A napokban megvásároltuk Bethlen Gábor szülőházát. A sok-sok anyagi jellegű ígéret mellett, ez a vásár, gazdasági szempontból, egy hatalmas halálugrás volt a közel háromszáz szórványságban élő, családból kihullót gyermeket befogadó és gondozó, alapítványunk számára. Az épületért közel annyi pénzt adtunk ki, mint az alapítvány munkatársainak egy évi fizetése. Minden összegyűjtött pénzünket befektettük, sőt még kölcsönöket is vettünk fel, hogy legalább részben kifizethessük a bástyát.

Nézem ezt a szép reneszánsz épületet. Melyet Bethlen Farkas, a nagyfejedelem édesapja "csinálatott 1538-ba", ahogyan az ajtó fölötti szép faragott kőben bele van vésve magyarul. Az alaksoron lőrések tátongnak, az emeleten szépen faragott kő ablakkereteken keresztül nézhet ki az ódon bolthajtásos termekből az arra látogató.

Nézem ezt a közel ötszáz éves ékszert, és töprengve kérdem: Mi az, ami fontosabb a kenyérnél, fizetésnél, iskola fenntartásánál? Miért kockáztatunk ilyen nagyba? - Miért adtuk oda biztos megélhetésünket?

Bethlen Gábor, erdélyi fejedelem alatt, a három nemzet, saját külön országgyűlésein, vitatta és döntötte el, újból és újból, Erdély lakóinak a sorsát. Akkor, az egymással parolázó, de sokszor egymásnak is feszülő indulatok, Erdély földjén születtek. Itt születtek a törvények, melyet e föld gyermekei vállaltak, és váltottak valóra. Az erdélyi fejedelemség, az ide - oda csatolások előtt, tündérkert volt.

Számomra megvalósítandó álom a tündérkert. Istenért és hazáért élni érdemes. De nekünk csak szülőföldünk van. A haza számomra Erdélyt jelenthetné, a Kárpátokat, az Oltót, a Marost, a Körösöket s a többi csodát, szépséget, melyet Isten szeretetében ajándékozott. A napokban jó pár fiatalt megkérdeztem, hogy mit jelent számotokra Bethlen Gábor, s a fejedelemség kora? Sajnos, nincs se tárgyi tudás, se érzelmi kötődés, se más jellegű kapcsolat e korral. Tízből nyolc, szinte semmit sem tudott, e korról. Nem ismerjük a fejedelemség korának szokásait, hagyományait, gondolkodásmódját, értékeit. Pedig ezer szálon kellene megragadni a múltat, melynek reneszánsza jelenthet csak holnapot, e térség lakóinak.

A családjainkat, ha egy-egy kézhez hasonlítanának, akkor elmondhatjuk, hogy csak vérző, csonka kezek vannak Erdély földjén. Minden család sok sebből vérzik. Van-e olyan román, magyar, német, cigány család Erdélyben, aki ne veszítette volna már mostanig is el a távolba vesző vonatokba, autókba, repülőkbe temetve családtagjait, barátait?

Maholnap csak árvák, csonkák - bonkák lakják ezt a földet. Sajnos ma Erdély nem haza, hanem váróterem, melyben fiataljaink csak egy átrobogó alkalmas vonatra várnak. A mindennapi kenyérnél is fontosabba remény, a jövő. A megálmodott kiút, az összedőlő mában életet jelent. A felsejlő holnap körvonalai erőt tudnak adni, hogy ha kell, akár üres gyomorral is tovább tudjon menni az ember. Igen, egészen biztos, álmok, jövőkép nélkül, hiába adatódna meg minden a felnövekvő generációknak, mert nincs útja az életnek, mely a holnapba vezetne.

Itt mindenki mindent elad, de aki élni akar, az álmodik, vesz és épít!

Megvettük Bethlen Gábor szülőházát. Ez a ház jövőt jelent. Egy pislákoló fényt az alagút végén. Én nem azért fogadtam és nevelem szeretettel az árva gyermekeket, hogy majd integethessek egy nyugatra gördülő vonat után. Én azt akarom, hogy gyermekeim meghívják az otthonaikba a vándort, kit jósszerencséje Erdély független földjére hozott. Én azt akarom, hogy majd gyermekeim, körülállják a ravatalomat és évszázadok múltán is legyen, ki az emlékezet gyertyáját gyújtja a síromon. Igen, azt akarom, hogy akik itt születtünk, azoknak ne csak szülőföldje, de hazája is legyen Erdély.

Békét akarok, melynek áldó nyugtató keze megtanítja felnövekvő gyermekinket, házat, hazát építeni, földet művelni, testvérkéz után nyúlni, és szerelmesen átölelni egymás derekát. Van itt hely mindenkinek. Nem kell senkit elűzni innen, csak fel kell építeni a hazát, nem mások ellen, hanem magunkért.

Szertettel kérek minden Erdélyt szerető, Erdélyt akaró embert: románt, magyar, németet, cigányt, mindenkit, hogy segítsenek megvenni és kijavítani ezt az ősi épületet. Legyen Bethlen Gábor szülőháza, a többi fejedelemség korabeli emlékkel együtt, Erdély visszasírt aranykorának a szimbóluma. A mindennapi imán, egy-egy romba hullt épület kijavításán túl, tanulmányozzuk ezt a kort, annak szokásait, hagyományait, öltözködését, zenéjét, táncát. Ezer szállal kötődve a múlthoz építsük fel a jövőnket. Göröngyös út, de Erdély népének nem adatott más út.

Őszinte meggyőződéssel: Bőjte Csaba ofm