Vegyük észre, hogy amikor egy pozitív kisugárzású ember köré szerveződnek a többiek, akkor az a pozitív energia nem belőle, mint emberből fakad, akármennyire is így képzeljük. Ott Isten jelenléte van még akkor is, amikor kevésbé vagyunk hajlandóak ezt elfogadni.

Nemrég olvastam újra Boda Zsuzsa interjúkötetét, mely Csermely Péterrel készült. Prof. Dr. Csermely Péter biokémikus, akadémikus, aki elsősorban hálózat-kutatással foglalkozik. A könyv címe: Mennyei hálózatban. A gyenge hálózatok erős „pontjai” sok-sok teremtményért tartoznak felelősséggel, ahogy Böjte Csaba is. A Sátán azonban mindenhol jelen van és mindenkit megkísért.

A nemzetközi hírű, számtalan díjjal kitüntetett professzort 57 éves korában érte az isteni elhívás. Alázattal tett ennek eleget. Ismét beült az iskolapadba és 2019-től az Evangélikus Hittudományi Egyetem hallgatója lett. Ma felszentelt lelkész Angyalföldön. A Szentlélekről ezt írja:

„Vegyük észre, hogy amikor egy pozitív kisugárzású ember köré szerveződnek a többiek, akkor az a pozitív energia nem belőle, mint emberből fakad, akármennyire is így képzeljük. Ott Isten jelenléte van még akkor is, amikor kevésbé vagyunk hajlandóak ezt elfogadni. Más szavakkal az Istent szeretőkhöz  próbálunk meg orientálódni egy ilyen csoportban.”

A Szentlélek kiáradásáról beszélt néhai Dr. Lipp László Atya, a vagány pap, akinek Airchurch néven még légitársasága is volt, persze ezt csak egy Annuska nevű kissé kiszolgált Antonov 2-es gép képezte, azonban a semmiből, egy szemétdombon megtervezte és felépítette Gazdagréten a Szent Angyalok templomát, mely azóta is hirdeti mindenkinek az Úr dicsőségét, aki a nyugati kapun érkezik be a fővárosba. Azt mondta: – én nem a saját erőmből teszem, amit teszek, hanem a Jóisten erejével. Az ő ereje pedig határtalan, ahogy az én hitem is.

Mindezek a Böjte Csaba atya megtámadásával kapcsolatban jutottak eszemben. Csaba testvér is egy mennyei hálózat fontos „csomópontja”. Ő sem a saját erejével végzi feladatait, hanem Isten segítségével. Hit nélkül hogyan is tudott volna felnevelni több ezer árva gyereket, szakmát, hitet, tisztességet adni nekik. Bevonni őket a jézusi szeretet körébe. Mert hol is van Jézus, hogyan is ismerjük meg: az evangélium szerint bármikor megismerhetnénk, ha nem mennénk el azon embertársaink mellett sietve, akik segítségre szorulnak. Mint Tolsztoj Panov apója, aki karácsonykor várja Jézust, mert megígérte neki, hogy meglátogatja. De egész nap csak szerencsétlen sorsú emberek fordulnak meg a cipészműhelyében, akiket megsegít, miközben egyre türelmetlenebbül várja az Urat. Este a csalódott Panov apónak Jézus elmondja, hogy rajta segített, hiszen ő volt az összes szegény ember.

Csaba testvért hiába gyalázzák, ő nem csak misszionál, hanem konkrét élethelyzeteket old meg. Sokan vádolják, hogy azért kell neki a sok gyerek, hogy egyre nagyobb támogatást kapjon a magyar kormánytól. Ez is két dolog: kinek is kell a támogatás? A papnak, aki szigeteket vesz a Bahamákon? Nem azoknak a kicsiknek, akiket fel kell nevelni?

Másik, hogy bizony sok olyan nagycsalád van, akik valamelyik gyermeket, bár szeretik, de nem tudják anyagilag vállalni a nevelését. Ezek a gyerekek, – én is ismerek ilyet – úgy élnek, mint egy kollégiumban Déván, vagy valamelyik Böjte-intézetben. Hétvégén hazajárnak, sokszor még ételt is visznek a többieknek. Mit tudják az Istentől undorodó, Jézust gúnyoló farizeusok, mennyi vesződség van, mennyi feladat van és azok milyen személyre szabottak egy ilyen helyzetben.

Isten erejéhez képest az anyagi univerzum semmiség. Bármikor elfújhatja és fellobbanthatja. De persze nem úgy kell elképzelni, hogy a világ tőle független. Mindent áthat a jelenléte, minden lény fájdalma az Ő fájdalma is. És persze minden lényt az égi öröm táplál, anélkül azonnal megszűnne létezni. És Isten azt akarja, hogy az Ő örömében osztozzanak a teremtmények, ezért adta a fiát, hogy megszabadítson minket a bűntől és az örök életbe emeljen.

Gondoljuk csak el az imát. Mikor nekiállunk imádkozni általában szívünk mélyén csak a szeretteinkért, vagy magunkért imádkozunk, belépve az isteni dimenziókba. Nyilván általánosságban mindenkit megemlíthetünk, belefoglalhatunk az áhítatba, de minden egyes személy tekintetében erre nem vagyunk képesek. Jézus egyszerre, személy szerint mindenkiért képes volt imádkozni, mert mindent és mindenkit személyesen ismert. Csermely Péterrel szólva mi a „gyenge hálózatok” tagjaiként vagyunk erősek, az erő azonban nem a miénk, hanem az Övé.

A gyenge hálózatok (itt: egymással távolabbi, nem rokoni kapcsolatban álló emberek közössége, hálózata-szerk.) erős „pontjai” sok-sok teremtményért tartoznak felelősséggel, ahogy Böjte Csaba is. A Sátán azonban mindenhol jelen van és mindenkit megkísért. Ha másként nem megy árulók, és Júdások alakjában jelenik meg, vagy vámszedők, politikai haszonlesők állítanak csapdákat, melyeket nem is könnyű kikerülni.

Annás és Kajafás Jézusnak is csapdát állított, mikor azt kérdezték tőle a kihallgatáson, te vagy-e a zsidók királya? Az Úr azt felelte: „te mondád!” Ez elég is volt ahhoz, hogy Pilátus kezére adják császárkáromlásért, mert persze ők nem voltak elég bátrak, hogy elpusztítsák az Istent. A római helytartó mosta kezeit, ám szenvedésre adta az Urat, aki a kereszten mindenkinek megbocsátott.

Az, hogy egy vallásos, Istent követő gyermekintézet egyik munkatársát is megszállja az ördög szomorú és felháborító. (Mindazonáltal hány, de hány „normális” családban, nevelőintézetben, nevelőszülőkkel is előfordul! Ez persze nagyon nincs rendben!) Mégsem őt magát kell utálni, hanem a bűnét! Az, hogy az atya egy imakörben esetleg azoknak a lelkéért is imádkozik, akik már földi büntetésüket „elnyerték” természetes dolog. Ez nem jelenti azt, hogy másokat is hasonló cselekményre buzdít, vagy a Sátán hálózatát tartja fenn, amivel sokan megvádolták. Ha valaki netán ártatlanul szenved, különösen megérdemli az imát.

Sokkal veszélyesebb az a Gábor Györgytől származó gondolat, melyben a beteg fa gyökeréhez hasonlítja Böjtét, aki szerinte „egy nettó undort keltő szörnyeteg”. Keresztelő Szent  János mondását felhasználva fordul polgártársaihoz ekkép: „kivágni onnan a gyümölcsöt nem hozó, korhadt fákat. De mind egy szálig! Annyi van belőlük, hogy meglátjátok, bőven jut majd elég tűzifa télire!”

Nos, hát ezt a „forradalmi gondolatot” sikerült a Bibliából kifaragni a liberális filozófusnak, ami minden totalitárius diktatúra ideológusának is dicséretére válna ebben a kontextusban. Gratulálunk!

Nem baj! Majd érte is imádkozunk!

www.civilek.info