Kedves Szülök, Nevelők, számomra mindig óriási élmény egy tábortűzre fát rakni, táplálni a lángot mely fáradságomat lobogó, pajkos táncával köszöni meg, s az erdő hűvös éjszakájába meleg otthont varázsol. Ugyanez a szép élmény oktatni, nevelni jósággal egy - egy csillogó szemű gyermeket, fiatalt.

Mind pap, nevelő, évezredek bölcsességét átelmélkedve, alázattal felkínálhatom a számomra is életet jelentő tanításokat, és boldogan szemlélem ahogyan a bomladozó ifjú elme, mind futkorászó fiatal lángnyelv, körbenyaldossa a bölcs igazságokat, a hasított, száraz fát melybe éhesen bele belekap, majd lángra lobbanva, magába szívva lobog, szilajon felcsap a magasba, táncolva az éjszakába.

Igen, nekünk felnőtteknek feladatunk táplálni a tüzet, a történelem mindent kipróbáló viharában megérett bölcsességeket, az életet adó igazságokat, mint egy jól kiszáradt fahasábokat tudatosan, bizalommal felkínálni a 37 fokon égő, önmagában tüzet hordozó gyermeknek, emberkének. Rajtunk, szülőkön, nevelőkön múlik, hogy a ránk bízott láng merészen felcsap-e utat mutatva, meleg otthont teremtve lobog-e, vagy csak maró füstöt eregetve pislákol, szendereg az elszenesedett, üszkös fahasábokon. Ha tunyán semmit nem teszel, akkor miért csodálkozol ha a rád bízott fiatalban csak pislákol a tűz? Nem elég szidni, vádolni a tüzet, azt kitartó munkával táplálni kell!

Merjük magunkat tudatosan gyermekeink nevelésére szentelni! Mert gyermeket nevelni, egy - egy bölcs gondolatot megosztani, a bomló, mindenre rácsodálkozó, emberi értelmet lángra lobbantani a legszebb hivatás a földön!

Szeretettel,

Csaba t.