A Szentcsalád hitvallása – P. Szentmártoni Mihály SJ elmélkedése

Szentcsalád ünnepének első olvasmánya Sámuel első könyvéből vett szakasz, amelyben megtudjuk Sámuel születésének történetét, majd pedig szüleinek nagylelkű cselekedetét, hogy gyermeküket egészen Istennek ajánlják. Szép példája ez a szülői nagylelkűségnek.

A második olvasmányban Szent János arról biztosít bennünket, hogy mindannyian Isten gyermekei vagyunk. Isten előtt mindannyian egyformák vagyunk: a szülők is csak gyermekek, Isten gyermekei.

Az Evangéliumban egy aggódó családdal találkozunk: Józseffel, Máriával és a tizenkét éves Jézussal, aki szülei tudta nélkül ottmaradt a Templomban. A főszereplő természetesen itt is Jézus. Az Evangélista itt szólaltatja meg először Jézust. Szent Lukács egész Evangéliumának alaptémája Jézus személyazonossága, ki volta. Eddig mindig mások mondtak el valamit Jézusról: születésekor az angyalok meghirdették, hogy Ő a megígért Messiás, a pásztorok felismerték ezt és elmesélték másoknak is, hogy kivel találkoztak ott a betlehemi istállóban.

Az idős Anna és Simeon felismerték a Kisdedben a megígért Üdvözítőt és mindenkinek ujjongva beszéltek a Gyermekről. Jézus különleges ki voltáról vallott Heródes is, aki halálra kereste Őt, majd a napkeleti bölcsek, akik leborultak előtte, mint a világmindenség Királya előtt. Mindezek a vallomások előkészületek voltak ahhoz, hogy Jézus maga mondja meg, hogy ki Ő.

Ez történik ebben az evangéliumi jelenetben. Jézus azonban nem csak szavakkal monda el, hogy ki Ő, hanem jelképes tettekkel is. Három igazságot tudunk meg ebből az evangéliumi jelenetből.

Először megtudjuk azt, hogy Jézus nem ott van, ahol mások feltételezik, hogy lennie kellene, hanem máshol, ahol senki sem keresi. Szülei a rokonok és az ismerősök között keresték a Gyermeket, de Jézus nem ott volt, hanem a Templomban találtak rá, ahol tanítók és papok között ült és beszélgetett velük, ahol népének tanítóit tanította és azok csodálkoztak okosságán és feleletein. Ezzel Jézus feltárta személyiségének egyik jellegzetes vonását, amit annyian csodálnak majd későbbi beszédei és tevékenysége során: nem mindennapi tudását. Csodálkozva kérdezgetik majd minduntalan hallgatói: “Honnan van ennek a bölcsessége?”

Másodszor megtudjuk azt, hogy Jézus tudatában volt annak, hogy különleges és egyedülálló viszony fűzi Őt mennyei Atyjához. Ez kitűnik szüleinek adott válaszából, ami tulajdonképpen viszontkérdés: “Miért kerestetek? Nem tudtátok, hogy nekem Atyám dolgaiban kell fáradoznom?” Jézus tudatában volt annak, hogy küldetése van és Ő vállalta ezt a küldetést annak minden súlyos következményével. Későbbi élete során többször is utal majd arra, hogy tudja, milyen sors vár rá, hogy szenvednie kell, hogy ki kell innia a kelyhet, hogy halálra adják majd az emberek.

Harmadszor megtudjuk azt, hogy szülei nem értették, mit akart nekik Jézus mondani. Nem tudták megérteni, hogy Jézus nem csak az ő gyermekük, hanem csak nekik ajándékozott gyermek, akiért felelősek, de akinek nem határozhatják meg az életét.

Ha most mi is csatlakozunk a Szentcsaládhoz, ha odaállunk József és Mária mellé és a tizenkét éves Jézusra emeljük tekintetünket, akkor mi is három dolgot tanulhatunk meg ebből az Evangéliumból.

Először megtanuljuk azt, hogy Jézus ma is rendhagyó tudással és intelligenciával rendelkezik: ismeri a világ helyzetét, ismer bennünket, ezért nyugodtan ráhagyatkozhatunk. De megtudjuk azt is, hogy gyakran Jézus nem ott van, ahol mi keressük, hanem egészen más helyen tartózkodik. De egy helyen mindig rábukkanhatunk: a szívünk Templomában, ahol ott pislákol hitünk örökmécsese.

Másodszor megtanuljuk azt, hogy Jézus az Isten Fia, aki az Atya szeretetét közvetíti felénk. Nyugodtan rábízhatjuk magunkat erre a Szeretetre, mert Isten jobban szeret bennünket, mint mi saját magunkat.

Harmadszor megtanuljuk azt, hogy a gyermek sohasem szülei tulajdona, hanem minden gyermek Isten gyermeke, akit Ő bízott rá a földi szülőkre. Nagy a szülők felelőssége, de a gyermek fölötti joguk nem határtalan. Minden gyermeknek megvan a saját életútja és a szülőknek tiszteletben kell tartaniuk gyermekeik döntését akkor is, ha talán nem egészen értik, miért döntöttek ily módon. Ilyenkor imádkozni kell a gyermekért, vagy már fiatalért, hogy a szerető Isten vezérelje tovább az életben. Valaki találóan mondta, hogy amíg a gyermek kicsi, addig a szülők beszéljenek neki sokat Istenről, de ahogy növekszik, úgy beszéljenek egyre többet Istennek gyermekükről! Hisszük, hogy Szent József és Szűz Mária is ezt tették, amikor újra megtalálták és magukkal vitték elveszettnek hitt Gyermeküket: imába foglalták mindazon kérdésüket, amelyekre még nem látták a világos választ.

A legszívesebben így összegeznénk a Szentcsalád üzenetét: József és Mária megvallották Istenbe vetett kikezdhetetlen hitüket, a Szentlélek iránti rendületlen bizalmukat és az Isteni Gyermek iránti feltétel nélküli szeretetüket. Ez a mi hitvallásunknak is a lényege.

(1Sám 1, 20-22.24-28; 1Jn 3, 1-2.21-24; Lk 2, 41-52)

Vatikáni Rádió