A ragyogó szép tavaszban Csobánkán voltam! A kedves Trepák Cecília, az itteni ház vezetőjének és férjének Csabának született egy gyönyörű gyermekük. A babával a szép tavaszban elindultunk tervezgetni, álmodozni a ház szép nagy kertjében. Karjaimközt a kisbabával, mi mást terveztünk volna e a csodálatos kertbe, mint a Gyermek Jézusról elnevezett parkot. Egy olyan kertről álmodoztunk, hova a kisbabás családok a közeli Budapestről, nem csak kijöhetnek sétálni, pihenni a zöldbe, hanem ahol tanulhatnak is a názáreti Szent Családtól.
A dévai gyerekek verset írtak a kis Jézusnak és szerenádot adtak neki szeretettel!
Mi jósággal foglalkozunk a gyermek Jézussal, szívből remélem, hogy hálás szeretettel örömét leli a gyermekeinkben.
Csaba t.
Szeretettel várlak Székesfehérváron, most szombaton április 27-én, a 17.00 órakor kezdődő Gyermek Jézusról szóló előadásra és utána a hat órai szentmisére a Ciszterci templomban.
Szeretettel,
Csaba t.
Ilyen aranyos lányai, unokái lehetnek annak is, aki nem a test kívánságából, hanem akárcsak annak idején Szent József, Isten akaratából lesz apává. Hiszem, hogy Isten minden bajbanlévő gyermek mellé, - akárcsak saját fia mellé Szent Józsefet- támasznak, vigasznak meghív valakit. Ilyen értelembeli apákra is nagy szükség van a mai világban! Csodálatosan szép hivatás, én hálás szívvel köszönöm azt a jó Istennek, hogy megszólított, hogy bátorságot ad igent mondani az ajtónkon kopogtató életnek!! Örvendek, hogy - akárcsak a képen látható Hajnalka, - sok általunk felnevelt gyermek felelősen tovább viszi ezt a szép munkát, és mostmár ők mondanak igent a családokból kiesett életre!
Szeretettel,
Csaba t.
Most szombaton, április 27-én kint leszek Csobánkán, az Élet Házánál! Szeretnénk délelőtt a tavaszi nagytakarítást a kertben elvégezni, majd délben egy szentmiseáldozattal megköszönni a jó Istennek az áldott kikeletet, mellyel megajándékoz bennünket! Örömmel fogadunk mindenkit ki szeretné e szép szombatot megosztani velünk.
Szeretettel,
Csaba t.
Kis Jézus ma is szép ruhát kapott a Dévai gyerekektől, de Ő is szeretne bennünket megajándékozni, jó barátokkal, a párbeszédre való készséggel azért, hogy sok jóbarátunk legyen !!
Bővebben: Kis Jézus ma is szép ruhát kapott a Dévai gyerekektől