Hála és a köszönet hangja Kovásznáról!
Cs.t.
Kedves Igazgató Úr, tisztelt Tanári Kar és Szülői Bizottság!
Ismét eltelt egy tanév,telve örömökkel és gondokkal. Szeretnénk köszönetet mondani mindenkinek, aki támogatott bennünket, akár saját tudása átadásával, akár adományával, bátorításával.
Köszönetet szeretnénk mondani azoknak a tanároknak és tanítóknak, akik megértést és jóságot tanusitottak irányunkban! Akik megértették, hogy szegény gyerekben is van tehetség, tanulni vágyás és szorgalom. Akik szívükkel néztek ezekre a gyerekekre és nem az elméjükkel, akik hagyták győzelemre jutni a szeretetet, sokszor az értelem kárára. Tudjuk, hogy vannak gyerekek, akik nem érdemelték volna meg, hogy tovább menjenek a következő osztályba, mégis engedékenyek voltak feléjük. Sok gyerek nem azért nem tanul, mert lusta vagy mert nem akar. Azért nem tud esetleg tanulni, mert élete első éveiben senki sem figyelt rá, mert nem járt óvodába vagy, mert egyszerűen nem jutott elég táplálékhoz és nem fejlődött úgy mint más gyerek. És volt, akit vertek, akit megerőszakoltak, terror alatt tartottak. Aki sokat sír, az nem látja a könnyek fátylán át a betűket és a számokat. Akit sokat vertek, az akkor is elkapja fejét, ha simogatni akarják. Hát ezért van köztünk olyan gyerek, aki nem képes tanulni! És soha nem fog, akkor sem, ha minden évben megbuktatják. Egész élete meg van pecsételve szenvedésekkel, keserűségekkel!
Ezeknek a gyerekeknek óriási lelki támaszt jelent, ha egy jó tanár, tanító felkarolja, átsegíti lelke válságain, bátorítja és buzdítja őt. Esetleg az egész osztályt ráveszi, hogy szeressék az ilyen gyereket. Micsoda kincs az ilyen tanító, tanár! Mekkora lesz jutalma Isten előtt! Nem földi, hanem mennyei jutalom részese lesz!
Köszönjük, hogy emberileg viselkedtek gyerekeinkkel, hogy nem nézték le őket, hogy sokszor osztály pénzt sem kértek tőlük, hogy sokszor ingyen elvitték kirándulni, ruhát és élelmet adományoztak nekik! A szülők is példásan felkaroltak minket, őket is Isten áldja és adjon ezer annyit! Jó dolog ilyen megértő, lelkes és szeretet teljes közösséghez tartozni!
Isten fizesse mindenkinek jóságát, munkáját, köszönjük szépen!
Noémi és István
Ha lehetséges lenne, nagyon örvendenénk, ha sorainkat fölolvasnák a tanári karnak és a szülői bizottságnak, hálánk és nagyra becsülésünk jeléül.