A sok pici előkészítő osztályos gyerek ül a picike padokon, a túző napon és tátott szájjal nézi a tömeget, semmit nem ért abból, amit a nagyok mondanak.

Első sorban barna fiú, állandóan anyját figyeli, aki mellettem áll. Ölében egy éves kislány és tudom, még 2 gyereke az I-IV osztályosok közt. A baba elejti a cumiját, persze, hogy fölemelem és visszaadom. Aztán még egyszer és még egyszer és még egyszer. Türelmes vagyok, visszaadom.

Ünnepség vége felé a nagyobbacska gyerekek oda mennek a kicsikhez és virágot adnak nekik, meg papír napraforgót. Mindenki izgatott, de leginkább az én első sorbeli barna fiúm, akit figyelek...

Mindenki kikerüli, nem kap virágot, nem kap napraforgót. Anyja meg én lélegzet visszafolytva állunk, aztán megtörténik a csoda, egy fiú odalép és átadja ajándékát...lelke minden szépsége ott ragyog arcán.

Köszönöm neked, ismeretlen fiú, hogy nem nézted le barna társadat, hisz ő semmiért sem hibás. Lehet, hogy ő is kiemelkedik fajtája üldözöttségéből és segít majd sorstársain. Lehet, hogy az a mosolygós papír napraforgó fogja életét megváltoztatni, végérvényesen.

K.Noémi