Végigmentünk a gyerekekkel a fáklyás felvonuláson, sokan voltunk, de az út szélén is rengetegen voltak, integettek, mosolyogtak, a gyerekeinket vízzel, almával kínálták. Nagy-nagy hálát és köszönetet érzek mindenki iránt a szívemben.
Csaba t.
Szeptember 12-én a Hősök terén bemutatott pápai szentmisével ért véget az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK), amit biztos, hogy soha nem fogunk elfelejteni. Szerény tudósítóként a hét nap során végig éreztem a Szentlélek áradását, az Eucharisztiában velünk lévő Krisztus szeretetének sugárzását. A NEK egyik hírnökével, Böjte Csaba ferences szerzetessel telefonon beszélgettünk.
– Milyen élmények, benyomások érték az eucharisztikus kongresszuson?
– A kafarnaumi százados hitét látva Jézus elcsodálkozott. Hiszem, hogy az elmúlt napok eseményeit látva Jézus angyalainak ugyanezeket a szavakat mondhatta: „Mondom nektek, a Kárpát-medencében rég nem láttam ekkora hitet!” Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus – Istennek hála – népünkből, az e térségben élő emberekből a lehető legjobbat, legértékesebbet hozta a felszínre, az élő hitet, a gondviselésbe vetett reményt és a lángoló isten- és emberszeretetet. Nagyon remélem, hogy mindannyian, akik részt vettünk a kongresszus rendezvényein, megtapasztaltuk, hogy mennyivel jobb a testvéri szeretet, a bizalom útján járni, mint egymástól elfordulva, félve, gyanakodva élni.
A kongresszus világunk alapbetegségére, az individualizmusra hozott gyógyírt. Sajnos a 21. század embere a terrorizmustól, járványoktól félve még inkább bezárkózott, elfordult a másik embertől. Az ember közösségi lény, külön-külön kicsinységünk, gyengeségeink tudatában nagyon sebezhetők vagyunk. De ha bizalommal, szeretettel összefogunk, ahol ketten vagy hárman együtt vagyunk, ott valóban velünk van az Isten. Erőt adó jó érzés egy nagy közösség részévé válni. Fontos, hogy érezzük, hogy nem egy kopár, magányos szigeten él az ember, hanem egy lakott, élő földön. Szeptember 11-én, a fáklyás körmeneten, a Hősök tere felé tartva nagyon sok mosolygó, integető emberrel találkoztunk.
A mindig rohanó, idegesen vibráló Budapestnek egy számomra új, gyönyörű arca ragyogott fel ezen a napon, egy emberi, szerethető arc, melyen ott látható a teremtő Istenünk szép vonása.
Végigmentünk a gyerekekkel a fáklyás felvonuláson, sokan voltunk, de az út szélén is rengetegen voltak, integettek, mosolyogtak, a gyerekeinket vízzel, almával kínálták. Nagy-nagy hálát és köszönetet érzek mindenki iránt a szívemben.
– Az a nyolcszáz gyermek, akit magával hozott Erdélyből, hogyan élte meg ezt a csodát?
– Az éjszaka hazaérkeztünk, és sok gyerek másnap, hétfőn már iskolába ment, mosolyogva, jókedvűen, lelkileg feltöltődve. Több órán keresztül utaztunk, a Márton Áron Szakollégiumban szálltunk meg, majd hazamentünk, a gyerekeink mégsem fáradtak el. Ez azt jelenti, hogy nagyon jól érezték magukat. Mondják is, örülnek, kacagnak. Ezzel minden ember így van: ha olyan helyen jár, ahol béke, egység, nyugalom és szeretet van, akkor feltöltődik. Ahol ideges feszültség, harag, szomorúság van, ott elfárad. Olyan jó lenne, ha tudatosan megajándékoznánk egymást ezzel az Isten-jellel, amit hirdetünk is: Isten mindig velünk akar lenni, és ahol két-három ember szeretetből összegyűl – legyen az eucharisztikus kongresszus vagy kis családi ebéd –, ott egészen biztosan jelen van az Isten. Ahol pedig az Isten jelen van, ott élet van, fény van, bontakozás, szeretet.
Most megtapasztaltuk igen „nagy kiszerelésben” is, hogy ez működik. Van lehetőség az összefogásra, képesek vagyunk erre. Ha ez ekkora örömet szerzett mindannyiunknak, akkor ezen az úton kell továbbmennünk. Tegyük félre a haragot, a kisebb-nagyobb zsörtölődéseket, az elégedetlenséget. Mi, magyarok nagyon kritikus érzületűek vagyunk, és ahol nincsen csomó, ott is meglátjuk a kákán. Örvendjünk annak, hogy ilyen nagyszerű főpapjaink vannak, akik ilyen hatalmas rendezvényt tudnak szervezni, hogy ilyen komoly állami elöljáróink vannak... Csodálatos rendezvény volt. Olyan emberekkel is beszéltem, akik nem katolikusok, vagy pedig egyáltalán nem vallásosak. Ők is méltatóan beszéltek az eseményről, a színekről, díszletekről. Nem volt sem túlzásba víve, sem alulszervezett.
Ez az eucharisztikus kongresszus nyitott rendezvény volt, megszólított mindenkit, a zenei irányzatok is sokrétűek voltak. Köszönöm szépen Erdő Péter bíboros úrnak: ha ő nem biztatott volna bennünket, valószínűleg nem mertünk volna elindulni a gyerekekkel a tanévkezdés előtti napokban. Köszönjük Ferenc pápának is, hogy eljött közénk, és szeretettel szólt hozzánk. Adja az Isten, hogy ebből az összefogásból élet fakadjon mindannyiunk számára!
– Az elmúlt héten két Mária-ünnep is volt. Nagyon sokszor kértük a Szűzanya közbenjárását. Székely János szombathelyi megyéspüspök pedig Jézus édesanyjának oltalmába ajánlotta a magyarországi romákat. Az Eucharisztiában jelen lévő Krisztus és Mária kapcsolata egészen különleges. Csíksomlyó pedig valószínűleg a magyarság leghíresebb kegyhelye…
– Szeptember 8-a Mária születésnapja, 12-e pedig a neve napja. Mindkét ünnep nagyon fontos számunkra. Szeretet teljesebb virágcsokrot nem is adhattunk volna a Szűzanyának, mint az eucharisztikus kongresszust. A Boldogságos Szűz Mária értékelte azt a szeretet, összefogást, ami sugárzott ezen a héten. Mária a kánai menyegzőn azt mondta a szolgáknak: tegyétek azt, amit mond nektek az én fiam, figyeljetek a gyermekemre; szeressétek őt és bízzatok benne.
Mi ezt tettük a múlt héten. Összegyűltünk, sokfelől érkezve. A nemzetköziség nagyon érződött, egészen kiváló előadók voltak, egyházi és világi előadók, akikről hallottunk ugyan, talán néhány könyvet is olvastunk tőlük, mégis egészen más volt személyesen találkozni velük, meghallgatni őket. Lehet, hogy a televízióban jobban látod, ami történik, de ha jelen vagy az eseményen személyesen is, részesévé válsz az élménynek. Ez sokkal többet ad, kegyelem teljesebb. Ezért lenne fontos, hogy a vasárnapi szentmisékre és más egyházi rendezvényekre is menjünk el, legyünk jelen. Ne csak az interneten keresztül „kukkoljunk bele” – az is jó, persze, hogy jó –, de egészen más ülni vagy állni a napon, és hallgatni Ferenc pápa elmélkedéseit élőszóban, mint a szobában nézni a képernyőn. Miért? Mert maga Jézus mondta: „Ha valahol az én nevemben ketten-hárman összegyűltök, ott vagyok köztetek.” Adja Isten, hogy megvalósuljon vele az egység, testvéremmel a közösséget tudatosan, szeretettel meg tudjam élni!
– A kegyelem nagyon erősen működött az elmúlt héten. Jó lenne, ha valami megmaradna ebből a Szentlélek-töltekezésből a hétköznapokra is…
– Számomra nagy öröm hálát adni. A zarándokutunk végén együtt imádkoztunk Homolya Róbert MÁV-elnök-vezérigazgató úrral és kedves feleségével, kollégáival, megköszöntük a Jóistennek, hogy több mint nyolcszáz gyerek és felnőtt szerencsésen eljutott Budapestre az eucharisztikus kongresszusra, és haza is ért épségben, békességben a vonattal. Számomra óriási érték, ha jó célért, jó emberekkel a gyermekeink érdekében szövetséget köthetek.
A mai nap már nem olyan, mint az egy héttel ezelőtti volt. Sokkal nagyobb hit, remény és bizalom van mindannyiunk szívében, és nemcsak azokéban, akik ott voltunk a kongresszuson, hanem talán azokéban is, akik csak távolról néztek bennünket, de nem vettek részt az eseményeken. Legyünk őszinték: a terrorizmustól mindenki fél, láttuk, hogy mekkora erőfeszítést tett a Belügyminisztérium, hosszú buszokkal elállták az utat, nehogy valaki behajtson a tömeg közé, rengeteg rendőr vigyázott ránk. Ott van aztán a koronavírus, Romániában, Erdélyben erősödik a negyedik hullám. Mégis bebizonyosodott, hogy ilyen körülmények között is meg lehet szervezni egy ennyire csodálatos egyhetes rendezvényt.
Megmutattuk Magyarország arcát több milliárd embernek. Az eucharisztikus kongresszus hajnalcsillag volt, és áldott napfény, amely a Kárpát-medencén keresztül az egész világra kiáradt.
Végigmentünk a gyerekekkel a fáklyás felvonuláson, sokan voltunk, de az út szélén is rengetegen voltak, integettek, mosolyogtak, a gyerekeinket vízzel, almával kínálták. Nagy-nagy hálát és köszönetet érzek mindenki iránt a szívemben.