Kedves olvasók a múlt írásomban kiosztottuk mindenki számára a legdrágább tankönyvet a „Szent Bibliát” itt áll a kezünkben és arra vár, hogy kinyissuk, megtapogassuk, hogy milyen vastag, van e kép benne, és ha nincs, akkor beleolvasunk. Megkezdjük az első leckét.
Feladatot tűz ki számunkra, amit el kell sajátítanunk. Nagyon egyszerűnek tűnik igaz, de segítség nélkül a feladatunkat nem tudjuk megoldani. Még kicsi tudattalanok vagyunk és a tankönyvön nem írja, hogy pedagógus segítségét nem igénylő könyv. Ezért olyan pedagógust keresünk, aki már megismerte a tankönyvet és képes útbaigazítani. Ez a pedagógus szívesen vállalja a tanítást, sőt meghív a tantermébe amit „templomnak” nevez. Lehetőséget ad, hogy megértsük a könyv tanítását ahhoz, hogy mi boldogok legyünk. Megtanít az életre, kitárja elénk az utat, amelyen haladva sikeresen leérettségizünk.
Ha jól megfigyeljük körünkben a végtelen szerénységgel jellemezhető ember, általában keresztény. Vajon miért jellemezhető a keresztény ember végtelen szerénységgel? Jézus Krisztus Isten fia volt, de amikor köztünk járt, nem dicsekedett azzal, hogy ő az Isten fia és nem hajlandó a hajléktalanra rátekinteni. Sőt a mások által elfelejtet földön kúszó lelket szólította meg és arra kérte, hogy kövesse őt. Ő a végtelen szeretet, jóság szerénység. Ne arra fecséreljük energiánkat, egészségünket, hogy társunk fölé kerekedjünk, mi legyünk azok, akik előtt, mindenki hallgat, és remeg, mikor kérése lenne hozzá. Kövessük Jézus Krisztus példáját, hangolódjunkő rá. Vegyük észre a legkisebb isteni teremtményt is, mivel minden személyben Isten lakozik. Jézus mondotta a tanítványainak „Aki megtette ezt a legkisebb testvéremmel, velem tette meg.” Továbbá szintén Jézus savaival érvelve „aki első akar lenni mindenki fölött, az legyen a mindenki szolgálja”. Gyűjtsünk kincseket a menynek országába a Földön.
Az alázatosság megnyilvánul abban, hogy nem kételkedünk Jézus szavaiban, amit megírtak az meg van írva. Alázatosak vagyunk Isten igéjével szemben, nem alkotunk hamis tanulságot, nem alkotjuk saját elgondolásaink szerint, a szent szavakat csupán követjük őket, megtartjuk és élünk vele. A Jó Isten értékeket osztogatott számunkra. Egyetlen lelket sem küldött a Földre ajándék nélkül. Minden emberi lényben meg van az a kincs, ami Istentől való, amit senki a földön nem tud elvenni.
Abban vagyunk különlegesek, hogy nem vagyunk egyformák. Nincs két egyforma ember a földön. Isten jó alaposan megalkotta az embert, kézimunkát készített és egyedi kincsként küldte a földre, különböző értékekkel, tehetségekkel. Isten azt szeretné, ha mi egymásban megtalálnánk azt az egészet, ami fenntartja a Földet. Mivel szükségünk van minden egyes ember erejére az Úr által adott értékekre, mivel nélküle elvesznénk. Lássuk be, hogy szükségünk van egymásra. Jelenleg népszámlálás zajlik. Hallhatjuk a rádiókban, újságokban hangoztatják, hogy „Minden magyar számít”. A kifejezés annyira megfogott és arra gondoltam, hogy ha a magyar szót kicserélnénk emberre, akkor mennyire szebben hangzana „Minden ember számít”. Igen minden ember számít ahhoz, hogy nagyot alkossunk, egytől egyig szükségünk van egymásra. A Jó isten ezt jól kigondolta, mivel egyetlen lelket sem ajándékozta meg tökéletességgel. Van egy jó hírem - el tudjuk érni a tökéletességet ha megtaláljuk hiányunkat ember társunkban. Merjünk lépni, segítséget kér i, merjük mondani azt, hogy szükségem van rád a segítségedre, örvendek, hogy vagy nekem, veled és veletek sikerülni fog. Gyerekeknek feladatot tűztem ki, hogy készítsenek tornyot, legyen minél magasabb. Eleinte elkezdték, nagy lelkesen, mindegyik külön, külön. Egy darabig ment a játék, de utána elkezdtek egymásra irigykedni, direkt meglökték társukat, hogy véletlenül ledőljön a tornya. Így ment egy darabig utána, már senkinek sem sikerült elfogadható nagyságú tornyot építeni. Kialakult egy nagy veszekedés. Végül az egyik gyerek odament a társához, a megmaradt tornyára, még rátett két kockát, az úgy meg is állt. Ezt követte a következő, és végül rájöttek, hogy ez a torony egyre csak emelkedik, és emelkedik, már kezdett izgalmassá válni, mivel már olyan magas volt, hogy a kicsik nem érték el a tetejét, megegyeztek, hogy ők fogják az alját, hogy ne dőljön el és a magas lányok pedig tovább emeljék a tornyot. Szép látvány volt. Eljutottak addig, hogy már elfogyott a kocka. Felrakták az összest és mindegyik keze rajta volt.
Szerintem ez a kis példa elég tiszta felfedni, hogy közösen a leglehetetlenebbnek tűnő tetteket is végrehajthatjuk… létezik a tökéletesség! Nem bennem, nem benned, hanem bennünk Istennel együtt.
Bojojevschi Éva
pszichopedagógus
