1948. december 26-a, azaz karácsony másnapja óta magyar emberek számára ez a nap az első vértanúnak, Szent István diakónusnak az ünnepe mellett egy másik vértanúságnak a kezdetét is jelenti.

 

 

 

 

 

Ugyanis ezen a napon tartóztatták le Mindszenty József esztergomi bíboros érseket. Nem első volt ez az életében, hiszen a kommün alatt is börtönbe került 1919-ben, s pontosan 65 évvel ezelőtt a nyilasok is letartóztatták. Mindkét diktatúrának útjában állt a hitvalló és vértanú lelkületű bíboros. Amikor legelőször olvastam - a titkon Magyarországra hozott - Mindszenty bíboros emlékiratait csodálat fogott el személye iránt, akit addig is nagyon tiszteltem. Az a lelkierő, amellyel ő készült letartóztatására, csak a legnagyobb hitvallók tulajdonsága, amilyen összeszedetten tudott imádkozni még az elvitele előtt is, és a börtönbe számára legfontosabb dolgokat vitte. A papi imádságos könyvet és benne Devictus vincit (Legyőzetve győz) aláírású – Krisztus töviskoronás képét. Kihallgatását, megkínzatását, börtönéveit már megismerhettük azóta.

Amit ő Szent István diakónusról prédikált azt teljesen a vértanú lelkületnek a megnyilvánulása a vértanúról. A bíboros prímás szavai arany fedezeteként ott volt a szenvedése. Ezt tanította Szent István vértanúról: „Szent István hittel és kegyelemmel teljes férfiú volt, akit az Úr adott a kezdődő jeruzsálemi Egyháznak. Édeseim, jól jegyezzétek meg, soha el ne feledjétek, hogy a szentet, a vértanút mindig az Isten adja az emberek iránt való jóságában, hogy szeresse, szolgálja, tanítsa őket, mint szent István tette a jeruzsálemi keresztényekkel. Ellentmondásnak látszik, de valójában az a nép áldott, amelynek vértanúi vannak. Aztán, mint szent István, minden szent és vértanú „kegyelemmel és hittel teljes igaz ember”.

Aki hittel és kegyelemmel teljes, az nem keresi magát, csak az Istent, az nem akar más lenni, mint eszköz az Isten kezében és elveszti akaratát az Isten akaratában. Szent István nem kereste a vértanúságot. A vértanúság nem az ő szándékában volt, hanem az Istenében. A vértanú magának semmit se akar, még a vértanúság dicsőségét sem. Édeseim, ne feledjétek el szavamat: van vértanúság vérontás nélkül is. Hittel és kegyelemmel teljes, igaz emberekről beszélek. Azok, akiket testükben kegyetlenül, embertelenül kínoznak, vagy azok, akiknek egyéniségét és személyiségét erőszakosan összetörik és mesterségesen megváltoztatják, vagy azok, akiket emberi méltóságuktól megfosztanak – bár vérüket nem ontották – ezek is mind vértanúk.”

Eddig az idézet és amit nem feledünk a bíboros prímás életpéldája. Gondviselőszerű volt az is, hogy a Rómában szokásos bíborosoknak kijáró úgynevezett tituláris templomot, azt Szent István első vértanú tiszteletére építették, a Santo Stefano Rotondo templomot, melyet a Szentatyától kapott. Talán nem jutott tudomására, hogy abban a próbáratevő időben, hogy ugyanazon a napon a római magyarok ott imádkoztak.

Nekünk a boldoggáavatás mielőbbi megvalósulásáért kell imádkoznunk, mert hitünk szerint ő biztosan ott van az üdvözültek közösségében, de várunk még az egyház hivatalos megnyilvánulására is, amely reményünk szerint már nem várat sokáig, mert aki annyit szenvedett egyházáért, magyar népéért az megérdemli, hogy a liturgiában is tisztelhessük.

Isten szolgája, Mindszenty József legyen példája a mai püspöki kar tagjainak, a papi nemzedéknek és a híveknek, hogy a mai élet nehézségei közepette ugyanazzal a bátorsággal és szenvedni tűréssel merjük hirdetni az evangéliumot, és ha kell akkor vállaljuk érte még az életünk feláldozását is.

Elhangzott a Vatikáni Rádióban 2009. december 26-án este.

Forrás: Dr. Bábel Balázs érsek