Nem szabad rosszat csinálni. Látogatás egy gyerekotthonban.

 

 

 

 

Ha valóban éheztetnék vagy vernék a gyerekeket, azt nem lehetne eltussolni, vélik az illetékesek. Ez nem börtön, de ha büntetni kell, a szabadidő bánja.

A romániai gyerekotthonok életébe kevesen nyernek betekintést, és bár a rossz emlékű kommunista örökség óta a rendszer átalakult, továbbra is zárt maradt, a gondozottak biztonságára hivatkozva. A régi típusú nagy otthonok helyét átvették a családi házak vagy családotthonok, ám az „árvaházakkal” kapcsolatos negatív képet a köztudatban nehéz felszámolni, és nem is igazán tettek ennek érdekében az illetékesek.

A kézdivásárhelyi kettes számú gyerekotthonba azután látogattunk el, miután Kocsis Zoltán volt nevelő olvasói levelében néhány rendellenességre hívta fel a közvélemény figyelmét. A Kovászna megyei gyermekvédelmi igazgatóság engedélyével beszéltünk az érintettekkel.

A régi „árvaház” idomtalan betonfalai mögött 46 gyerek lakik. Kívülről börtönszerű, belül többszobás családotthonokra – lakrészekre – osztott kockaépület, ahonnan a megígért, ám visszavont kormányzati támogatás hiányában nem költöztek el még a lakók. A régi bentlakás-szerű beosztás részben megmaradt, a földszinten hosszú folyosó, használatlan helyiségek, az emeleteken a családotthonokba kétszárnyú üveges ajtó vezet.

Huzatos, télen hideg van, nem szigetelték le az épületet, mert úgy volt, ők is kiköltöznek tömbházlakásokba – meséli Szabó Réka, az intézmény igazgatója. Egy-egy lakrészben 12-14 gyerek lakik, öt nevelő és egy házfőnök vigyáz rájuk, hetente kétszer a sepsiszentgyörgyi Ifjúsági Intézettől egy pszichológus látogatja meg őket.

Odabent, a zord betonfelszín alatt valóban otthonszerűvé alakított helyiségek vannak: két mosdó és tusoló, külön lányoknak és fiúknak, amerikai ebédlő pulttal elválasztott főzőfülkével – itt éppen ebéd utáni tanuláshoz gyürkőztek a kicsik –, nappali (tévével, játékokkal és meséskönyvekkel), valamint a hálószobák. A legkisebbek, akik óvodások vagy előkészítőbe járnak, közvetlenül a bejárat melletti apró kuckóban babáznak, főzőcskéznek.

Szabó Réka 2000 óta dolgozik szociális munkásként az intézményben, 2007 óta bízták meg a kettes gyerekotthon vezetésével. Kocsis Zoltán vádjaira – miszerint az intézményben korábban gondok voltak a gyerekek élelmezésével, illetve az idén egyes házfőnökök nem engedik el a gyerekeket vasárnapi iskolába, nem biztosítanak nekik szabadidős foglalkozásokat – reagálva az igazgató először is leszögezi: annak idején a belső vizsgálat nem igazolta a volt nevelő gyanúját, miszerint a gyerekek élelemadagját „ellopták” volna az ott dolgozó irodai alkalmazottak.

A raktárból kiadott élelmiszert minden esetben egy évente ellenőrzött mérlegen megmérik, ha a nevelő azt gyanította, hogy gond van a fejadagok mennyiségével, a raktárnokot kellett volna utasítania, mérje le neki pontosan – szögezte le. Nem a vasárnapi iskola, hanem Kocsis személye ellen voltak kifogásaik, a gyerekek természetesen járhatnak a református egyház szervezte bibliaórákra, a részleteket két hete megbeszélte a lelkésszel is – jelentette ki, hozzátéve: a foglalkozásokra a szolgálatos nevelő kíséri el ősztől a gyerekeket.

Szabó Réka és a gyerekek

„Ha valóban éheztetve vagy verve lettek volna a gyerekek, azt nem lehetett volna eltussolni” – állítja, hiszen a gyerekek iskolába járnak, részt vesznek az oktatási intézmények rendezvényein, bárki észreveheti és jelentheti, ha ilyesmit tapasztal. Ugyanakkor rendszeresen látogatják a gyerekeket – legalábbis az utóbbi öt évben bekerült kicsiket – a szüleik is; az intézetben lévők nagy többsége ugyanis nem árva vagy félárva. Mégis kényes ez a téma, nehéz egy kisgyereknek elmagyarázni, miért nem a szüleihez megy haza iskola után, mint az osztálytársai, ezért is volt például kellemetlen, amikor a vasárnapi iskolában anyák napi ünnepségbe akarták bevonni a gyerekotthonosokat – magyarázza az igazgató.

Minden családotthonban öt nevelő tevékenykedik, ők két-három gyerekért külön is felelnek. A nevelők nagyrészt már az elmúlt rendszerben is ebben a munkakörben dolgozott, és bár voltak továbbképzéseken, kevésbé tudnak adaptálódni az új követelményekhez, vannak hiányosságok – ismeri el Szabó. De szerinte nem ez a legnagyobb gond, a házfőnökök – akik elsősorban a gyerekek tanulását segítik – „kézben tartják a dolgot”.

A fegyelmezésnek kevés eszköze van, és az egyik a szabadidős tevékenységek korlátozása, megvonása. Mint Török Edit házfőnök is megerősítette, a vasárnapi iskolába a tanulmányi eredményeik leromlása miatt sem engedték egy időben a gyerekeket, mintegy büntetésként.

„Jók kell legyünk, nem szabad rosszat csináljunk” – mondják a gyerekek, kérdésemre pontosítanak: „nem szabad hazudni, lopni, ilyesmik”. A nappaliban ülünk, az igazgató jelenlétében beszélgetünk (az igazgató jelenléte volt a feltétele a gyerekekkel való találkozásnak): szeretik a vasárnapi iskolát, ahol énekelnek, rajzolnak, kézimunkáznak, történeteket hallgatnak a Bibliából. Utoljára múlt vasárnap voltak, egy nevelő kíséretében. Ragaszkodnak Kocsis Zoltánhoz, kedvelik őt, meg szokta látogatni őket, és nem igaz, hogy nevelőik tiltják tőle őket, mondják.

Az érintett gyerekek eleinte szégyenlősek és szűkszavúak, aztán egyre közvetlenebbek lesznek, nagyon érdekli őket a fényképezőgép és diktafon, egymást, a szobájukat és társaikat fotózzák, rajzokat, kifestőskönyvet mutogatnak, mesélnek a nyári kirándulásról. Gyakran ölelkeznek, szeretgetik egymást, a nevelőiket, és bár spontán történik, zavarba jövök, hogy tőlem, az idegentől is öleléssel búcsúznak.

Szabó Réka elmondása szerint a Kocsis kezdeményezésére felszerelt és működtetett konditermet felmondása után eleinte a nevelők nyitották-zárták, és felügyelték a gyerekeket. Miután kérést nyújtottak be, miszerint nem tartozik ez a munkakörükbe, egy férfi alkalmazott vette át szabadidejében a feladatot. Egy idő után azonban nem jöttek a gyerekek, inkább sétáltak vagy az udvaron játszottak – emlékszik vissza Szabó Réka. Így érdeklődés hiányában a sporttermet bezárták.

Szabadidős tevékenységként minden családotthon külön szervez programokat, a gyerekek hétvégéken tévéznek, játszanak, fociznak, kosaraznak az udvaron. Idén nyáron csupán egyszer voltak közösen kirándulni a Szent Anna-tóhoz, ennyire futotta a büdzséből. Iskolai programokra, osztálykirándulásokra is járnak.

A Török Edit családjában lévő kicsik három felekezethez tartoznak, vannak reformátusok, katolikusok, ortodoxok is. Mindent együtt szeretnek csinálni, ha valamelyiküket elengedik valahová, az összesen akarnak menni. Úgy igazságos tehát, ha minden vallásos tevékenységre nyitott marad a családotthon: ha a katolikusok misére mennek vagy az ortodoxok „slujbára”, akkor mindenki megy, hiszen a kíséretük megszervezése is emberigényes, érvel a házfőnök.

Álláspontja szerint az esetenként viselkedés- és tanulási problémákkal küzdő általános iskolás gyerekek szempontjából az az elsődleges, hogy megtanuljanak írni-olvasni. A napi programjuk annyit enged, hogy iskolából hazajönnek, ebédelnek, pihennek, majd a házfőnök felügyeletével készülnek másnapra. Tanév elején derül ki, hogy abban az évben milyen iskola utáni foglalkozások vannak, a Tanulók Házához is járnak néhányan, és úgy kell beosztani a napjaikat, hogy ne legyenek túlterheltek.

Amikor Török Edit az anyák napi rendezvény után közölte Kocsissal, hogy nem engedi el többet a gyerekeket, olyan időszakot értek, amikor minden fontosabb volt nekik a tanulásnál, panasz volt rájuk az iskolában, itthon is gondok voltak – magyarázza.

Egyébként súlyos fegyelmi problémák nincsenek, de ha késnek az iskolából hazajövet, ha hazudnak, elveszik egymás dolgait, csúnyán beszélnek, rongálnak, akkor annak következményei vannak. A kiszabható büntetés pedig a tévézés megvonása mellett a plusz tevékenységek leredukálása.

Ráadásul az előzetesen megbeszéltekkel ellentétben a házfőnök utólag tudta meg, hogy a szóban forgó foglalkozás csak egyórás, utána sétáltak a városban. „Egy felnőtt ember félrevezetett, csúnyán beszélt velem, fenyegetett. Nem tudom rábízni ezek után a gyerekeket, én felelek értük” – szögezte le.

„Nem arról van szó, hogy bezárom őket, de egy gyereknek éreznie kell, mit tehet meg, mit nem, és ha hibázott, megbeszéljük: értse meg, hogy rosszat tett, és vállalja a következményeit, tanuljon az esetből” – magyarázza pedagógiai elveit a házfőnök. Egyébként is nehéz következetesen nevelni ezeket a gyerekeket, akik egyes esetekben a biológiai családjukban homlokegyenest ellenkező elvekkel szembesülnek, mint a családotthonban. Olyan is van, hogy a gyerek – itt viszont pont azért kap büntetést. Hogy ezt az ellentmondást egy gyerek fel tudja dolgozni, rengeteg nevelői munkára van szükség.

A gyerekek közt sok a tehetséges, és az iskolában általában a jó középszintet tudják tartani. Van, aki gyönyörűen rajzol, van, aki nagyon rövid idő alatt, hiba nélkül rakja ki a puzzle-t, mások a verstanulás gyorsaságával vagy éppen a problémamegoldásban tanúsított találékonysággal tűnnek ki. Van eredménye tehát, amit csinálunk – véli Török Edit.

A 14 éve nevelőként dolgozó pedagógus legnagyobb sikerélményeként azt a gyerekét említi, aki eljutott óvodától érettségiig, olyan szakmában dolgozik, amit szeret, és saját családja van. Akikről gondoskodik, nem ismételve meg a szülei példáját.

itthon.transindex.ro