Tisztelt Kovászna Megyei Tanács

b_300_300_16777215_00_images_stories_Szent_Unnepek__arany_angyal.jpgTisztelt Kovászna Megyei Tanács
Kovászna megyében, a Szent Ferenc Alapítvány 8 éve fejti ki tevékenységét azon szociális szolgáltatása révén, mely az egyik-másik településen, hátrányos gazdasági és szociokulturális közegben élő gyermekek számára nyújt délutáni, iskola utáni, idegen szóval élve after school keretében ellátást, nevelői, oktatói foglalkoztatást.


Ezen központok speciális, sajátos nevelési, integrációs és inklúziós szükségletű gyermekek számára igyekeznek esélyegyenlőséget biztosítani. Az alapítványunk által kialakított és működtetett rendszer, évek óta sikeresen bizonyította eredményességét, a neveltjei szocializálódása, fejleszthetősége viszonylatában. Ezek a napközi otthonok közvetett hatása a többségi lakósságra gyakorolt jótékony szerepe, mára már igazolttá vált. Ezen tapasztalatok alapján, továbbra is hangsúlyozni akarjuk azt, hogy a leszakadó rétegek gyermekeire, mint lehetőség és nem mint eredő probléma kell tekinteni.
A felsorolt, mérhető, számszerűsíthető minőségi mutatók okán, valamint a területen tapasztalt igény alapján, szeretnénk továbbra is fenntartani ezen napközi otthonos szolgáltatásaink rendszerét és fejleszteni, a lehetőség szerinti kiteljesedés irányába.
Tisztelettel köszönjük a Kovászna Megye Tanácsának a hathatós, ezen ügy mellett szintén elkötelezett segítségét, támogatását.
Ez a támogatás, melyet az otthonaink számára eszközöltek, ezen projektek működtetésének a lehetőségi feltételét képzik.
Hálával, a népünk iránti elkötelezettség jegyében és a jó partneri viszonyunk iránti tiszteletteljes köszönetünk nevében, programfelelős-Már Mária.
"Ő kinek-kinek tettei szerint fizet: örök élettel annak, aki a jótettekben kitartva dicsőségre, tiszteletre és halhatatlanságra törekszik." (Rómaiaknak 2,6-7)
2016-ban is Istentől Áldott Ünnepeket kívánunk a Kovászna Megyei Tanács és Gyermek jogvédelmi Hatóság munkaközösségének!