Áll egy vadonatúj kopjafa a Hargitán. Ha nem egy csillogó szemű fiúcskától - a legnagyobb lelkesedés hangján - hallottam volna, talán el sem hinném: 550-en állították. De lélekben ennél sokkal többen. És nem is emlékhely gyanánt, se lármafaként. Hálaadás és jelkép a Pap Jenő varsági fafaragó által készített emlékeztető: a szent királyunk, István megálmodta haza otthona a legárvábbaknak is.

Mosolygós, nyolc év körüli beszélgetőtársam csodákról mesélt. Amelyek velük történtek. Vele és 249 társával, akik egy héten át lakói lehettek a zeteváraljai víztározó partján rendezett, Szent István korát idéző tábornak, amelyben gyergyószentmiklósi, csíksomlyói, szovátai és csángóföldi gyermekotthonok árva-gondozottjai voltak a kedvezményezettek.

Azt sok helyről tudtam, mert a hír megelőzte érkezésüket: Szűcs Balázs atya, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem lelkésze merészet álmodó. Szentendrei segédlelkészként néhány évvel ezelőtt úgy sikerült összekovácsolnia közösségé a Duna-kanyar fiataljait, hogy mintegy 150-en színpadra vitték az István, a király rockoperát. Először Szentendrén mutatták be, majd Beregszászon. Mindkét előadás jótékony célú volt, utóbbi bevételét a ráti (Kárpátalja) árvaház építésére ajánlották fel. Másodízben szervezték tábori körülmények között az előadást, és a mostani, erdélyi alkalom az első, amikor nemcsak jótékony céllal viszik színre: a tábort is árva gyerekek részvételével tartották.

A nagytábor fővédnöke: P. Böjte Csaba OFM volt, kedvezményezettjei a dévai Szent Ferenc Alapítvány gondozottjai is. A tevékenységet 90 magyarországi egyetemista segítette, szaksegítők és kísérők mellett. A kiemelkedő esemény, az István, a király rock-operában 150 Duna-kanyarbéli fiatal működött közre, és a vendéggyerekeknek szóltak a programok. A jótékonysági előadás bevételét a táborlakó árva gyermekeket gondozó otthonok javára ajánlották fel a szervezők.

Az összlétszámáról a jégszakadást követő napon hallottam először. Nevezetesen, hogy 550 táborlakó életét nehezíti a kedvezőtlen időjárás, de igyekeztek minden tervezett programot megtartani. Ott jártamkor már csak a nagysátor köré ásott árok emlékeztetett a vihar megpróbáltatásaira, és a száradó ruhák. Arról az éjszakáról sokat meséltek a későbbiekben. , kimenekítették a kőházba a gyermekeket, és a szentendrei ruhaadományból sikerült mindenkit száraz felvevőben altatni. Mégis, az időjárási nehézségekre úgy emlékeznek: ebben mélyebben megtapasztalták a közösségi együttlét örömét. Az esős napon kirándultak a táborlakók a parajdi sóbányába és a Gyilkos-tóhoz.

Látványában is különleges élményt nyújtott a sátortábor, de a nyelvjárási sokszínűség is gyönyörködtetett. És az is, hogy a tábori ajándékpólós gyermekek ismeretlenül is köszöntek, és mosolyogtak. Szinte kérdezés nélkül is el akarták mesélni élményeiket. Focit, métát, ügyességi játékokat, a sok vidámságot.

Pedig, amint megtudtam Libárdi Henriett szentendrei pedagógustól, akik a kézműves foglalkozásokat szervezte, első nap riadt, megszeppent gyermekek érkeztek. Aztán az ötfős csoportokban egy-egy egyetemista szeretetétől már első nap után mosolygós táborlakókká váltak, és az előadás előtt ők voltak az érkező ismerősök, támogatók, vendégek idegenvezetői.

A mondák világától jutottak napról-napra Szent István koráig, amely a nagyszínpadi előadás üzenetéhez vezette a résztvevőket. A csodaszarvas, Emese álma, A fehér ló valamint Lehel kürtje tartalma jelenítődött szavakban, dramatizáltan, sport- és ügyességi játékokban, tábortűz mellett és kézműves foglalkozásokon. A fiúk harci sisakot, mellvértet, zászlós lándzsát készítettek, a lányok rézdrót és gyöngyékszert sodortak-fűztek, koronás fejdísz, fátyolt díszítettek és lúdtollal, merített papírra lemásolgatták a veszprémi apácamonostor alapító levelét, amelyre végül viaszpecsét került. A dramatizálás vidám lovagi tornával folytatódott, amelyre a kislányok készítették a meghívókat, és mi tagadás: elfoszlottak a saját készítésű fegyverek - miközben az alkalmi hercegnők saját hímzésű keszkenővel buzdították a bátor lovagokat.

Fontos kerete volt a tábori életnek, hogy minden nap szentmisén vettek részt. Emlékezetes marad a szombat délutáni, amikor Böjte Csaba atyát hallgatták, és a vasárnapi, a Hargita-tetőn celebrált hálaadó liturgikus alkalom. Ekkor helyezték el azt a kopjafát is.

Szűcs Balázs táborvezetőtől megtudtam: a nagyköltségvetésű táborhoz sok szeretet-teljes segítséget kaptak helyiektől is. Közte a telek tulajdonosától és környékbeliektől. Látogatásunk idején egy család, több kisgyerekkel kosarakban hozott házi készítésű süteményt.

Aztán a hargitai hálaadást követő napon véget ért a táborozás és a hat magyarországi autóbuszba becsomagolták mindazt, amire a következő alkalommal is szükség lehet. De itt maradt egy különleges szeretettel áthatott hét emléke. Amit mi is, az arra járók kaphattunk a vízparton, hegyek ölelésében zsivajozó boldog gyerekektől. Be tudtak kapcsolni a szervezők, vezetők minden korosztályt, és meghívtak több ezer embert az előadásra. Minden autót elvezettek az irányítótáblák a varsági úton a helyszínre. A szentmisékre betérhetett mindenki, aki a tó partján megfordult.

Vissza-visszatér a tábori emlék, és érkeznek az élménybeszámolók is. Már nem úgy árva egyetlen Zeteváralját, Hargitát járt táborlakó, amint korábban érezhette. Mindannyian, határoktól és életkörülményektől függetlenül kaptak egy óvó kezet, tekintetet, amely segíthet elhinni további életútjukon: ebben a Szent István megálmodta Kárpát-Duna-medencében imádságos szeretetben is lehet élni. És továbbálmodni az országalapító álmát, magyarul, az egyesült Európában.

Molnár Melinda

www.erdely.ma