Ferenc pápa romániai apostoli útjának részeként június 1-jén a csíksomlyói Mária-kegyhelyre is ellátogat, és szabadtéri szentmisét mutat be a két Somlyó-hegy közötti nyeregben. A pápalátogatásról Berszán Lajost, a gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet római katolikus iskola alapítóját kérdeztük.
Az evangéliumok megőrizték az eredeti arámi szót, amivel Jézus az Istenhez fordult: Abba! Az apostoli tanúságtétel szerint Jézus kérésére, a Lélek erejében mi is a keresztény imádság radikális újdonságával fordulunk a Teremtő Isten felé, nem is egyszerűen Atyának szólítva őt, hanem Jézussal együtt „apának” becézve. Mindehhez egy kisgyermek szíve és feltételen bizalma is szükséges – hangsúlyozta Ferenc pápa a szerda délelőtti általános kihallgatás során tartott katekézisében.
Bővebben: Az evangélium újdonsága, hogy a Teremtőt Atyánknak hívhatjuk
Ferenc pápa látogatása kapcsán kérdeztük a csíksomlyói kegytemplom igazgatóját, a Szatmár megyei születésű P. Urbán János Erik OFM-et.
Bővebben: Magunk helyett a fölséges és dicsőséges Istenre fókuszálni
Istennek hála ma sikerült megnéznünk a dévai kolostori kölyök színház néhány "színészével" a Legyetek Jók, ha tudtok című darabot Budapesten!! Nagyon jó volt!! Szeretettel gratulálok Eperjes Károlynak és a színészeknek, különös szeretettel a kölyök színészeknek, nagyon ügyesek voltak!!
Őszinte elismeréssel,
Csaba t.
Bővebben: Eperjes Károly: „Jónak vagy rossznak lenni egyaránt nehéz teher”
Június elsején, Gyermekek Világ Napján, Csíksomlyón fog dobogni a Világ Egyház szíve!!
Ezt a napot beírjuk a naptárban, mert mindannyiunknak ott a helye!!
Szeretettel,
Csaba t.
Bővebben: Szabadtéri szentmisét mutat be Csíksomlyón Ferenc pápa