"Holtában is beszél …" - Emlékezés a 60 évvel ezelőtt letartóztatott Mindszenty József bíborosra
60 évvel ezelőtt, 1948. december 26-án, Szent István első keresztény vértanú ünnepén tartóztatták le Esztergomban Isten szolgáját, Mindszenty József bíborost. Mai adásunkat az utolsó magyar hercegprímás emlékének szenteljük.
Mindszenty József bíboros letartóztatása az egész világegyházban nagy döbbenetet váltott ki. XII. Piusz erőteljes szavakkal leplezte le az egyházüldöző kommunista rendszer felháborító igazságtalanságát, miközben hangsúlyozta a vértanú bíboros példamutató hősiességét.
XII. Piusz pápa levelét idézi Adeodato Piazza bíboros, Sabina és Poggio Mirteto püspöke, a Konzisztóriális Kongregáció titkára, abban az 1949-ben a paulinusok kiadásában megjelent könyvnek a bevezetőjében, amelyet Péterffy Gedeon prelátus írt olasz nyelven Mindszenty bíborosról. Most részleteket olvasunk fel a Vértanúk órája c. előszóból.
„A vértanú apostolok órája visszatért a történelem számlapjára. Mindaz, amit Jézus mondott a Tizenkettőnek beteljesedett: „Úgy küldelek titeket, mint juhokat a farkasok közé.. bíróság elé állítanak és …megostoroznak titeket… Miattam helytartók és királyok elé is hurcolnak". Jézus szavai továbbra is beteljesednek 20 évszázada minden alkalommal, amikor Krisztus egy apostola erőteljesen felemeli szavát a tévedések és a zsarnoki hatalommal szemben, hogy megvédje az igazság, a szabadság és az igazságosság veszélyben forgó jogait.
Ma, 1949-ben Magyarország prímásán, Mindszenty bíboros érseken van a sor, aki az ellentmondás zászlajává és jelévé vált, a lélek és a civilizáció legmagasabb rendű értékeinek apostola és vértanúja lett. Elfogták és bebörtönözték, testi és erkölcsi kínzásoknak vetették alá, hogy abszurd „vallomásokat" csikarjanak ki belőle. – egy világi, teljes mértékben illetéktelen bíróság, az ún. „Népi törvényszék" elé hurcolták, pusztán azért, hogy álcázzák klikkük cselszövéseit. Eljárást folytattak le ellene, szokatlanul naiv és mégis sátánian ravasz módszerekkel. Elítélték és élve eltemették életfogytiglani börtönbüntetéssel sújtva: íme ez az a tragikus történet, az igazságosság karikatúrája, amelyre ma a világ meghatottan tekint. Hogy miért ítélték el? – propter nomen meum: Krisztus és tanítása elleni gyűlöletből. Senki sem hiszi el az önkényes vádpontokat – összeesküvés és hazaárulás – amelyeket nemcsak hogy nem bizonyítottak be, hanem napnál is világosabban hamisnak bizonyultak, és amelyek csak arra szolgáltak kevés sikerrel, hogy takargassák a gyalázatos szándékot: el akarták fojtani a tekintélyes és számukra alkalmatlankodó hangot, amely teljes mértékben ellenezte az egyházi vagyon elkobzását és az ateizmus célirányos terveit.
Az alaptalan váddal és aljas ítélettel szemben áll Őszentségének a közelmúltban, (1949. január másodikán) tett legfőbb tanúsága. (XII. Piusz) pápa így írt a letartóztatást követően a magyar püspököknek: „Mi ismerjük ennek a kiváló pásztornak az érdemeit. Ismerjük hite szilárdságát és rendíthetetlenségét, ismerjük apostoli erejét, amellyel védelmezi a keresztény tanítás integritását és követeli a vallás szent jogait. Rendíthetetlen szívvel és erőteljesen kötelességének érezte, hogy szembe szegüljön, amikor látta, hogy az egyház szabadságát egyre inkább korlátozzák. Főleg amikor látta, hogy a hívek súlyos kárára akadályozzák a keresztény tanítás terjesztését és az egyházi szolgálatot, amelyet nemcsak a templomokban, hanem nyilvánosan, a hit közéleti megnyilvánulásaiban is gyakorolni kell, az alsó és felsőoktatásban, a sajtóban, a kegyhelyekre történő zarándoklatokkal és a katolikus társulásokkal. Ez pedig természetesen a bíborosra nézve nem jelent vádat vagy szégyent, hanem sokkal inkább legmagasabb dicséretet érdemel, éber lelkipásztori szolgálatának javára írható. Azonban éppen ez lett be nem vallott, de valós oka az ellene lefolytatott pernek és az ellene hozott ítéletnek, amely ellen minden szabad és becsületes lelkiismeret fellázad – folytatja az előszóban Piazza bíboros.
Mi meghajolunk a Hit eme rendíthetetlen mestere és bajnoka előtt, a folt nélküli bíbor előtt, amely a börtönből a hősiesség és győzelem jeleként vörösen felragyog. Az egyház történelmének közelmúltjában talán soha nem fordult elő, hogy a bíborosok szent kollégiuma és az egész világ katolikus püspökei ennyire felmagasztalva érezték volna magukat, mint Mindszenty kardinális bíborában és püspöki méltósága, apostoli küldetése hősies gesztusaiban. Végtelen fájdalmunkban és jogos büszkeségünkben vigaszt találunk, hogy spontán csatlakozik hozzánk a római nép, amely őrzi és tiszteli az egyház első apostolainak és vértanúinak nyomait. A Katolikus Akció nagylelkűen és lelkesen csatlakozik minden szabad ember és minden civilizált nép küzdelméhez és vívmányaihoz. Kifejezzük legerőteljesebb ítéletünket ezért és mindazokért a szentségtörő erőszakos bűntettekért, az emberiség ellen elkövetett sértésekért, amelyeket a hitvallók és a hit mestereinek kárára követnek el.
Egyben kifejezzük legmélyebb testvéri szolidaritásunkat mindazokkal, akik az igazságosságért szenvednek el üldöztetést a történelemnek ebben a szomorú órájában. Buzgón fohászkodunk, hogy az üldözötteknek legyen lelki erejük áldozatuk beteljesítéséig, amelyet a biztos jutalom követ. Imádkozunk azért, hogy az üldözők, akikre isteni bosszú vár, világosodjanak meg és térjenek jobb belátásra.
Mi, akik áldjuk a nagy üldözöttet, fennkölt hősiességét és nemes példáját, könyörgéseinkkel el kívánjuk távolítani Isten átkait. Ehelyett azért imádkozunk, hogy igazságossága irgalmasságában teljesedjen be. Az életfogytiglan börtönbüntetését töltő Elítélt, egyre közelebb érezve magát az elfogott, elítélt és keresztre feszített Krisztushoz, vele együtt ismétli: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit tesznek." (Lk 23,34)Jézus jelenlétében csatlakozunk a vértanú imájához, amely egyben az egyház és a pápa imája, akitől az elítélt a római bíbor jelentőségteljes megtiszteltetését kapta. Hozzátesszük Istenhez szóló fohászunkat: - Miserere, könyörül meg Urunk azon, aki erős lélekkel megy fel a fájdalmas Kálváriára. Könyörülj a hűséges magyar népen, akit megláncoltak és megvertek Lelkipásztorában. Könyörülj az egyházon, aki hősök és vértanúk anyja, aki velük együtt szenved és vérzik. Könyörülj az egész, vér által megváltott emberiségen, amelynek evilági és örökös sorsát veszélyek fenyegetik" – írta Adeodato Piazza bíboros „A vértanúk órája" c. bevezetőben Péterffy Gedeon prelátus könyvéhez.
A letartóztatás 50. évfordulóján, 1998. december 26-án este, Franz König bécsi bíboros érsek mondott szentbeszédet azon a szentmisén, amelyet Budapesten, a Szent István bazilikában mutattak be számos főpásztor jelenlétében. Most részleteket közlünk a személyes emlékeket is idéző szentbeszédből: „Örömmel és hálával mutatom be a mai napon az ünnepi Áldozatot Budapesten a Szent István Bazilikában, az első vértanú, szent István napján, gondolván I. István királyra, Magyarország védő- és nemzeti szentjére. Itt ahol az első magyar király drága kinccsel felérő ereklyéjét őrzik és ahol számos magyar bíboros ünnepi szentmisét mutatott be. A magyar prímás és a Magyarországi Mindszenty Alapítvány hívtak meg erre a napra. Számos püspök, jeles vendég és hívősereg jelenlétében örömmel teszek leget ennek a meghívásnak.
Ezáltal szeretném a nagyrabecsülés és a köszönet koszorúját elhelyezni Mindszenty József bíboros koporsójára, aki magyar szülőföldjének kiváló fia volt. 50 évvel ezelőtt 1948. december 26-án, pontosan ezekben az órákban, Szent István vértanú napján tartóztatták le és egy kirakatperben hazaárulás, kémkedés és a nemzeti biztonság veszélyes embereként életfogytiglani fegyházra ítélték. Ebből az alkalomból, 50 évvel később, átnyújtom egyházam és szülőhazám, Ausztria elismerő üdvözletét.
Pár nappal a letartóztatás előtt, - mivel a Bíboros jól tudta mi fog bekövetkezni – egy üzenetet küldött püspöktársainak és rajtuk keresztül minden magyar hívőnek, amely szó szerint így hangzik: „Nem vettem részt semmiféle összeesküvésben. Nem mondok le érseki tisztemről. Semmit sem írok alá. Ha mégis megtenném, az csak az emberi test gyengeségének következménye és azt eleve semmisnek nyilvánítom."
Amennyiben a kirakatpert követni tudjuk a magyar bíborost és prímást,- akinek elődei a magyar királyokat koronázták meg – a per lefolyása alatt mélységesen megsértették, az emberi jogoktól, amelyekre napjainkban világszerte hivatkoznak, teljesen megfosztották. Ezeket a jogokat azért vették el tőle, mert a vallást, a katolikus Egyházat a bíborossal együtt meg akarták semmisíteni. Azonban az ősrégi közmondás itt is érvényes: „Sanguis martyrum semen christianorum" A vértanuk vére a kereszténység magva.
A 15 esztendeig tartó számkivetésben, az Egyesült Államok Követségén többször meglátogattam őt. Erre XXIII. János pápa bátorított fel. Felejthetetlen marad számomra az első találkozás a Követség épületének harmadik emeleti szobájában. Első kérdése, amit latin nyelven intézett hozzám, így szólt: „Quid desiderat Summus Pontifex a me?" Mit kér a Szentatya tőlem? – Ez a találkozás Mindszenty bíborossal, - az én aggodalmam iránta és az Ő töretlen reménysége, - számomra óriási jelentőséggel bírt.
Megértettem, hogy a követségen élő magányos férfinek milyen hatalmas jelentősége van az Egyház és az egész világ számára, az is világos volt előttem, hogy Bécs érsekének is egyértelmű a feladata, mert számára a legkézenfekvőbb volt, hogy a vasfüggöny mögött élő püspökkel az Egyház kapcsolata ne szűnjön meg. Anélkül, hogy ezt rögtön megértettem volna, rádöbbentem, hogy ez a kapcsolat, a keleten lévő hallgatás Egyházának milyen nagy erőt ad. Ez a feladat számomra a kimeríthetetlen lehetőségek forrása lett és lehetővé tette, hogy Egyházamat egyre jobban megismerjem és szeressem.
A fogoly prímással a beszélgetés folyamán a következő vonásokat véstem emlékezetembe:
Először: Az Egyházért folytatott harcában nem volt semmi megalkuvás.
Többször tudomásomra adta, hogy a magyar Egyházért bármikor kész a vértanúhalálra.
Másodszor: Magyar hazáját mindenekfelett szerette és semmi áron nem akarta elhagyni, annak ellenére sem, hogy a kommunista kormány a nyugat felé egy arany hidat akart számára megnyitni.
Harmadszor: A Római Pápa, mint Péter utóda, számára mindig egyértelmű tekintély volt, még akkor is, ha véleménye nem egyezett meg mindig az övével. Sokat szenvedett, amikor VI. Pál Rómába hivatta abban a reményben, hogy az Egyház számára könnyebb lesz egy „modus vivendi" kiharcolása az uralkodó kommunista kormánytól. Csak rövid ideig maradt Rómában, onnan Bécsbe jött és az ottani magyar szemináriumban a Pázmáneumban lakott egészen haláláig.
Miután az 1949. ítélet, a magyar állam 1990-ben semmisnek nyilvánította, a magyar püspöki Kar ajánlásával a róla elnevezett Alapítvány bevezette boldoggá avatását. Az erre vonatkozó akták Rómában döntésre várnak.
Az elmúlt esztendőkben Mindszenty egyéniségének újraértékelése megtörtént. Az 1989-90-ben kialakult változás után, megalkuvás nélküli magatartása új fénybe került. Régebben ugyanis személyében látták az egyedüli akadályt, hogy a rendszerrel nem lehet kiegyezni" – mondta szentbeszédében Franz König bécsi bíboros érsek.
Befejezésül Mészáros István Mindszenty-kutató nyomán röviden vázoljuk a vértanú bíboros portréját:
Mindszenty mint Krisztus hű követője, igaz apostola, mint hivatását lelkiismeretesen, önfeláldozóan betöltő főpásztor 1944-48 között hősies bátorsággal védte, egyrészt a rábízott többmilliós magyar katolikus egyház tagjainak teljes tartalmú, a 20. századi keresztény országokban elfogadott, megvalósított és gyakorolt vallásszabadságát, másrészt védelmezte az egész magyarság alapvető emberi szabadságjogait, az emberi méltóságot, harmadrészt pedig a vallásszabadságot, az emberi méltóságot, az emberi szabadságjogokat kegyetlen erővel támadó szocialista-kommunista hazai politikai hatalom ellen. Ezért súlyos szenvedéseket szenvedett 1949-1956 között börtönben, kényszerlakhelyen. 1956-71 között az amerikai követségen igyekezett tovább folytatni – félrabság szorításai közepette is – főpásztori szolgálatát, mind a magyar katolikus hívőközösség, mind az egész magyarság szabadságának érdekében, a változatlanul támadó, elnyomó, jogfosztó diktatúrával szemben. Ugyanezt tette élete utolsó szakaszában száműzöttként 1971-75 között.
Önzetlenül, csakis népéért élt Krisztust szolgálva, mély, őszinte és sallangtalan vallásos lelkiségét széles körben szétsugározva, saját egyéni életét teljesen alárendelve apostoli küldetésének.
Élhetett volna életének bármelyik szakaszában kényelemben, bíborban-bársonyban, szolgálattevők sokaságával körüludvarolva, semmittevésben, a címek és rangok előnyeit élvezve. Mindvégig szegény körülmények között élt: életét teljes egészében Isten ügyének szolgálata töltötte ki, egyedüli célja embertársainak földi és túlvilági üdvösségre segítése volt. Ugyanakkor mindeközben gyarló, botladozó, esendő ember volt, hol beteges, hol ideges, dühös, ingerült, gyanakodó ember volt, közülünk való ember.
Mindszenty tiszteletreméltó, sőt példamutató volt, ahogy a „vox populi" értékeli. Ez a kép azonban nem középkori legenda, hanem a történettudomány mai eszközeivel és módszereivel szakszerűen bizonyítható életrajz.
Adjunk hálát Istennek Mindszenty József bíboros életszentségéért!
