Hetek óta készülődtünk, tervezgettük a hétvégét és nagyon vártuk, hogy eljöjjön. Péntek délbe mikor megérkezett első volt diákunk akkor tudatosodott bennünk, hogy elkezdődött a várva-várt találkozó. Délután és estefelé volt munkatársaknak is egy része megérkezett így már akkor úgy éreztük magunkat, mint annak idején mikor együtt dolgoztunk.

 

 

Szombaton dél körük érkezett meg a társaság zöme: Szóvátáról  és Déváról a volt diákok és az ország különböző részeiből a volt munkatársak. Nagy volt az öröm mikor a diák és nevelő több év után újra találkozott!!! Mindenki arcán ott volt a mosoly, szemében az örömkönny!

Előre nem terveztünk semmi féle lekötött programot, de nem is kellett hisz mindenki úgy érezte magát, mintha el se ment volna innen. A gyerekek játszódtak, beszélgettek, a nevelők segítettek és egykori gyerekeiket kifaggatták az elmúlt évek eseményeiről.

A közös ebéd után egy fát készítettünk, mindenki lerajzolta kezét, kivágta, ráírta nevét és az éveket mikor volt ebben az otthonban. Érdekes volt tapasztalni, hogy sok olyan gyerek van, aki 7 évet is volt ebben az otthonban. A kivágott kezek mellé virágokat is rajzoltak, amelyekre saját gondolataikat, érzelmeiket írták le.

5 órától Csaba testvér tartott egy szentmisét, amelyen osztrák támogatók is részt vettek, és amelyben Csaba tv is felidézett egy pár szászvárosi történetet. Mise után a játszótéren kolbászsütés volt, mindenki jól lakott nem csak étellel, hanem füsttel is.

Vacsora után a férfi munkatársak és a fiúk egy focimeccsbe kezdtek bele, amelyben nem az eredmény volt a lényeg, hanem az, hogy úgy mint évekkel ezelőtt egy jót szórakozzanak és szórakoztassák a női személyeket akik teljes szívükből-lelkükből drukkoltak és tapsoltak ha valamelyik kapuba sikerült a labdának bekerülnie. Este szabad program volt, a gyereke tévéztek, játszódtak, beszélgettek, a felnőttek, pedig játék közbe felidézték régi emlékeiket.

Vasárnap a találkozó mellett egy másik esemény is fényessé tette a napot, az elsőáldozás. 8 gyerekünk most vette először magához Krisztus testét. A szent mise utánra bográcsossal készültünk de sajnos az idő miatt az ebédlőbe kellett elfogyasztanunk, de ez se tört le senkit.

Ebéd után jött el a búcsúzkodás ideje, ami hát nagyon nehezen ment….. egyik gyerek sem tolakodott, hogy elsőnek üljön fel a buszra, mindegyik abba sántikált, hogy ő legyen az utolsó, sőt 3 legénynek sikerült is lemaradnia. A felnőttektől való búcsúzkodás sem volt a legkönnyebb, hisz ők is nehéz szívvel indultak el egykori otthonukból.

Számunkra nagyon jó és fontos volt ez a találkozó de ugyanakkor a volt diákjaink és munkatársaink szavaiból is azt értettük, hogy nekik is nagyon jót tett és jól telt. Ha a gyerekek azt mondták, hogy ha a bukás megoldás lenne ahhoz, hogy visszajöjjenek, akkor szívesen megbuknának. A felnőttek, pedig megígérték, hogy mikor csak tehetik, meglátogatnak.

Ilyenkor érezzük azt, hogy a munkánk nem hiábavaló és a kudarcok is hozzájárulnak az Isten országának építéséhez!

Köszönjük a jó Istennek és minden egyes személynek, aki lehetővé  tette ezt a találkozót!

Szeretettel,

Rita és Ernő

Szászváros, 2010 május 17 

{zoomcat catid=875}