Közeledünk a naptárban pünkösdhöz. Ezen a napon az Egyház létrejöttét ünnepeljük. Karácsonykor megszületett Jézus fizikai teste, pünkösdkor pedig Krisztus Teste, az Egyház jött létre. Nagyon fontos azonban, hogy a pünkösd személyes élményét mind átéljük, és engedjük, hogy Isten megváltoztassa általa az életünket.

Az ApCsel első néhány fejezete segít megértenünk, milyen változást remélhetünk attól, ha engedjük, hogy a Szentlélek aktív munkát végezzen az életünkben, és személyes tapasztalatunkká váljon a pünkösd.

1. „Ezek mindnyájan állhatatosan, egy szívvel-lélekkel kitartottak az imádkozásban” (1:14).

A személyes pünkösdi élmény után még buzgóbbá válhatunk az imádságban és Isten imádatában. Az ima nem valami kötelező nyűg lesz, amit végeznünk kell ha jó keresztények akarunk lenni, hanem az Istennel való bensőséges kapcsolat megélésének és ápolásának örömteli módja.

Az imádat és istentisztelet nem a vasárnapi elfoglaltságunk lesz többé, hanem mindennapi életformánk.

2. „Mikor elérkezett pünkösd napja, mindannyian együtt voltak, ugyanazon a helyen” (2:1).

A Szentlélek elvezet minket a keresztényekkel való egységre. A keresztények alatt itt nem csupán a saját felekezetünket kell értenünk. A személyes pünkösd ugyanis megérteti velünk, hogy Isten családja több, színesebb és gazdagabb annál, mint amit mi el tudunk képzelni. A Lélek egyesítő munkájának segítségével áthidalhatóvá válnak olyan szakadékok is, melyeket a teológiai és dogmatikai viták évszázadok, sőt évezredek alatt sem tudtak megoldani. Személyes tapasztalatom, hogy amikor egy imaalkalmon dicsőítésben és közbenjárásban vagyunk együtt más felekezetű keresztényekkel, a tanításbeli különbségek nem gátolnak minket a közösség megélésében. Isten Lelke olyan, mint egy kis mágnes, mely közelebb vonz minket egymáshoz.

3. „Ekkor mindnyájan beteltek Szentlélekkel és különféle nyelveken kezdtek beszélni, amint a Szentlélek megadta nekik, hogy szóljanak” (2:4).

A személyes pünkösdi élmény hatására elkezd működni bennünk az a kegyelmi ajándék (karizma), melyet Isten nekünk szánt. Nem emberileg kell erőlködnünk annak érdekében, hogy hasznára legyünk másoknak, hanem a kapott lelki ajándékkal tudunk feléjük szolgálni és áldássá lenni. Elég volt abból, hogy a keresztények emberileg próbáljanak szolgálni és hatással lenni másokra.

Olyan hívőkre van szükség, akik a Szentlélek hatása alatt tudnak szolgálni egymás felé, és valódi áldást, az Evangélium örömét hozzák a világba.

4. „Akkor Péter, aki a tizeneggyel ott állt, felemelte szavát, és beszédet intézett hozzájuk” (2:14).

Ne feledjük, arról a Péterről van szó, aki néhány héttel korábban még egy szolgálólány előtt se merte megvallani a hitét. Most pedig kiáll egy sokaság elé, és bátran hirdeti az Evangéliumot. A Szentlélek jelenléte ugyanis eltölt minket az evangelizáció iránti szenvedéllyel. Ha a pünkösd személyes átélésünk, és nem csak teológiai háttérismeretünk, akkor nem csak üzenetünk, de bátorságunk is lesz, mellyel a világ elé kiállhatunk.

5. „…hanem csak az történt, amit Joel próféta megmondott…” (2:16).

Péter beszédében az Ószövetséget idézi, és ez visszavezet minket a Szentíráshoz. A Lélek ugyanis éhséget ébreszt bennünk Isten Igéje, a Biblia iránt. A pünkösd személyes átélése után a Szentírás valóban Isten személyes levelévé válik számunkra, melyben akkor is aktuális és naprakész üzenetet találunk, ha már ezerszer olvastuk.

6. „Megmutatod nekem az élet útját, és színed előtt örömmel töltesz el engem” (2:28).

Pünkösd üzenete az, hogy van okunk az örömre. Birtokunkban van az Evangélium, a jó hír, az örömhír. A keresztények jellemzője az öröm, nem pedig a búskomorság. Ha valóban megértettük, hogy Isten szeret minket, és az üzenet valódi hatást gyakorol az életünkre, akkor ez az öröm nagyköveteivé tesz minket egy szomorú, megterhelt, lehangolt világban.

7. „Ők pedig állhatatosan kitartottak az apostolok tanításában, a kenyérszegés közösségében és az imádságokban” (2:42).

A Szentlélek munkája nyomán létrejön egy helyi közösség, melyben valódi kapcsolat van a tagok között. Egy olyan közösség, melynek alapja a Szentírás olvasása, tanulmányozása, hirdetése, az Eucharisztia/Úrvacsora megünneplése, valamint Isten közös imádata. A közösség nem ér véget akkor, amikor kimondjuk az istentisztelet végén a befejező áment, hanem meghatározó része lesz életünknek, hogy tartozunk valahová.

Ki ne vágyna arra, hogy az egyház egészére a fentiek legyenek jellemzők? Ki ne érezné szükségét annak, hogy olyan papok és pásztorok vezessék a hívőket, akik a Szentlélek hatása alatt szolgálnak? Ki ne vágyna arra, hogy Isten népe valódi örömmel tudjon áldássá lenni a világban?

Imádkozzunk hát érte, hogy így legyen! Veni Sancte Spiritus!

Tóth-Simon Károly

https://777blog.hu