Gondolatfelhő  Kata nevelőtől

 

 

 

 

 

 

 

Friss házas és 9 lány nevelője vagyok.  Szerencsésnek érzem magam, amiért férjemmel együtt jöhettem ide Magyarországról. Jó  a lányoknak is, így jobban hasonlítunk egy igazi családhoz. Együtt tanuljuk meg a szerepeinket. Ők látnak egy „anya-apa” mintát, én anyává, feleséggé változom.

Nem fogok írni a napirendről, a gyermeklétszámról, az alapítás dátumáról. Élményekről, érzésekről, gondolatokról viszont igen, amit itt éltem át a szászvárosi gyermekotthonban. Így tudom legjobban bemutatni házunkat, családomat, ez az, ami itt engem meghatároz.

A szászvárosi gyermekotthonbeli lakás az első közös otthonunk férjemmel. Meghatározó élmény, egész életünkre ki fog hatni. A bennem rejlő érzések színpalettája végtelen. Ez a rengeteg belefektetett munkának és energiának az eredménye. Igen, kár tagadni, kimerítő munka. De sosem merül fel a kérdés: „Megérte?” Ugyanígy képes feltölteni az embert, ám ehhez már figyelmesnek kell lenni. Tudni kell észrevenni, megélni az adódó élményeket, a gyermekek szeretetét. Ha az ember nem befogadó, semmit nem ér az itt eltöltött idő.

Kincsekkel vagyunk tele! Rengeteg mosoly, ölelés, puszi. A ragaszkodás kialakulásának folyamata. Ahogy a gyermek lépésről lépésre belopja magát a szívünkbe. Ha valamit én tanítok meg neki. Látom, miképp tanul meg olvasni, írni, számolni. Mikor elkezd magyarul beszélni a kicsi 3 és fél éves lánykám. Mikor sikerül megtalálni a gyermek lelkéhez vezető utat. Mikor megtanulom a nyelvét. Mikor majd félévnyi némaság után nekem kezd el beszélni. Az esti csiklandozás és puszi, hogy nem fekszünk le haraggal. Csupán nézni, amint játszanak egymással vagy játszani velük együtt. Közös esti mese nézés földön megágyazva, összebújva. Kirándulások, eltévedések. Jó látni, mennyire képesek örülni, lelkesek, tele vannak energiával. Őszinték és őszintén hazudnak. Sosem kétszínűek és külsőségesek. A reggeli ébredések minden közös gyötrelme. Mikor éjjel kiviszem pisilni, álmában automatikusan átkarolja a nyakamat és a WC-n ülve a vállamon alszik tovább. És kincs a sírás is. Kincs a gyógyulás, mikor sikerül lenyomnom a lázát. Kincs, hogy míg a felnőttekben lehet, a gyermekekben sosem csalódhatunk...

Megkérdeztem a lányokat, ők mit szeretnek itt csinálni, miért jó itt lakni?

Ibi: „Mert szép, mert vannak játékok, mert vannak könyvek, mert van játszótér, mert van iskola, mert van ruhám, mert van fürdő, mert van jenga, puzzle, könyvtár, mert van templomunk.”

Deni: „Szeretek csúszdázni, jengázni, hintázni.”

Estera és Alina is hasonlóan szeretnek memoryval játszani, hintázni, puzzlezni, jengázni, könyvet olvasgatni.

Alexandra szereti, mikor a nevelő néni nézi őt hintázás közben.

Szidi pedig szeret Alinával, Ibivel és a nevelő nénivel játszani.

Végül, amit az épületben szeretek. Hogy történelme van. A vastag falait. A titkos átjárót a harangtoronyba a padláson keresztül. A padláson levő denevéreket. A hatalmas kertet, a sok diófát. A tiszta levegőt, a csendet.