Egyenesen gyomorforgató, amikor olyanok támadják, mocskolják nagy vehemenciával, aki az életben két szalmaszálat nem tettek keresztbe bántalmazott gyermekekért.

Azok, akik meg se nyikkantak, amikor deviáns homoszexuális ragadozók bántalmaztak itthon kiszolgáltatott fiúkat. Pedig volt, aki még kérkedett is vele. 

Hogy Csaba testvér hibázott-e? Igen. 

Nincs tökéletes ember, csak tökéletes szándék. 

Több száz gyermekről gondoskodik egyszerre és megszámlálhatatlan gyermeket nevelt már fel becsületben. Sokszor nem könnyű gyerekeket. Olyanokat, akik nem kellettek senkinek. Ő szerette, támogatta őket, igen, volt hogy szigorú szeretettel nevelte, hogy becsületes ember váljon belőlük. Vigyék valamire az életben.

Lehet utána csinálni. Vagy nyugodtan oda is lehet menni segíteni. Bőven van miben. 

Volt egy szörnyeteg az otthonban, amit túl későn vett észre. De lépett. 

Szovátán elakadt az információ a jelzőrendszerben. Itthon és más országokban is hànyszor, de hànyszor történik ugyanez, mégse kiabál senki. 

Egy segélykérő panaszt megkérdőjelezni, nem hinni az áldozatnak, igen hiba. Nagy hiba. De hány olyan eset van, amikor saját szülő nem hisz a gyerekének, ha az abúzusról beszél. 

Igen, jelezni kellett volna, azonnal, akkor is, ha alaposan meg kell vizsgálni, ki kell vizsgálni minden ilyen vádat, mert sajnos egyre gyakoribb a szakemberek szerint, hogy valótlanul, bosszútól vezérelve vetik be az “abúzus” kiáltást. De arra is tudunk nem egy példát - határon szolgáló rendőrlány, illuminált fiatal lány a mentőben stb - amikor valóban van sérülés, ebből fakadó személyiségzavar, de a megvádolt nem a bántalmazó. 

Ennek a megállapítása a hatóságok és a szakpszichológusok feladata, ahogy intèzkedni is. Mit tehet, mit kell tennie egy gyermekekért felelős nevelőnek, otthonok vezetőjének, lelki vezetőnek? Pontosan azt, amit Csaba testvér mondott, és amiért most annyian bántják őt. 

A bántalmazott gyermeket (vagy nőt) először is szeretni kell. Foglalkozni vele, törődni vele, bármilyen apróságokkal kimutatva. Ezzel kell begyógyítani a sebeit és újraépíteni, hogy igen is, ahogy Csaba testvér mondja, tudjon újra bízni, hinni, előre nèzni. 

Ez a fajta lelki, pszichológiai segítségnyújtás az, amit sajnos nagyon kevés bántalmazott kap meg. 

Lehet interjúkat csinàlni, arccal kamera elé állítani, hozza a kattintást, nem? Aztán meg mehet tovàbb az áldozat és jön az újabb sztori… Kedves kollégák, attól az a fiatal nem lesz jobban. 

De ha valaki széttárja a karját, magához öleli és szeretettel segít felejteni, feldolgozni, attól igen. Ezt teszi Csaba testvér. Csodálom érte. Példát lehet venni róla, arról is, ahogy a mostani támadásokat állja. Nem inog meg. Teszi tovàbb a dolgát, mert tudja, hogy sok száz gyermek élete, boldogulása múlik azon, hogy a történteken tovább tud-e lépni, a hibákat kijavítva, vagy hagyja, hogy valakik, akik vérszemet kaptak, tönkretegyék mindazt, amit ott Erdélyben felélített.

FÜSSY ANGÉLA

www.pestisracok.hu