A jelen van csupán a birtokunkban, amelyet legjobb tudásunk szerint kell megélnünk, a jelen pillanat nem meghosszabítható, az embernek arra kell felkészülnie, hogy megtehesse azt, amit a holnap hoz.
Csaba testvér
"Drága gyermekek! Ebben a kegyelmi időben, amikor meg vagytok hívva a megtérésre, arra buzdítalak benneteket kicsi gyermekek, hogy ajánljátok fel nekem imáitokat, szenvedéseiteket és könnyeiteket a szívek megtéréséért, amelyek távol vannak Fiam, Jézus szívétől. Kicsi gyermekek, imádkozzatok velem, mert Isten nélkül nincs jövőtök, sem örök életetek. Szeretlek benneteket, de nélkületek nem tudok nektek segíteni. Ezért mondjatok igent Istennek. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra."
Lelki zarándok utunkon álljunk meg Jónással, ha nem is egy ricinusbokor árnyékában, de csodálkozzunk rá irgalmas Istenünk jóságára, aki megbocsájt a tőle bocsánatot kérő bűnösöknek.
Szeretettel,
Csaba t.
A lelki zarándok útunk, az "Exodus 90." utazási iroda szervezésében, újabb fontos állomásához érkezett. Tanítónktól, Jézus Krisztustól itt megtanuljuk, hogy az ellenségünket nem legyőzni, elpusztítani kell, hanem meggyőzni a valós értékekről, céljainkról.
Tananyagunk címe: szeretettel hogy lehet meggyőzni, a ránk támadókat, hogy barátok, társak legyünk Isten Országának építésében?!
Szeretettel,
Csaba t.
Hála és köszönet a Kárpát-medence különféle vidékeiről Piskire látogató Erdészeknek. Tavaly ültettünk 150 facsemetét a csatatéren, az idén az élő, fejlődő csemetéket leápolták, a kihalt, hiányzó fácskákat pótolták a szakemberek!!
Jó volt megemlékezni a hőseinkről, értük imádkozni, irántuk való tiszteletünket a kis facsemeték ápolásával is kimutatni.
Isten fizesse a jóságotokat,
Csaba t.
Gyümölcsoltó Boldogasszony a tavasz beköszöntésekor az első ünnepünk. Ilyenkor metszik a gyümölcsfákat, a vadalanyba nemes ágat oltanak, hogy jó gyümölcsöt teremjenek. Mindez jól szemlélteti azt az isteni misztériumot, amit vallunk: Jézus Krisztus, fogantatott Szentlélektől, született Szűz Máriától. Ennek gyümölcse megváltásunk és megdicsőülésünk.
Az emberiség részéről Szűz Mária igenjére is szükség volt, hogy az Ige megtestesüljön. Mai ünnepünk Isten és ember teljes önátadása. Ez a kommunió!
Ünnepünk arra emlékeztet minket, hogy a keresztségben, az első szentáldozásban, a bérmálásban, a házasságban és a papszentelésben magunkat Istennek szenteltük. Akkor vállaltuk, hogy Istennel élünk. Most pedig tartsunk lelkiismeret vizsgálatot, hogy odaadásunk méltó-e Isten Fiához. Tartsunk bűnbánatot.
Darvas-Kozma József