Életének 92. évében elhunyt Kallós Zoltán, a Nemzet Művésze címmel és a Magyar Corvin-lánccal kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas néprajzkutató, népzenegyűjtő.
Nyugodjék békében,
Csaba t.
A mezőségi Válaszúton született, abba az életformába, amely mára már jórészt csak a múzeumban látható. Gyermekkora óta a néprajz vonzásában élt, annak varázsvilágával foglalkozott.
„Részt vettem ezeken a falusi ünnepségeken, karácsonykor kántálás, betlehemezés. Táncba, fonóba mindenhol ott voltam. Úgyhogy akarva nem akarva magamba szívtam ezeket a dolgokat.” – mondta egy évvel ezelőtt a Kolozsvári Rádiónak.
Kallós Zoltán kisdiák korában kezdett gyűjteni. Kolozsváron járt iskolába, ott értette meg, hogy amivel gyermekként találkozott szülőfaluja zárt, munkás és szigorúan erkölcsös rendjében, mennyire értékes. Tanára szorgalmazta, hogy érdemes és szükségszerű megőriznie szülőfaluja hagyományait.
Kallós Zoltán élete és munkássága:
Kallós Zoltán a Mezőségen, Kalotaszegen, Moldvában és Gyimesben gyűjtött legszívesebben, különösen énekes és hangszeres zenét, népszokásokat és szokásköltészetet. Ebben szülőfalujában, de egész Mezőségen nagy segítségére volt a rokonsága.
1992-ben létrehozta a Kallós Zoltán Alapítványt. Néprajzi gyűjteményét, válaszúti birtokát és szülőházát is az alapítványnak adományozta, ahol megannyi szórványvidéken élő gyermek tanulhat anyanyelvén, bentlakásos rendszerben.
Kallós Zoltánt, minden erdélyi táncházas Zoli bácsiját, 90-dik születésnapja után kérdeztük, akkor azt mondta, kicsit elfáradt.
„elmúlt… elmúlt már az idő, megérett a tüdő. Még nem harangoztak, de már este van. Mit hazudjak még?”
