet a jóságos szeretetbe. Elindulok, hogy életemmel tovább írjam a magam kis, egyszerű szeretet-himnuszát, és hogy másokat is segítsek, hogy megírják a saját életük szép szeretet-himnuszát.

Évek óta járom missziós útjaimat, itthon Erdélyben, a Kárpát-medencében, Európában, még a tengeren túl is megtapasztaltam, hogy az emberekben óriási éhség van az igaz, tiszta szívből jövő vigaszra, bátorításra, a krisztusi reményre, szeretetre. Nyaranként bejárjuk egy-egy vidék falvait, városait. Ilyenkor az apostolok példájára, kettesével, üres zsebbel, de szeretettel, jókedvvel megyünk a templomokba, a családokhoz, és elbeszélgetünk az emberekkel. Oda megyünk, ahova hívnak. Egyetlen cél vezet: őszintén, jóakarattal, vidáman szeretni azt, akivel az isteni gondviselés összehoz. Azt tapasztaltam, hogy Isten gyermekeinek jókedvű, szabad együttléténél mindig jelen van áldásaival az élet Ura is. Így, nyomunkban napközik, bentlakó otthonok nőttek ki a semmiből, s megteltek kacagó gyermekekkel. Mindegyik otthon, egy-egy meghallgatott ima, s ezáltal alázatos ferences válasz a legkisebbek kérésére, bajaira.

„Az aratnivaló sok, de a munkás kevés” – mondta akkor tanítványainak (Jézus). – „Kérjétek hát az aratás urát, küldjön munkásokat az aratáshoz.”. (Mt 9.38) Én alázattal kérem is, de keresem is a társakat erre a szent feladatra. Olyanokat, akik egy hónapra, egy félévre, vagy akár sokkal hosszabb időre jelentkeznek és vállukat vállam mellé téve elkísérnek, segítenek a missziós útjaimon. Hívnak nagy templomokba, fényes palotákba, de a szegény emberek kunyhójába is, hogy reményt, hitet vigyünk, választ keressünk a gondokra, bajokra. A feladatokhoz nagyon kicsinek érzem magam, ezért ebben a Szent Pál-i évben, a népek apostolának segítségét kérve, önkéntesekből megpróbálok létrehozni egy missziós közösséget. Nincsenek nagy elvárásaim a jelentkezőkkel szemben, csak azt szeretném, hogy életünk a szeretetről szóljon, amely kiárad, akár a napfény a jókra és gonoszokra egyaránt. A jelentkezőkkel megosztom a magam egyszerű kenyerét, álmaimmal, terveimmel együtt. Egy szép kertben, itt Déván, van egy nagy házunk, amelyet erre a célra fel tudunk szabadítani. Azokkal, akik csatlakoznak hozzánk, itt szeretnénk együtt imádkozni, tervezni, de a missziós munkának konkrét tetteire is vállalkozni, Szent Ferenc azt kéri tőlünk, ferencesektől, hogy öltözködésben, beszédben, viselkedésben legyen a ferences nagyon egyszerű. Én ezt a munkát is szerényen egyszerűen akarom tovább vinni.

Eddig reméltem, hogy Isten küld szerzetes társakat erre a szép szent feladatra. Nem küldött! Sajnos, a szerzetességre jelentkező fiatalokra olyan nehéz terheket raknak, a hosszú képzési évek alatt, hogy emberi számítás szerint, a hagyományos értelemben vett szerzetesek száma nagyon meg fog csappanni. Ez tény, de az is biztos, hogy – akár van papi, szerzetesi hivatás, akár nincs – népével az Isten tovább akarja építeni országát. A világ kibontakozása nem állhat meg. Úgy tűnik, hogy Jézus Krisztus nem tartott komoly tanfolyamokat, felvételiket, hanem mindenkihez nagyon nyitott volt, és elfogadta a segíteni akaró emberek jóságát. Szeretnék ezen az egyszerű úton elindulni, és alázattal követni a mesteremet.

Úgy érzem, hogy karnyújtásnyira van mindnyájunktól az élő, eleven evangélium, mely választ adhatna minden kérdésünkre. Ez a tiszta kút, és mégis az emberek egy része babonákban hisz, anyagi üveggyöngyök után liheg, félelmekbe süllyedve kóborol, útszéli pocsolyákból, mocsarak poshadt vizéből oltja a szomját. Nekünk, mint a jó édesanyának, aki a család asztalára varázsolja a finom étkeket, meg kell terítenünk, és fel kell kínálnunk azokat az örök értékeket, amelyeken népünk fölnevelkedett, s mely életben tarthat bennünket. Rá kell mutatnunk azokra a forrásokra, amelyek erőt adtak elődeinknek, hogy családot alapítsanak, gyermekeket vállaljanak, vállalkozásba kezdjenek, otthont teremtsenek itt, a Kárpát-medencében. Krisztus szeretete sürget minket, nem ülhetünk tétlen. Úgy kell élnünk Isten szép ajándékát, a diadalmas életet, hogy kiteljesedve tovább tudjuk vinni.

Szent Pál születésének kétezredik évében, Istenben bízó lélekkel, alázattal útra kelünk.

Sok szeretettel várom a jelentkezőket, kisebb testvéretek, Csaba t.

Déva, 2007. augusztus 3.