Napi evangélium

Befogadás! Isten hív az ő országának az építésére! Mindannyiunkat hív! Az Isten országa szeretetből épül! 1989-ben, Erdélyben is a kommunizmus egy hatalmas gazdasági válságba torkolt! Sok-sok ember elvesztette a munkahelyét, egész vidékeken zárt be jóformán egyszerre minden bánya, gyár, hivatal, az utak megteltek koldusokkal! Déván is a templom előtt minden szentmise végén több gyermek is kéregetve nyújtotta kezét a távozó hívek után!  Akkoriban, 1993. novemberében,  felkeresett egy édesanya, karján nyolc hónapos gyermekével. Kint az állomásban, a vároteremben - mondta sírástól elcsukló hangon - nagyon hideg van, arra kért, hadd maradjon a plébánián a gyermek: "A babát magára bíznám, én munkát keresek, és ha lesz egy kis pénzem bérelek egy lakást és eljövök akkor a lányomért, Emesének hívják!" Ezt mondta sírva, majd a kezembe tette a parányi pihegő életet! Megsimogattam a kis arcocskáját és a gyerek bátran elkapta az ujjamat és bizalommal megszorította a pici kezével! Nagyon bájos volt! Az édesanya magába roskadva elment, és én ott maradtam a templom előtt a kisbabával! 

Jöttem-mentem szerzetesi ruhámban, karjaim között a gyermekkel, mint Szent Antal a kis Jézussal, és azon gondolkodtam, hogy mit is csináljak e pislákoló parányi élettel. Teljesen kilátástalannak tűnt akkor minden, nem voltak törvények, nem volt nekünk sehonnan engedélyünk a gyermekek befogadására, házunk sem volt, mert az állam által a kommunizmus alatt elvett, de akkor már üresen, romosan álló kolostorba én jógcím nélkül költöztem be az utcagyerekekkel, így magam is  hajléktalan voltam, de azt tudtam, hogy az élet szent, és ahogy Szent József igent mondott a gyermek Jézusra, ugyanúgy nekem is igent kell mondanom az életre! Igazából nem Emese volt az első befogadott gyerekünk, de talán ő volt az első kisbaba, ki előtt megnyitottuk a kolostor ajtaját. Az évek, magam sem tudom, hogy hogyan, de gyorsan teltek, szép nagylány lett a babából, tíz év körüli volt, mikor édesanyja aki addig is rendszeresen látogatta, végül magával vitte új otthonába!

A szeretet a megmaradásunk és a gyarapodásunk záloga! Egy család, egy nép gyarapodhat gyerekvállalással és befogadással is.... Hiszem és vallom, hogy a szeretet, a jóság, a figyelmesség nem csak jobbá, boldogabbá, de többé, gazdagabbá is teszi azt az embert, azt a népet, mely Megváltó Krisztusunk útjára lép! Merjünk igent mondani az életre, a gyermekáldásra, merjünk Krisztus hívására a szeretet útjára lépni! 25 év távlatában tekintve, 

Csaba t. 

Kép: sajnos akkoriban nem készültek fényképek, így egy mai babás képet osztok meg szeretettel...

Abban az időben Jézus ezt a példabeszédet mondta tanítványainak: A mennyek országa olyan, mint amikor egy gazda kora reggel kiment, hogy szőlőjébe munkásokat fogadjon. Miután napi egy dénárban megegyezett a munkásokkal, elküldte őket a szőlőjébe. A harmadik óra körül megint kiment, s látta, hogy mások is ácsorognak ott tétlenül a piactéren. Ezt mondta nekik: „Menjetek ti is a szőlőmbe, és ami jár, megadom majd nektek.” Azok el is mentek. Majd a hatodik és a kilencedik órában újra kiment és ugyanígy cselekedett. Kiment végül a tizenegyedik óra körül is, és újabb ácsorgókat talált. Megkérdezte tőlük: „Miért álldogáltok itt egész nap tétlenül?” Azok ezt válaszolták: „Mert senki sem fogadott fel minket.” Erre azt mondta nekik: „Menjetek ti is a szőlőmbe!” 

Amikor beesteledett, a szőlősgazda így szólt intézőjéhez: „Hívd össze a munkásokat, és add ki a bérüket, az utolsókon kezdve az elsőkig!” Először azok jöttek tehát, akik a tizenegyedik óra körül kezdtek, és egy-egy dénárt kaptak. Amikor az elsők jöttek, azt hitték, hogy nekik többet fognak adni, de ők is csak egy-egy dénárt kaptak. Amikor átvették, zúgolódni kezdtek a gazda ellen: „Ezek az utolsók csak egy órát dolgoztak, és ugyanúgy bántál velük, mint velünk, akik a nap terhét és hevét viseltük!” Ő azonban ezt felelte az egyiküknek: „Barátom, nem vagyok igazságtalan veled. Nemde egy dénárban egyeztél meg velem? Ami a tied, fogd és menj! Én ennek az utolsónak is annyit szánok, mint neked. Talán azzal, ami az enyém, nem tehetem azt, amit akarok? Vagy rossz szemmel nézed, hogy én jó vagyok?” Így lesznek az utolsókból elsők, és az elsőkből utolsók! 

Mt 20,1-16a