Ma van az állatok nemzetközi világnapja!!! Szent Ferenc atyánk közbenjárását kérve imádkozzunk a mi testvéreinkért az erők vadjaiért, a mezők kétlábú, négylábú lakóiért!!
Az állatok iránti őszinte szeretettel,
Csaba t.
Biztonságos kis lépéseket kell tenni . Ma is megteszem amit az Úr kér és holnap is meg fogom tenni. De merjek felnőni népem javára ! Hogy megköszönik vagy sem , egyre megy . Fontos én megtegyem, amit az Úr kér tőlem . Erre szeretnélek bíztatni benneteket !
Csaba testvér
Amikor Szent Ferencet magasztalták társai , azt mondta :”Ne dicsérjétek ! Ha más ugyanekkora kegyelmeket kapott volna mint én , sokkal többre juthatott volna .”- Ezt meg is lehet fordítani : ha ugyanazokat a kísértéseket , nehéz élethelyzeteket , családi hátteret kapnám én , mint egy másik ember , akkor derülne ki , hol állok az életszentség útján .
Csaba testvér
A FerBiT - Ferences Biciklitúra - 2008 óta úton van. Székelyföldet begurultuk széltébe-hosszába. Medjugorje, Mariazell, Czestochowa, Lourdes, Fatima, Róma már ismerős a FerBiT berkein belül, mivel Csíksomlyóról és Kaplonyból e helyeken gurult.
Amikor Szent Bonaventurától olvastam e mondattöredéket, mely szerint Jakab sírja a legdicsőségesebb minden nemzetek szentjeinek sírja között, elhatároztam, hogy Istenünk segítségével és örömmel elindulok Santiagoba. Istennek legyen hála, hogy ezekben a napokban pedig valóra vált. Most értem Dante megjegyzését: hogy csak az az igazi zarándok, aki megjárta Compostelát.