Zsinórban harmadik éve hívnak meg a gyergyói-medencei nyári táborukba az erdélyi magyar fiatalok. Minden évben megtiszteltetésnek vettem és örömmel tettem eleget a meghívásuknak. Szerintem nagyon fontos, hogy útkeresésükben mi papok, lelkészek is elkísérjük a jó szándékú fiatalokat.

 

Minden évben egy kis üröm is vegyült az ökumenikus vasárnapi istentiszteletbe, mert kissé úgy éreztem, hogy szentmise nélkül nem teljes a vasárnapi együttlétünk. Persze számomra nagyon fontos az egység, de az idén gondoltam egy merészet és megkérdeztem, hogy közösen miért ne tudnánk az igehirdetésnél tovább lépni. Bartos Károly, vajasdi református lelkész nagyon rugalmasnak mutatkozott. Így, ezen a szép vasárnapon, az ifjúság által nekünk kikészített oltáron, egymás mellett nemcsak az Isten igéje által jöhetett közénk az élő Isten, hanem katolikus hitünk szerint a szentmisében is, református testvéreink hite szerint pedig az úrvacsorában is közénk jöhetett az élet Ura, aki azt mondja, hogy engedjétek hozzám jönni a gyermekeket, a fiatalokat. A szentmiseáldozatot én teljes egészében a katolikus liturgia szerint mutattam be, ugyanakkor a tiszteletes úr a maga szertartása szerint készült fel az úrvacsoraosztásra, majd az oltár egyik végénél katolikus testvéreimnek én osztottam ki Krisztus testét, az oltár másik végénél a tiszteletes úr osztotta ki az úrvacsorát. Közben fiataljaink örömmel együtt énekelték az énekeiket.  

Egészen biztos, hogy egymás hitét tiszteletben tartottuk, alázattal végig hallgattuk egymás imáját, könyörgéseit. Nem tudom, hogy e szeretetből fakadó tettünket hogyan ítélik meg az egyházaink, de én biztos vagyok benne, hogy az utolsó ítéletkor az Isten nem fog külön asztalt terítene a különféle keresztény közösségeknek, meg kell tanulnunk az Urunknak egyetlen asztalához ülni szeretettel.  

Számomra nagy lelki örömet jelentett az, hogy szeretettel, egymás hitét tiszteletben tartva, legnagyobb lelki kincseinket felkínálhattuk a jelenlevő testvéreinknek. Én épültem azon, ahogyan református testvéreink segítségül hívták az Úr nevét, remélem szívből jövő hitem nekik is örömet jelentett. Örömöm teljes volt, mert az ökumenikus istentisztelet nevében nem kellett szégyenlősen elhagyjuk a karácsonykor kis Jézusként, a szentmisében pedig oltáriszentségként közénk jövő Isten-emberrel való találkozást, és ők hitük szerint meghívhatták ugyanazt az Istent, akit én is szeretek, hogy megáldja, Erdély útkereső fiataljait.  

Őszinte hittel a közös jövőben, Csaba t.

 

Bevezető: 

 

 Áldjátok az Úrat:

 Bartos Károly Vajasdi reformatus lekész:

 Alleluja:

 Böjte Csba katolikus frerences szerzetes:

Könyörgés: 

 

{zoomcat catid=284}