Albert atya indított el Csíksomlyón a szerzetes élet útján! Vidám, tiszta lelke Szent Ferenc atyánk XX századi hiteles tükre volt nem csak számomra! Nagy tisztelettel osztom meg Borsodi L. László Bartók Barabás P. Albert atyáról szóló irását. 

Imádságos szeretettel, 

Csaba t.

CSUHÁBAN, PRICCSES NADRÁGBAN

Milyen volt ott állni a vajdahunyadi kolostor refektóriumában Szent András éjszakáján, a rendtársakkal egymás kezét fogva, szemtől szemben a részeg, revolverekkel fenyegetődző kommunistákkal? Hogy lehetett egyik percről a másikra tudomásul venni, hogy megszüntetik a teológiát, egy óra alatt össze kell csomagolni, és nincs tovább? Mire gondolt akkor éjszaka, teherautón zötykölődve, útban a piski vasútállomásra, ahonnan csak hazafelé vitt az út?

Hogy lehetett kibírni, hogy Vajdahunyadon a könyvtár könyveit a karhatalom emberei zöldséges ládákba, zsákokba gyömöszölik, majd a Marosba hordják? Hogy lehetett elviselni, hogy Székelyudvarhelyen a Seraphicumot, Mikházán az újonc-, Medgyesen a jelöltházat bezárják, Kolozsvárt a nyomdát és a rendházat államosítják? Hogy lehetett tehetetlenül végignézni, hogy a kolostorokból kórház lesz, javítóintézet vagy bolondokháza?

Remegett-e a keze, amikor megfogta a munkatáborba szóló behívót? Fájt-e a karja, a háta, a lába a lapátolástól a patakvízben állva Felsőárpáson, a Negoj-hegy tövében? Jólesett-e megszökni nagypénteken a táborból, át a vasúti hídon, hogy találkozzon templomában az Úrral? Mit kérdezett tőle?

Lugos és Foksány után miért kellett Tecuci-on újra földet ásni reggeltől estig, még karácsony napján is? A vajdahunyadi gyárban miért volt kénytelen hónapokig cipelni a vasat? Pusztakalánban gondolt-e arra, hogy valaha mégis Isten papja lehet, miközben hordta a követ és a nehéz, olajos talpfákat a vasúti töltésre?

És hogy tudott 1957. november 24-én, pappá szentelése napján minden ellenségének megbocsátani?

Mit jelentett a szabadság kényszerlakhelyén, a dési kolostorban? Mit érzett akkor, amikor Vicén először az oltárhoz lépett, és amikor beszédéért rajongtak a hívek? Miután évekig az anyaggal kellett megküzdenie, hogy tudott úgy hatni a fiatalokra, hogy öt tanítványából pap lett? És mit gondolt elsőre, amikor lelkipásztorként tért vissza Vajdahunyadra, az egykori dráma színhelyére, ahol aztán évekig a kápolnában lakott, mert a rendházat az állam bitorolta? Miért volt jó missziózni Szatmártól Brassóig és Brassótól Temesvárig? Hogy lehetett egyszerre földet is, lelket is művelni Esztelneken, prédikálni, gyóntatni és templomot tatarozni Kolozsvárt, zarándoklatokat vezetni és kaparni a falat, cipelni a cserepet a kommunizmus bukása után a visszaszerzett csíksomlyói kolostorban?

Hol csuhában, hol priccses nadrágban, kucsmával vagy kalappal a fején egy apró emberke közeledik, távolodik. Nem tudni, honnan, nem tudni, hová. Kérdéseimre csendesen mosolyog, nem felel. Talán a Néma Kolostor felé tart. És derűje ott ragyog, merre járt az ég alatt: vízben, fákon, köveken, gyökerekben, és templomaidban, Uram.

Bartók Barabás P. Albert

1927. augusztus 21., Kézdiszentlélek – 2004. október 24., Székelyudvarhely