Szeptember 23-ám délután a Szentatya szentmisét mutatott be a Szent Péter-bazilikában az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa (CCEE) megalakulásának ötvenedik évfordulója alkalmából. A tanács plenáris ülésén és a szentmisén együtt ünnepelt Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke és Erdő Péter bíboros, prímás, a CCEE korábbi elnöke.

Ferenc pápa teljes homíliájának fordítását közreadjuk.

Három igét kínál ma nekünk Isten igéje, melyek kihívást jelentenek nekünk, keresztényeknek és pásztoroknak Európában: reflektálni, újraépíteni, látni.

Mindenekelőtt reflektálásra hív bennünket az Úr Aggeus próféta által: „Gondolkozzatok el magatartásotokról” – mondja kétszer is népének (Ag 1,5.7). Magatartásának mely szempontairól kellett elgondolkodnia Isten népének? Hallgassuk meg, mit mond az Úr: „Úgy látjátok, alkalmas ez az idő arra, hogy nyugodtan éljetek kényelmes házaitokban, miközben ez a hajlék még romokban hever?” (Ag 1,4). A száműzetésből visszatért emberek lakóhelyük berendezésével voltak elfoglalva. És most megelégednek azzal, hogy kényelmesen és nyugodtan otthon éldegéljenek, miközben Isten temploma romokban áll, és senki sem építi újjá. Ez az elgondolkodtató felhívás kihívást jelent számunkra:

Európában ugyanis ma is mi, keresztények annak a kísértésnek vagyunk kitéve, hogy elkényelmesedjünk struktúráinkban, otthonainkban és templomainkban, a hagyományok nyújtotta biztonságunkban, egyfajta megnyugtató konszenzusban, miközben a templomok kiürülnek körülöttünk, és Jézusról egyre inkább megfeledkeznek az emberek.

Gondolkodjunk el: hány ember nem éhezi és szomjazza már Istent! Nem azért, mert rosszak, nem, hanem, mert senki sincs, aki kedvet ébresztene bennük a hithez, és újraélesztené az ember szívében élő szomjúságot: azt a „velünk teremtett és örökös szomjúságot”, amelyről Dante beszél (Paradicsom, 2,19), és amelyet a fogyasztásközpontúság könnyű, de fojtogató diktatúrája próbál kioltani.

Sokan csak az anyagi szükségleteiket észlelik, Isten hiányát azonban nem. És mi bizonyára aggódunk emiatt, de valójában mennyit törődünk vele?

Könnyű megítélni azokat, akik nem hisznek, kényelmes felsorolni a szekularizáció, a relativizmus és sok más izmus okait, de ez végső soron mit sem ér. Isten igéje arra indít bennünket, hogy elgondolkodjunk önmagunkon: érzünk-e szeretetet és együttérzést azok iránt, akik nem részesültek a Jézussal való találkozás örömében vagy elvesztették azt? Békésen éldegélünk, mert végeredményben semmi sem hiányzik a megélhetésünkhöz, vagy nyugtalanul látjuk, hogy sok testvérünk távol él Jézus örömétől?

Az Úr Aggeus prófétán keresztül arra kéri népét, hogy gondolkodjon el egy másik kérdésen is. Azt mondja: „Ettetek, de nem laktatok jól, ittatok, de nem lettetek ittasok, felöltözködtetek, de nem melegedtetek fel” (Ag 1,6). Az emberek tehát megkapták, amit akartak, de nem voltak boldogok. Mi hiányzott nekik? Jézus ezt sugallja nekünk, olyan szavakkal, amelyek mintha Aggeus szavait idéznék: „Éheztem, de nem adtatok ennem, szomjaztam, de nem adtatok innom, […] mezítelen voltam, de nem öltöztettetek fel” (Mt 25,42–43).

A szeretet hiánya boldogtalanságot okoz, mert egyedül a szeretet elégíti ki a szívet. Egyedül a szeretet elégíti ki a szívet!

Jeruzsálem lakói a saját dolgaikhoz fűződő érdekeikbe zárkózva elveszítették az ingyenesség ízét. Ez lehet a mi problémánk is: az Egyházban meglévő álláspontokra, vitákra, betervezett programokra és stratégiákra összpontosítunk, de szem elől tévesztjük az igazi programot, az evangéliumét: a szeretet lendületét, az ingyenesség lángolását. A problémákból és a bezárkózásokból mindig az ingyenes ajándékozás a kiút. Nincs másik. Gondolkodjunk el ezen!

Az elgondolkodás után következik a második lépés: az újjáépítés. „Építsétek újjá házamat” – kéri Isten a próféta által (Ag 1,8). És a nép újjáépíti a templomot. Nem elégszik meg többé a békés jelennel, és a jövőért dolgozik. És mivel voltak olyanok, akik ellenezték ezt, a Krónikák könyve azt mondja: egyik kezük a köveken volt, hogy építsenek, a másik kezük a kardon, hogy megvédjék az újjáépítés folyamatát. Nem volt könnyű újjáépíteni a templomot.

A közös európai ház építéséhez erre van szükség: el kell hagyni a közvetlen hasznosság keresését és vissza kell térni az alapító atyák távlatos víziójához, hadd mondjam, prófétai és átfogó víziójához, mert ők nem a pillanatnyi konszenzust keresték, hanem mindenkinek a jövőjét álmodták meg.

Így épültek meg az európai ház falai, és csak így lehet őket megerősíteni. Ez az Egyházra, Isten házára is érvényes. Ahhoz, hogy széppé és vendégszeretővé tegyük, a jövőbe kell együtt néznünk, nem pedig a múltat helyreállítanunk.

Sajnos divatos a múlt „restaurálására” való törekvés, amely megöl bennünket, mindenkit megöl!

Természetesen az alapoktól kell újrakezdenünk, a gyökerektől kell újraindulnunk – ez igaz –, mert onnan tudunk újjáépülni: az Egyház élő hagyományából, amely a lényegire, az örömhírre, a közelségre és a tanúságtételre épül. Innen kell az újraépítéshez fognunk, a kezdeti és mindenkori Egyház alapjaitól, Isten imádásától és a felebaráti szeretettől, nem a saját ízlésünktől, nem az alkuktól és egyezkedésektől, melyeket azért csinálunk, hogy úgymond megvédjük az Egyházat vagy a kereszténységet.

Kedves testvéreim, szeretnék köszönetet mondani nektek ezért a nem könnyű újjáépítési munkáért, amelyet Isten kegyelmével végeztek. Köszönjük ezt az első ötven évet az Egyház és Európa szolgálatában! Bátorítsuk egymást, anélkül, hogy valaha is engednénk a csüggedésnek vagy a lemondásnak: az Úr nagyszerű munkára hívott bennünket,

azon kell dolgoznunk, hogy háza egyre befogadóbb legyen, hogy mindenki beléphessen és élhessen benne, hogy az Egyház ajtajai mindenki előtt nyitva álljanak, és senki ne essen abba a kísértésbe, hogy csak a zárak ellenőrzésére és cseréjére figyeljen.

Az apró dolgok… és mi kísértésbe esünk. Nem! A változás máshonnan, a gyökerektől jön. Az újjáépítés máshogy zajlik!

Izrael népe saját kezűleg építette újjá a templomot. Az [európai] földrészen a hit nagy újjáépítői ugyanezt tették – gondoljunk a védőszentekre! Istenben bízva kockára tették kicsinységüket. Olyan szentekre gondolok, mint Márton, Ferenc, Domonkos, Pio atya, akire ma emlékezünk; olyan védőszentekre gondolok, mint Benedek, Cirill és Metód, Brigitta, Sienai Katalin, Keresztről nevezett Teréz Benedikta. Maguknál kezdték, azzal, hogy Isten kegyelmének befogadásával megváltoztatták életüket. Nem a sötét idők, a viszontagságok és a mindig meglévő megosztottságok miatt aggódtak. Nem vesztegették az időt kritizálásra és vádaskodásra.

Élték az evangéliumot, tekintet nélkül az aktualitásra és a politikára.

Így Isten szeretetének szelíd erejével megvalósították a közelség, együttérzés és gyengédség stílusát – Isten stílusa: közelség, együttérzés és gyengédség –, kolostorokat építettek, földeket termékennyé tettek, újból lelket adtak embereknek és országoknak: semmilyen úgymond „szociális” program, csak az evangélium! Az evangéliummal haladtak előre!

Építsétek újjá házamat. Az ige többes számban áll! Minden újjáépítés együtt történik, az egység jegyében. Másokkal együtt. Lehetnek különböző látásmódok, de az egységet mindig meg kell őrizni. Mert ha megőrizzük az „együtt” kegyelmét, az Úr ott is épít, ahol mi kudarcot vallunk. Az „együtt” kegyelme! Erre kaptunk meghívást: hogy Egyház legyünk, hogy közösen egy test legyünk. Ez a mi pásztori hivatásunk: hogy összegyűjtsük a nyájat, hogy ne engedjük szétszóródni és ne jól bezárt kerítések közt tartsuk – ez megölné őket.

Az újjáépítés azt jelenti, hogy a közösség kézműveseivé, az egység szövőivé válunk minden szinten: nem stratégiával, hanem az evangélium által.

Ha így végezzük az újjáépítést, akkor lehetőséget adunk testvéreinknek, hogy lássanak. Ez a harmadik ige, amellyel a mai evangélium végződik: Heródes kereste a módját, hogy „lássa Jézust” (vö. Lk 9,9). Akárcsak akkoriban, ma is sokat beszélnek Jézusról. Akkoriban azt mondták: „János támadt fel a halálból. […] Illés jelent meg újra. […] Egy régi próféta támadt fel” (Lk 9,7–8). Ezek az emberek mind nagyra értékelték Jézust, de nem értették az újdonságát; bezárták őt a már ismert sémákba: János, Illés, próféták…

Jézust azonban nem lehet az „úgy hallottuk” vagy a „már ismert” sémáiba zárni. Jézus mindig új, mindig.

A Jézussal való találkozás ámulattal tölt el! És ha nem érzel ámulatot a Jézussal való találkozás során, akkor nem is találkoztál Jézussal.

Európában sokan úgy gondolják, hogy a hit valami már ismert dolog, mely a múlthoz tartozik. Miért? Mert nem látták Jézust saját életükben munkálkodni. És gyakran azért nem látták őt, mert mi nem mutattuk meg eléggé saját életünkkel. Mert Isten a jelenléte által átalakított férfiak és nők arcán és gesztusaiban látható.

És ha a keresztények ahelyett, hogy az evangélium ragályos örömét sugároznák, csak megkopott, intellektualista és moralista vallási sémákat sulykolnak, az emberek nem látják meg a Jó Pásztort.

Nem ismerik fel azt, aki minden egyes bárányát szereti, nevén szólítja, megkeresi és vállára veszi. Nem látják azt, akinek a hihetetlen Szenvedélyét hirdetjük, pontosan azért, mert neki csak egy szenvedélye van: az ember. Ez az irgalmas és felkavaró isteni szeretet az evangélium örök újdonsága! Kedves testvéreim, ez bölcs és bátor döntéseket kér tőlünk, melyeket annak az őrült gyengédségnek a nevében hozunk, amellyel Krisztus megváltott bennünket.

Isten nem azt kéri tőlünk, hogy bizonyítsuk a létét, hanem hogy megmutassuk őt, ahogyan a szentek tették: nem szavakkal, hanem életükkel. Imát és szegénységet kér, kreativitást és ingyenességet kér.

Segítsük a mai kórosan fáradt Európát – ez a mai Európa betegsége –, hogy újra felfedezze Jézusnak és jegyesének örökké fiatal arcát! Muszáj egész önmagunkat adnunk, hogy ez az időtlen szépség láthatóvá váljon!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír