Újév reggelén egy küldeményt kaptam Csaba testvértől. Az  Összefogás a Gyermek- és Családbarát Magyarországért Szakértői Műhelygondozásában megjelent Jövőnk a gyermekcímű tanulmánykötet kivonatát olvashattam elsőként ebben az esztendőben. 

Alapos, nemzetféltő lelkülettel megírt munka, amelynek szerzői hisznek nemzetünk újjászületésének a lehetőségében. Javaslataik ugyan csak egy 9-10 millió lelkes Magyarország megőrzésre korlátozódnak, de jóhiszeműen remélem, hogy a felsorakoztatott statisztikai adatsorok mögött ott él bennük egy közös Kárpát-haza gondolata is.

Valóban, ma a legfontosabb dolgunk, kötelességünk, a népességgyarapodásért való cselekvés. Ezt a célt szolgálja a Magyarországon elindított és Székelyföldön lelkesen felvállalt vándorbölcső program is, hiszen a bölcső az élet jelképe. Amelyik nép bölcsőkbe és a bennük ringatott gyermekekbe fektet be, az az élni akarás mellett dönt és jövőt épít.

Én azt látom, hogy Székelyföldön adókedvezmények és családbarát gazdaságpolitika nélkül is élénkül a gyermekvállalási kedv. Idegenbe szakadt pénzt kereső vándoraink közül is egyre többen jönnek haza fészket rakni, családot alapítani. Úgy érzem, hogy a népünkben még él az a megmagyarázhatatlan belső ösztön, ami a mostaninál nehezebb időkben is lehetővé tette a megújulását, fennmaradását. Azt érzékelem, hogy  az én népem a hitében is erősödik. És a hitbéli erősödés az élet iránti mélyebb elkötelezettséget is maga után vonja.

Ezzel a reményt keltő gyarapodási folyamattal párhuzamosan egy kopjafákkal történő jelképes térhódításnak is tanúi lehetünk. Jó tudni, hogy a kopjafa vagy fejfa elsősorban sírjel és csak az utóbbi évtizedekben került ki a temetőkből a közterekre, emlékhelyekre, de akár templomokba is. Miközben ijesztő mértékben tűnnek el az erdőink, helyettük egyre több helyen kopjafa-erdők nőnek ki a földből, s készíttetőik talán nem is sejtik, hogy ezek nemcsak egyéni vagy kisközösségi egók megnyilvánulási formái, hanem tudat alatt egy nemzet sírjelei.

Miért kell ma Gábor Áron eresztevényi sírja mellé, a Hargitára vagy a Nyerges-tetőre egyre több és több sírjelt állítani? Nemzetünk sírgödrét ássuk és temetjük magunkat? De lesznek-e majd kopjafadoktorok, mint ma Háromszéken, akik a mostanában állított emlékeket menteni fogják, vagy mire ezek a cserefák elkorhadnak már nem leszünk ezeken a tájakon?

Nekünk most nem kopjafákra , hanem bölcsőkre van szükségünk! Január közepén egy névtelen adományozó jóvoltából Csíkszentdomokoson a szentként tisztelt Márton Áron püspök nevét viselő bölcső indul vándorútra, s ezen kívül még három bölcsőt igényelt ez az életerős felcsíki székely faluközösség. Milyen szép volna, ha kopjafa-erdők helyett az Árpád-házi szentjeinkről, a jelesebb erdélyi fejedelmeinkről, székely nagyjainkról elnevezett bölcsők indulnának vándorútra Székelyföld- és Erdély szerte.

Mosolyogna a lelke a tíz gyermeket felnevelt Benkő József polihisztornak, vagy a gyermekeinek szellemi-erkölcsi Testamentumot hátrahagyó Elek apónak, hogy az erdővidéki újszülöttek a róluk elnevezett bölcsőkben ringanának. A Tamási Áronról elnevezendő bölcső akár a Bölcső és bagoly művére  is utalhatna. Nem tudhatjuk, hogy mikor és hová születik le közénk egy Márton Áron, egy Kőrösi Csoma Sándor, egy Mikó Imre, egy Orbán Balázs, egy Zathureczky Emília vagy egy Ignácz Rózsa.

Miért kell az érettségi találkozókkor, a konfirmációs emlékünnepségek alkalmával vagy nagyobb történelmi évfordulók idején kopjafákat állítani, ahelyett, hogy egy-egy kedvenc tanár emlékére bölcsőt készíttetne az osztály, és ezt a találkozó alkalmából vándorútra indítaná az adott településen, hiszen a bölcsőlakókból lesznek majd a magyarul tanuló diákok, akik az iskoláink fennmaradását biztosítják. Így az 5-10 évenként megrendezett találkozókon nemcsak azt lehetne számba venni, hogy kivel mi történt és kik távoztak végleg külföldre vagy az élők sorából, hanem azt is, hogy ezalatt a bölcsőknek hány lakója volt.

Jövőben egy százéves évforduló kapcsán ne állítsunk egyetlen kopjafát és más emléket se! E helyett minden emlékező közösség készíttessen –akár jeles kopjafa faragóinkkal — legalább egy, de inkább több vándorbölcsőt és indítsa útnak a gyarapodásunk hitével. Ezt még ki lehet egészíteni településenként 1oo gyümölcsfa vagy hidegebb tájakon más fafajta ültetésével, ahogyan tavaly a Gagy menti Szentábrahám unitárius lakói tették egyházuk fennállásának 450. évfordulóján. A bölcsőhöz hasonlóan a faültetés is az életet, a jövőbe vetett hitet és e tájakon való megmaradni akarásunkat hirdeti.

Mai helyzetünkben a hálaadáson túl csak ez lehet a válaszunk önmagunknak és a világnak! A Kárpátia Együttes dalának sorával zárva: „Legszebb magyar ellenállás a bőséges gyermekáldás.”

Sepsiszéki Nagy Balázs

Csinód – Úz-völgye, 2019. január 1.