Ahol az ég találkozik a földdel- és a föld is az éggel!

2011 június 27-30 közt lehetőségem nyílt részt venni több, mint hatszáz személlyel egy magyar vonatos zarándoklaton Lengyelországba, amely keretén belül húsz helyet kínáltak föl a dévai Szent Ferenc Alapítványnak.

 

 

Tizenkilenc fiatal és egy felnőtt kísérő kapott lehetőséget ezen hatalmas kegyelmi útra.  A zarándok vonaton egyházi és világi méltóságok is képviseltették magukat.
Erre az útra kijelölt vonat Budapest Nyugati pályaudvaráról indult. Az út több, mint tíz órás volt- beleértve a rövid megállókat. A zarándokok  Erdélyből, Felvidékről, Délvidékről és Kárpátaljáról is képviselték a magyarságot.
A kijelölt zarándok helyek: Krakkó, Czestohowa és Ószandec szent helyei. Az út során a vonati fülkék ki voltak hangosítva, ugyanis imádságos lelkület és hangulat ''uralta'' a vonatot.
Első kegyelmi helyünk Boldog II. János Pál pápa első püspöki helye, Krakkó volt. Az utcán vonulva Mária énekeket énekeltünk. Az ottani emberek nagy lelkesedéssel, örömmel és barátságosan fogadtak. A főtéren Mária tiszteletére épült hatalmas templom két tornyú ablakában ott lobogott a magyar zászló, közben pedig hallhattunk egy gyönyörű hangszeres előadást is. Mindenki arcán a mosoly és az öröm foglalt helyet. Továbbá megcsodálhattuk Wawel Katedrálisát, ahol II.János Pál bemutatta első szentmiséjét. Tiszteletünket leróttuk a magyar és a lengyel nép nagyjai előtt, Báthory István, Szent Hedvig királynő-  Kaczynski elnök és felesége majd Pulsudski tábornok sírjánál.
Második szent helyünk a Fekete Madonna csodatévő kegyképéről  ismert Czestohowa városa. Meglátogattuk az ottani Jasna Góra-i ( Fényes Hegy) helyet, amely keretén belül van egy hatalmas bazilika, majd a kápolna ahol  maga a kegykép található. Érdekes, hogy a zarándokhely nem jelenés által vált ismerté, hanem a Madonna csodatévő erejéről. Ugyanakkor itt található az egyedüli magyar alapítású szerzetesrend, a pálosok egyik meghatározó helye is- hiszen ők terjesztették a kegykép tiszteletét és ők az állandó ''őrzői'' is. Személy szerint még nem volt mind ezidáig alkalmam pálosrendi szerzetessel találkoznom, csodálatos az életvitelük és a személyiségük. Az ottani egy napos tartózkodásunk alatt egyéni virrasztásra volt lehetőség ami éjfélig tartott. Magam is részt vettem ezen virrasztáson, ami csodálatos és kegyelmekben gazdag volt. A résztvevők száma  nem volt magas- de aki ott volt, annak látni lehetett a hálát arcukon, vagy épp mély alázatos gyermeki kéréseit.  A virrasztás második felét közvetlenül a kegykép előtti  lépcsőn tölthettem. Leirthatatlan érzés. Mindent és mindenkit próbáltam a csodatévő Madonna kezébe ajánlani, mert hiszem, hogy annál jobb és megbízhatóbb hely nincs. Felemelő érzés volt éjfélkor az a pár perc amikor a kegyképet bezárták-közben a virrasztókkal a magyar és a pápai himnuszt énekelhettem.
Utolsó zarándokhelyünk, Ószandec. Ószandec ad helyet Szent Kinga sírhelyének, egy klarissza kolostornak, egy bazilikának, a II. János Pál pápa Központnak- és a pápa  néhány személyes tárgyát kiállító múzeumnak.
Akkora kegyelem, hogy azon a helyeken járhattunk ahol szentek, boldogok és elismert világi vezetők élték úgy, hogy maradandót hagytak nekünk.
Kétség nem fér ahhoz, hogy ezen út megszervezése mekkora munkát igényelt- Isten áldja mindannyiukat.
Az út végén azt kérdeztem magamtól, hogy mindez álom avagy valóság? Ha álom akkor soha nem szeretnék fölébredni- mert ez az az álom melyből senki sem szeretne fölébredni, ha valóság akkor mindig a szívembe szeretném hordozni minden egyes pillanatát-  akkor is amikor visszatérek a mindennapok adta nehézségeihez, hogy legyen ahonnan erőt merítsek a továbblépéshez- és szerintem ezzel az érzéssel nem vagyok egyedül. Használjuk ki, éljünk vele és osszuk meg másokkal is ezen hatalmas kegyelmeket hiszen boldogságra teremtődtünk.
Szeretettel és mély köszönettel,
Jonica Xénia- Kovászna
Magyar zarándoklat Lengyelországba
Lengyelországba voltak a dévai Szent Ferenc Alapítvány gyerekei,pontosabban egy zarándoklaton,amit Budai László szervezett és ő is hívott meg minket.Kísérőnkkel együtt húszan indultunk el Lengyelország felé,egy külön vonattal.
Nagyon szép lelki élményekben volt részünk ez alatt a pár nap alatt. Meglepődtünk,hogy mennyi magyar él szerteszét a világon és, hogy a magyarság össze tud tartani ha akar.Nagyon jó érzés volt ennyi emberrel imádkozni együtt:közös célokért és egyéni szándékokért egyaránt.Mindenütt, ahová csak elmentünk nagyszerű fogadtatásban volt részünk, sőt még a helyiek is látták bennünk a magyarság tüzét.Az egészben az volt a legszebb amikor Czestochowába a Fekete Madonnához imádkoztunk közösen népünkért, nemzetünkért és Lengyelországért is.Szerintem,aki egyszer eljut ezekre és hisz biztosan feltöltődik lelkileg és észreveszi azt, hogy néha ki kell szakadni a szürke hétköznapokból és kell fordítani időt lelki életünkre is.Volt egy fiatal akivel elbeszélgettem és elmesélte, hogy az ő szülei egyáltalán ne, járnak templomba és nem is imádkoznak soha és azért jött el a Fekete Madonnához, hogy segítsen neki megtéríteni szüleit.Ő azt mondja úgy érzi sikerült és az imáját meghallgatták.Mekkora ereje is van a hitnek?Ezen a zarándokúton haladva én hiszem azt hogy bárki elnyerheti a hit kegyelmét vagy akár megerősítheti azt.Ez a zarándokút nemcsak egy kirándulás volt hanem lelki feltöltődés és új erő az új tanévhez.
Köszönöm
Dénes Boglárka
Vonatos zarándoklat Lengyelországba....
Első sorban nagyon szépen köszönöm a lehetőséget, hogy elmehettem Lengyelországba. Soha nem gondoltam volna, hogy valaha eljutok oda.
Csodálatos helyeken jártunk, ahol a szentségi kegyelmek túlcsordulóan áradtak. Mindezen helyek élményeit örökre a szívembe fogom őrizni úgy ahogy akkor és ott megéltem.
A zarándoklat kitűzött útja, Krakkó, Czestohowa és Ószandec városaiból állt. Ezen városok ámulatba ejtettek és csak gyönyörködni tudtam mind a hit- mind  pedig a hétköznapi városi életen.
Nagyon nagy élménynek tartom azt, hogy megérinthettem azt a földet ahol szentek és maga Boldog II. János Pál pápa is élt.
Külön élmény volt a czestohowai Fekete Madonna kegyképe előtt imádkozni és  pálosrendi szerzetesekkel találkozni- ugyanis én még pálos szerzetest  nem láttam, fantasztikus emberek.
Őszintén nincs olyan ami ne tetszett volna ezen a zarándokúton, csak azt tudom ismételgetni, hogy nagyon jó és csodálatos volt és biztos vagyok abba, hogy minden más zarándok számára is.
Dziekujemy- Köszönöm.
Szeretettel,
Bocirnea Edina- Kovászna