2010. December 4-én került sor a Mikulásnapi rendezvénysorozatra, ami tartalmasnak, érdekesnek, de fárasztónak is bizonyult. Reggel 9-kor disznósírás verte fel a tanyát, a méhkerékiek jóvoltából. Sokféle finomságot készítettek a gyerekekkel közösen, volt ott kolbász, tepertő, májas hurka és még egyebek...

Közben a “kisháznál” Adventi szavalóverseny zajlott, a zsűri elnöke Meleg Vilmos színművész úr volt, aki nemcsak értékelte a versmondásokat, hanem néhány verset ő maga is elszavalt, bátorítva így a gyerekeket. Sok szép Adventi és Karácsonyi vers hangzott el. Kimagaslóan szerepeltek a Napközi Otthonokból érkezett gyerekek, köszönet ezért a kollégáknak. Valami azonban mégis megzavarta a versenyt.

Egyszeriből nyüzsgés, forgás, suttogás mind a gyerekek, mind pedig a felnőttek körében, hiszen egy pirosba öltözött alak surrant el az ablak alatt...Kiderült, hogy nem más, mint a Mikulás, mégpedig az “igazi”, mert bármennyire is próbálták a kicsik letépni a szakállát, nem sikerült...

Még a nagyobbak is mondogatták: “ez tényleg az igazi”... Szép csendesen beült közénk a Mikulás, meghallgatta a verseket, türelmesen megvárta a díjazást, majd utána cukrot osztogatott a gyerekeknek aranyos krampuszával együtt. Az élmény óriási volt, és hatásos. De képzeljétek, még másnap is ott volt velünk a templomban, a szentmisén. De jó, hogy a mostani túlpörgött világban a Mikulás ráért velünk lenni.... Köszönet érte, minden egyes gyermek és felnőtt nevében. Jövőre is várjuk, szeretettel.

Az ebéd természetesen a feláldozott jószágból készült, finom húsleves, majd sült kolbász került az asztalra. Mindenkinek ízlett. Isten sokszor fizesse meg jótevőinknek. Nagyon sokan és sokfelől érkeztek ezen a napon a Szalontai Otthonba, mindenki adományokkal, jóindulattal, szeretettel telve. Köszönet érte mind a helybéli, mind pedig a közelebbi, távolabbi területekről érkezetteknek.

Nem zárult le ezzel az ünneplés, ma is várják a gyerekek a Mikulást, rajzoltak is neki nagy-nagy szeretettel. Lehet hogy már ez a bőség zavara, de nem mondhatják a szalontai bentlakók, hogy elfelejtette őket az ajándékozó... Köszönet mindazoknak, akik mosolyt fakasztottak gyermekeink arcára. Isten áldja meg őket, és százszorosan fizesse vissza. Álljon bizonyítékul néhány fénykép is.

Üdvözlettel,

Makai Mónika Szalontáról

{zoomcat catid=1058}