Az egyik oldalon Böjte Csaba ferences szerzetes áll, aki tíz éve működtet magyar árvaházat és iskolát a térség elhagyott gyermekei számára, s aki úgy véli, neki kellene létrehoznia a dévai magyar középiskolát, ahol magyar katolikus szellemben nevelhetné a város és a környék fiataljait.

Ki támadja Böjte atyát?
Magyar–magyar konfliktus alakult ki Déván, a dél-erdélyi szórványban – anyaországi segédlettel
NSZ • 2003. július 30. • Szerző: Tibori Szabó Zoltán

Az egyik oldalon Böjte Csaba ferences szerzetes áll, aki tíz éve működtet magyar árvaházat és iskolát a térség elhagyott gyermekei számára, s aki úgy véli, neki kellene létrehoznia a dévai magyar középiskolát, ahol magyar katolikus szellemben nevelhetné a város és a környék fiataljait. Az atya intézményeit az elmúlt hónapokban több állami hivatal ellenőre kereste fel, akik nem találtak mindent rendjén valónak. A mulasztások pótlására szeptemberig adtak határidőt.

A másik oldalon a polgárosult, viszonylag jó anyagi körülmények között élő dévai és Hunyad megyei magyarság áll, amely jó képzettséget nyújtó, magyar, de világi iskolában képzelné el gyermekeinek a nevelését, s ilyen jellegű középiskola létrehozását támogatja.

A két oldalt kézenfekvő politikai okokból az anyaországi ellenzék próbálja összeugratni. Bayer Zsolt a Budapest TV június 11-i Sajtóklub című műsorában kijelentette: Böjte Csaba szerzetestől, aki Déván árvaházat és kollégiumot működtet, „ettől az embertől akarják ezt most mind-mind elvenni”. Bayer szerint „nemsokára ki fog ám derülni papírokkal együtt”, hogy „a Böjte atya elleni támadássorozat mögött nem más áll, mint az RMDSZ: Markó Béla és Verestóy Attila. Ez a szép az egészben.”

Bayerék azt terjesztik, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a tíz éve működő dévai magyar ferences iskola megszüntetésére játszik, s ennek érdekében román ellenőröket küldözget a szerzetes nyakára.

 
Elveszett tündérkert
Persze a valóság jóval bonyolultabb. Lássuk tehát a tényeket.

Böjte atya, akinek tevékenységét olvasóinknak már évekkel ezelőtt bemutattuk (Magyar egyházi magániskola Erdélyben. Népszabadság, 1997. június 2.), nem a törvények maradéktalan tiszteletben tartásával szerzett magának Erdélyben hírnevet. Pedig jót akar. Népét akarja felemelni, az elveszett „tündérkertet” akarja Erdélybe visszavarázsolni. Amikor tíz évvel ezelőtt Déván leverte az államosított és az 1970-es árvíz után elhagyott romos kolostorépületről a lakatot, tudta, hogy törvénytelenséget művel. De szerinte azt tette, „amit Isten józan székely eszének diktált”. Nem érdekelte, hogy cselekedete törvényes-e, avagy sem, de meg volt győződve arról, hogy össze kell szednie a dél-erdélyi szórványban kallódó magyar gyermekeket, s azoknak szeretetet és otthont nyújtva fel kell nevelnie őket.

A hatóságokkal hamar meggyűlt a baja. Megdöbbenést okozott már akkor, amikor az első osztálynyi gyermekkel a közeli iskola évnyitóján megjelent, s közölte, hogy védencei az iskola magyar tagozatát képezik.

Böjte Csaba nem ismert lehetetlent. Nagy erőfeszítésekkel hozta rendbe a romos kolostort, s rendezte be abban a Magyarok Nagyasszonya Központot, amely ma már gyermekgondozó otthont, óvodát és Erdély első és mindmáig egyetlen magyar tannyelvű I–VIII. osztályos magániskoláját foglalja magában. Az eltelt években a kolostor melletti tömbház legtöbb lakását is megvette, felújította, s ott nevelőszülőkkel 10-12 tagú szociális családokat alakított ki.

Ma már családi házak is részei kis birodalmának. Ezekben nővérszállót működtet a középiskolás lányoknak, kollégiumot a fiúknak, asztalosműhelyt a mesterséget tanulóknak. Ipari parkot hozna létre a nemrég megvásárolt szövetkezeti épületben, ahol magyar vállalkozók lendítenék fel a térség gazdaságát, s ahol gyermekei majd elhelyezkedhetnek. Eközben Déva első magyar óvodájának felépítésén fáradozik, és a közelmúltban Szovátán megszerzett 20 millió forintot érő épületben a Maros megyei elhagyott gyermekek számára árvaházat akar ősztől beindítani. Célkitűzései között önálló magyar középiskola létrehozása is szerepel – Déván.

Tény, hogy ma már a dévai központ mellett Csaba atya Szászvároson is gyermekotthont működtet, s a két helyen összesen 374 gyermek talált otthonra. Ezeket – 80 munkatársával együtt – román állami, romániai és magyarországi alapítványi támogatásból, hazai és külföldi magánszemélyek, és intézmények segélyeiből tartja el és neveli.

A szászvárosi terjeszkedés ismét kiváltotta a hatóságok rosszallását. Áprilisban a Hunyad megyei tanács úgy vélekedett, hogy a ferences központban összegyűjtött gyermekeket „állami pénzen magyarosítják el”, hiszen „kizárólag magyarul beszélnek velük”, s ez olyan „súlyos következményekkel járhat, hogy az itt felnövő fiatalok nem tudnak majd beilleszkedni a román társadalomba”.

Ez a vélekedés az egyik helyi román újságban is megjelent, s erre a dévai központot napokon belül megrohamozták a megyei tanfelügyelőség, a gyermekvédelmi, a közegészségügyi és más hatóságok ellenőrei. Nem találtak mindent a hatályos törvényekkel megegyezőnek. De hát hány romániai állami árvaházban, gyermekvédelmi központban, iskolában tesznek eleget valamennyi jogszabály előírásának?

Böjte atya szerint a vádak – nevezetesen, hogy román gyerekeket nem fogad be intézményébe, illetve, hogy ott elmagyarosítást végez – tulajdonképpen kizárják egymást. A valóság ezúttal is öszszetettebb. Böjte Csaba fél- és negyed-magyar gyermekeket is összeszedett kollégiumába, akiket – szüleik írásos beleegyezésével vagy anélkül – valóban magyarul taníttat. Persze a gyerekeknek – mint minden romániai magyar iskolában – románul is tanulniuk kell. – Hogy is lehetne elmagyarosítani azt, akit be sem fogad? Másfelől miért baj az, ha egy utcagyerek megtanulja apja, anyja, nagyapja vagy nagyanyja nyelvét, s elsajátítja annak kultúráját? Nem Európa felé tartunk, ahol annyival hasznosabb az ember, amennyivel több nyelvet ismer, s amennyivel több kultúrában otthonos? – kérdi az atya.

Az sem kevésbé igaz, hogy a román hatóságok tíz éve semmit nem tettek annak érdekében, hogy a félig vagy háromnegyed részt elrománosodott gyerekek számára hasonló román tannyelvű kollégiumot hozzanak létre.

Bayer Zsolték azért is pörölnek, hogy a hatóságok kifogásolták a más megyékből származó gyerekek jelenlétét a dévai ferences központban. Milyen hamar megfeledkeztek arról, hogy hasonló esetben a székelyudvarhelyi Csereháton épült, s a görögkatolikus apácáknak átjátszott iskolában mekkora magyar tiltakozás kísért egy hasonló, de fordított előjelű próbálkozást, amelynek során más megyékből akartak árva gyerekeket Székelyföldre hozni.

Igaztalanok az RMDSZ elleni vádak. Hiszen tény: a szövetség helyi és központi vezetői kezdettől fogva támogatják Böjte atya tevékenységét. Döntő szerepet vállaltak az általa működtetett intézmények engedélyeztetési folyamatában, az állami segélyek megszerzésében s a kolostor visszajuttatásában. Az eltelt években a szövetség kiharcolta, hogy a megye iskoláiban magyar osztályok alakuljanak, s ennek köszönhetően ma már Hunyad megyében ismét 600 gyermek tanul magyarul állami általános iskolákban. Déván a most befejeződött tanévben 160 diák tanult magyarul az állami középiskolában és 39 a helyi technikai kollégiumban.

Az RMDSZ Déván a Petőfi Sándor nevét viselő középiskola helyreállításáért küzd. Olyan kollégiummal rendelkező oktatási központ létrehozásáért, amelyben a szórványban élő Hunyad megyei magyarság anyanyelvű oktatása biztosítva legyen. Hiller István még oktatási államtitkárként fogadta Böjte atyát és a dévai magyar középiskoláért harcoló Geszti Ferenc Alapítvány elnökét, az azóta tragikus hirtelenséggel, 38 éves korában elhunyt Hauer Eriket, hogy a teendőket együtt megbeszéljék. A volt államtitkár támogatásáról biztosította a dévaiak elképzeléseit. E megbeszélés után azonban Déván a korábbi összefogás helyét a gyanakvás és a széthúzás vette át. A dévai szülők által is támogatott világi középiskola és kollégium tervét Böjte atya intézménye elleni lépésnek tartja, a dévai civil társadalom pedig úgy véli, hogy az egyház monopolizálni kívánja a megyében zajló anyanyelvű oktatást.

A feszültség növeléséhez a jelenlegi magyarországi ellenzékhez tartozók nagymértékben hozzájárultak. Amellett, hogy azt terjesztik, a román állami hatóságok ellenőrzései mögött maga az RMDSZ áll, azt is állítják, hogy a szövetség célja tulajdonképpen a Böjte atya által működtetett központ megszüntetése.

A szerzetes elmondta: a szóban forgó kijelentések nem az ő véleményét tükrözik. Elismerte, hogy az RMDSZ, s főképpen Winkler Gyula Hunyad megyei RMDSZ-elnök és parlamenti képviselő sokat segített a ferences központnak a szükséges engedélyek megszerzésében, s abban, hogy „a bürokrácia hínárjában” ne merüljenek el. Nem tagadta azt sem, hogy az RMDSZ-politikusok közbenjárásával Bukaresttől havi közel százmillió lejes (1 Ft=142 lej) alapítványi támogatást sikerült megszereznie.

Úgy tűnik, Böjte atyának „nem az fáj, hogy a szövetség középiskolát akar létrehozni Déván”.

Ha az RMDSZ magyar iskolát létesít, az nagyon jó. Akkor mi is oda íratjuk a gyerekeket. Baj abból lenne, ha bentlakást csinálnának, s azt mondanák, hogy a gyerekeim menjenek át oda. De ez se lenne probléma, mert nem érzem azt, hogy konkurencia lenne. Csak egy kicsit furcsállom, hogy a megyében van hat magyar iskola, ebből kettőt meg akarnak szüntetni. Miért nem ott létesülnek ilyen központok, ahol semmi sincsen, és hull szét a magyarság? Talán mégis ott kellene valamit tenni, ahol a magyar oktatás megszűnőben van. Petrozsényben, Vajdahunyadon – állítja a szerzetes.

Szerinte Déván nem lehet egyházi–világi ellentétről beszélni. De azt azért fájlalja, hogy amikor a világi terv készült, a véleményét nem kérték ki. Azt állítja, Markó Bélát is felhívta, de nem sikerült vele beszélnie. Nemsokára pedig az RMDSZ elnöke és Takács Csaba ügyvezető elnök megjelentek Déván, és a helyieken túllépve kötöttek vásárt egy ingatlanra

 

Párhuzamos intézmény
Egyébként lehet, hogy én is túlreagáltam az elején, amikor meghallottam, hogy milyen hatalmas összeggel akarnak egy ilyen központot létrehozni. Négyezer négyzetméteres épületet terveznek, egy hatalmas ingatlant. Kicsit furcsállottam, hogy Déván, ahol tízéves kemény munkával kiépítettünk egy struktúrát, most egy párhuzamos intézmény jelenik majd meg. Ha tőlem tanácsot kértek volna, azt mondom, hogy ha a Hunyad megyei magyarságot akarják támogatni, tegyék ott, ahol e nélkül egyszerűen megszűnik az általános iskola. Akkor pedig a líceumot mindhiába építjük fel. Csaba atya „valakiktől” úgy tudja, a jelenlegi magyar kormány nem szívesen támogatná az egyházi központ fejlesztését, s ennek köszönhetően született meg a világi iskolaközpont terve.

Ez az egész lavina úgy kezdődött el itt Déván, hogy Hiller úr felhívott Budapestre, és megkérdezte, mire van szükség. Mert úgy tűnik, a szórványban egyedül Déván nő évről évre a beiskolázott gyerekek száma. Elmondtam, hogy sajnos Brassó és Arad között egyetlen magyar líceum sincs, s hogy nekünk erre nagy szükségünk lenne. Hiller úr támogatásáról biztosított, de most úgy tűnik nekem, hogy egyházi jellegű intézménybe, ingatlanba nem szívesen szállna be a jelenlegi magyar vezetőség.

A viták ellenére Böjte atya leszögezte: nincs szó arról, amit Bayerék állítanak, hogy központja ősztől megszűnne. Azzal viszont elégedetlen, hogy miközben az általa gondozott gyerekekért az állam csupán havi 500 ezer lejt folyósít, az állami árvaházak egy gyermekért tizenkétszer ennyit kapnak.

Takács Csaba, az RMDSZ második embere Hunyad megyei lakos. Ebben a minőségében is meglepődéssel vett tudomást a dévai vitákról, amelyekre szerinte egy szórványmegyében – ahol mind az egyház, mind pedig a civil szervezetek és az RMDSZ munkája rendkívül fontos – semmi szükség nincs. Az ügyvezető elnök emlékeztetett arra a tényre, hogy Hunyad megyében 1989 előtt a magyar nyelvű oktatás csaknem teljesen megszűnt, s azt 1990 után a tanárok, a diákok, a szülők, az RMDSZ, a civil szervezetek és az egyház együttes erővel próbálták talpra állítani. Ebben a munkában kiemelkedő teljesítményt mutatott fel Böjte atya, s kiváló munkát végzett az RMDSZ, a Pedagógus Szövetség és a szülők csapata is.

Így jutottunk el oda, hogy Böjte atya központján kívül a dévai középiskolában már tavalyelőtt két párhuzamos osztályt indíthattunk, s hogy az állami általános iskolában is párhuzamos magyar osztályokban tanulnak a gyerekek, megyei szinten összesen hatszázan. Ma már magyar szakkollégiumi osztály is működik Déván, ahol autószerelést, autóvillamosságot tanulnak a diákok – fejti ki Takács Csaba.

Sok érv felsorakoztatásával bizonyítja, hogy az RMDSZ kezdettől fogva támogatta Böjte Csaba tevékenységét. Elismeri, hogy az ellenőrzések hátterében politikai megfontolások is lehetnek, de rámutat: éppen az RMDSZ „simította el” mindig ezeket a gondokat, „járta ki” a jóváhagyásokat, szerezte meg a szükséges engedélyeket, sőt tény, hogy az utóbbi években állami támogatást is szereztek a ferences központnak. Ugyanakkor a tanerőknek állami fizetést biztosítottak.

Bár Romániában a felekezeti oktatás jogi háttere egyelőre nincs tisztázva, ezeket a támogatásokat jövőre növelni szeretnék. Az alkotmánymódosítás során pedig – s ez is közismert tény – éppen az ilyen eseteket szem előtt tartva javasolták, hogy a felekezeti és az állami, illetve a magánoktatási intézményeket tegyék egyenlővé.

Ugyanakkor Takács úgy véli, Déván nem csupán árvák és szociálisan rászorultak élnek, létezik egy polgárosodó magyar társadalom is, amelynek egy része gyermekeit színvonalas világi iskolában kívánja magyarul taníttatni. Ez az igény viszont nem kellene, hogy ellenérzéseket szüljön. S ennek az igénynek a kielégítésére tervezik a Petőfi Sándor Líceum helyreállítását, amelyhez kollégiumot is építenének.

Ezt az iskolát a szórvány utolsó bástyájának képzeljük el I–XII. osztályos oktatással. Olyan intézményként, ahol jó tanári közösség, jó szakmai képzéssel, vonzó oktatási programokkal a környék gyerekeit neveli. Azokat, akik nem felekezeti oktatási formában akarnak tanulni. Ma Déván öt helyen folyik magyar állami oktatás. A tanárok szünetben rohannak az egyik iskolából a másikba. Ezt össze akarjuk fogni egyetlen intézményben, amelyik mellé internátust is akarunk építeni.

Takács Csaba úgy észleli, hogy „ez a terv az egyházat zavarja”. Pedig ezt a kezdeményezést a dévai Geszti Ferenc Alapítvány olyan felmérés eredményeként karolta fel, amelyből kiderült, hogy a szülőknek, a tanároknak és a diákoknak a 90 százaléka egyetért egy ilyen önálló állami magyar oktatási központ létrehozásával, amelyben a tanárok fizetése, az oktatás és a nevelés szakmai háttere biztosítva van.

Vitatkozó felek
A tényekhez tartozik, hogy Winkler Gyula dévai RMDSZ-képviselő legalább havonta kétszer egyeztet Böjte atyával, s mindenben segítségére van. Mint ahogyan a Geszti alapítvány vezetői is egyeztetnek a szerzetessel. Az RMDSZ azt is elérte, hogy az áprilisi ellenőrzések által feltárt hiányosságok megoldására a ferences központ előbb június 30-ig, majd szeptember 15-ig kapott időt.

Ehhez képest azt a beállítást, miszerint az RMDSZ nem támogatná, hanem különböző eszközökkel akadályoztatná Böjte atya tevékenységét, egyszerűen rágalomnak tartom – tette hozzá.

Mindaz tehát, amit Bayer Zsolt és társai állítanak, távolról sem felel meg a valóságnak. Takács Csaba szomorúsággal kérdezi, inkább csak önmagától:

Csak azt nem értem, kinek jó ez?

Hiszen jövőre is mennek majd bizonyára ellenőrök a ferences intézetbe, s jövőre sem biztos, hogy mindent rendben találnak, tehát valószínűleg jövőre is hozzá kell majd segíteni az intézményt ahhoz, hogy a törvényes kereteknek megfeleljen, s jövőre is meg kell majd óvni az esetleges politikai hátterű, de adminisztratív vonalon érkező támadásoktól.

Akinek tehát az az érdeke, hogy az RMDSZ-t szembeállítsa Böjte atyával, az nem annyira az RMDSZ-nek árt, mint Böjte atya ügyének. Ami a mi közös ügyünk – vonja le az ügyvezető elnök a következtetést.

Hiller István utódja, Szabados Tamás államtitkár azt reméli, hogy Déván a két vitatkozó fél – az egyházi és az önkormányzati oldal – megegyezik egymással, s összefogásukkal jön majd létre a magyar középiskola.

A feleknek a közösség érdekében meg kell egyezniük. Nagyon remélem, hogy a két szék között nem esik a pad alá az ügy – fejtette ki kérdésünkre az államtitkár.

Megválaszolatlan a kérdés: ki vállalja magára a szórványban élők összeugratásának a felelősségét, s annak esetleges negatív következményeit? Csak abban reménykedhetünk, hogy a dévaiak az efféle nehézségeken is túlteszik magukat, hiszen pontosan tudják: Déván hagyományosan nagy áldozatot követel az építés.

Éva-Kolozsvár, 2003. július

 


Déva, iskola, politika

Tibori Szabó Zoltán a Népszabadság 2003. július 30-i számában cikket jelentetett meg a dévai magyar középiskola felépítésével kapcsolatos vitákról (Ki támadja Böjte atyát?). A cikk számos tévedést tartalmaz. A felépítendő dévai önálló magyar középiskola ügyét célszerű lenne távol tartani a politikai vitáktól, ezért igyekszem a tényekre, adatokra szorítkozni, és megállni kommentárok nélkül, ami, be kell valljam, nem könnyű számomra.



Néhány éve keveredtem el Dévára, és szíven ütött a Böjte atya által szervezett gyerekotthon lelkülete, az ott dolgozók hatalmas munkája és hite. Azóta igyekszem segíteni őket, s viszonylag pontos információim vannak a gyermekközpont működéséről.

 Böjte atya 1992-ben kerül Dévára, ahol az államosított ferences kolostor mintegy két évtizede lakatlan volt, és magyar nyelvű középiskolai osztályokba olyan kevesen jelentkeztek, hogy a 9. osztályok indítása is kérdéses volt. Böjte atya azzal kezdte, hogy összegyűjtött mintegy húsz, utcán kódorgó, elhagyott gyereket, és nekiállt felújítani számukra a régi, elhagyott kolostort. Ma már 375 (!) gyerek lakik az intézményben. Ők nem mind árvák, a ferencesek ingyenszállást és ellátást biztosítanak a dévai középiskolákban magyarul tanuló fiataloknak. Déván beindítottak egy önálló magyar nyelvű általános iskolát, a szomszédos Szászvárosban, ahol szintén a megszűnés szélén állt az elsőtől a negyedikig összevont magyar osztály, ma már minden évfolyamon külön osztály van, és már a felső tagozat létrehozásán gondolkodnak. Támogatják a többi Hunyad megyei magyar iskolát és a magyarul tanuló diákokat is.

Böjte atya az idén gyűjtésből kifizette minden Zsil-völgyi család magyarul tanuló gyermeke után a státustörvényben megígért oktatási-nevelési támogatást. Tette ezt azért, mert tavaly sok családot rábeszélt arra, hogy írassák magyar osztályba a gyereküket. Elsősorban ennek a munkának az eredménye, hogy ma már nemcsak öten-hatan jelentkeznek a megyéből magyar 9. osztályba. Az idén Déván a 9. osztályokban 86-an tanulnak magyarul, és a jövő tanévre már több mint százan jelentkeztek. Az állami-önkormányzati középiskolába járó gyerekek közül az idén 101 gyermek kapott ingyenesen szállást és ellátást a ferenceseknél. A magyar diákok a városban öt különböző helyen tanulnak, és mivel a létszám nagyon dinamikusan növekedett, az idén a ferences gyermekközpont biztosított két tantermet az állami középiskolások számára. Ha nem teszik, akkor két magyar osztállyal kevesebb indulhatott volna. Az elmúlt években szorosan együttműködött a magyar tagozatú iskola a ferences gyermekközponttal.

Böjte atya ősszel azzal keresett meg, hogy miután a magyar diákok öt helyen szétszórva tanulnak, szükség lenne egy önálló magyar középiskolára. Ezt az is indokolja, hogy 150 kilométeres körzetben nincs magyar középiskola. (Aradon, Nagyenyeden és Brassóban vannak a legközelebbiek.) Időpontot kértem Hiller Istvántól, aki az Oktatási Minisztériumban a határon túli ügyekkel foglalkozott. Az államtitkár 2002. december 13-án az Apáczai-konferencia előtt fogadott minket. A megbeszélés eredményes volt, Hiller István azzal zárta a beszélgetést, hogy az önálló magyar középiskolát Déván létre kell hozni, és az ehhez a szükséges támogatást biztosítani fogja. Az államtitkár úr inkább állami fenntartású iskolát szeretett volna, mi pedig azzal érveltünk, hogy ez aggályos a szórványban, ahol jelentős kisebbségben vannak a magyarok. Problémákhoz vezethet, hogy egy olyan képviselő-testület dönt a magyar állami pénzen épült iskolával kapcsolatosan, amiben alig van magyar képviselő. Abban maradtunk, hogy erre még később visszatérünk. Ezen a tárgyaláson nem vett részt Hauer Erik. Négyen voltunk: Hiller István, Böjte Csaba, Szatmári Ildikó (aki az RMDSZ legfelsőbb köreinek a bizalmát élvezi, és ezért került román állampolgárként az Apáczai Közalapítványba, és tanácsadónak az Oktatási Minisztériumba), valamint én. Abban maradtunk, hogy Déván fel kell mérni a lehetőségeket, meg kell nézni a szóba jöhető ingatlanokat, és aztán folytatni kell a tárgyalást. Tibori erről ezt írja: „A volt államtitkár támogatásáról biztosította a dévaiak elképzeléseit. E megbeszélés után azonban Déván a korábbi összefogás helyét a gyanakvás és a széthúzás vette át.” Böjte atya még egyszer járt Hiller Istvánnál, de Hauer Erik akkor sem volt ott. Mivel a dévaiak közül csak Böjte atyával találkozott a volt államtitkár, ezért az ő elképzeléseit biztosíthatta támogatásáról.

A megbeszélésen szóba került, hogy tárgyalni kellene a dévai önkormányzattal és a román állammal is. Déván kevés az iskola, és a gyerekek váltott műszakban tanulnak. Az önkormányzatnak is jól jönne, ha épülne ott egy új iskola. Meg kellene egyezni a fenntartóról, a román állami támogatásról s – ha állami iskola lesz – az igazgató kinevezésének rendjéről (Romániában minden igazgatót a minisztérium nevez ki). Abban maradtunk, hogy mindez akkor szükséges, amikor már konkrét tervek lesznek, és addig Böjte Csaba folytatja az előkészítő munkát.

Az atya, miután konkrét ígéretet kapott a dévai középiskola létrehozására, összehívta a dévai magyarok képviselőit, és megkezdődött az egyeztetés. Voltak viták a helyszínről, a fenntartásról és arról, hogy milyen intézmény is kellene: elitiskola a jobb tanulóknak, vagy inkább a szakmunkásképzővel összevontan kellene létrehozni egyet. Természetesen más az érdeke egy olyan szülőnek, aki egyetemre akarja küldeni a gyermekét, és más egy olyan árvagyereknek, aki több év késéssel kezdte meg a tanulmányait. A szórványban szűkebbek a lehetőségek. Sajnos Déván ez az egyeztetés megszakadt, mert a Geszti Ferenc Alapítvány az RMDSZ pénzéből megvásárolt egy félbemaradt panelépítkezést, mondván, hogy ott fogják felépíteni az új magyar középiskolát magyar állami támogatásból. Erről nem egyeztettek: sem a ferencesekkel, sem a helyi civil szervezetekkel, de még a helyi RMDSZ vezetői sem tudtak róla.

Tibori Szabó Zoltán cikkéből az derül ki, hogy a Geszti Ferenc Alapítvány sokat tett a dévai magyar középiskolai oktatásért. Nézzük a tényeket! A Geszti Ferenc Alapítványt 2003. január 7-én alakították meg Déván, majdnem egy hónappal később, mint ahogy Böjte atya ígéretet kapott az iskolaépítés támogatására! Az alapítványt február 10-én jegyezte be a bíróság, ami márciusban emelkedett jogerőre. Egy hónap múlva, 2003 áprilisában Markó Béla és Takács Csaba Déván jártak, megbeszélést folytattak az alapítvány vezetőivel. Ezt követően a Geszti Ferenc Alapítvány 16,5 millió forintért megvett egy évekkel azelőtt félbemaradt panelépítkezést, amihez a pénzt az RMDSZ Communitas Alapítványa biztosította, bízva a magyar állam további támogatásában. Markó Béla eddig egyszer sem volt a dévai ferences árvaházban. Úgy adtak egy egy hónapos alapítványnak 16 millió forintot iskolára, hogy egyetlen szót sem szóltak annak, aki tíz évig eredményesen dolgozott a középiskoláért, és még a magyar állami támogatást is kijárta.

Érdekes, hogy pont azon a héten, amikor az ingatlant megvették, tetőzött az árvaházban a hatósági ellenőrzés. Nyolc különböző hatóság volt kint néhány nap alatt. Nehéz napokat értek meg a gyerekközpont dolgozói. Amikor kiderült, hogy pont ekkor történt a hátuk mögött az ingatlan megvásárlása, sokuknak meggyőződése lett, hogy ez nem lehetett véletlen, hanem így terelték el a figyelmet arról, hogy egy alig egy hónapja létező alapítvány fog több százmillió forintos támogatást kapni a magyar államtól a középiskola felépítésére. Amikor május elején ott jártam, úgy láttam, hogy csak Böjte atya nem tudja elhinni, hogy magyarok is állhatnak az árvaház támadása mögött. Javaslatomra végül rászánta magát, és felhívta Markó Bélát, hogy tisztázzák az esetleges félreértéseket. A titkárnő visszahívást ígért, de Markó Béla azóta sem ért erre rá.

A Geszti Ferenc Alapítvány ezután pályázatot nyújtott be az Apáczai Közalapítványhoz a szakképzési ingatlanok fejlesztési pályázatára. (Ez azért érdekes, mert Tibori azt írja: „a másik oldalon a jó anyagi körülmények között élő dévai és Hunyad megyei magyarság áll, amely jó képzettséget nyújtó, magyar, de világi iskolában képzelné el gyermekei nevelését”, és az RMDSZ a Petőfi Sándor Líceum helyreállításáért küzd.) A pályázat érvénytelen volt, mert nem csatolták a pályázati kiírás alapján szükséges alapdokumentumokat. Ennek egészen hihetetlen következményei lettek. A Geszti alapítvány vezetői megvádolták az Apáczai Közalapítvány munkatársait, hogy a hiányzó papírokról azt mondták, nem kell leadni őket, pedig nekik mindegyik megvolt. Felháborodott hangú levelet kapott a kuratórium Markó Bélától, hogy nem kell a vesszőhibákba is belekötni. Szatmári Ildikó az RMDSZ-re hivatkozva javasolta, hogy az érvénytelen pályázatok miatt érvénytelenítsük az egész fordulót, és írjunk ki új pályázatot. Ez azt jelentette volna, hogy az idei nyáron gyakorlatilag senki nem tud építkezni, mert csak nyár végére lesz pénz. Kőnigh Sándornak, a kuratórium szocialista elnökének és más kuratóriumi tagoknak kellett küzdeniük azért, hogy nyárra osszuk ki a pénzt. Végül kompromisszum született. A 450 millió forintból 250-et elosztottunk, és 200 millióból új pályázatot írtunk ki.

A második pályázati fordulón sem sikerült a Geszti Ferenc Alapítványnak érvényes pályázatot benyújtania, mert az ingatlan megvásárlását bíróságon megtámadták, nem került még tulajdonukba az épület, ezért ismét nem tudták a tulajdoni lapot benyújtani. Mit gondolnak, mi történt ezután? A kuratórium ismét nem osztotta ki a teljes összeget, annak ellenére, hogy a keret többszörösére érkezett pályázat. (A megmaradt pénzből az idén már valószínűleg nem fog semmi sem épülni.) Amikor Böjte atya hírét vette, hogy a Geszti Ferenc Alapítvány pályázott iskolaépítésre, elment hozzájuk, és ők megmutatták a beadott pályázatot. Böjte atya csodálkozva látta, hogy a pályázat szerint a kollégiumi ellátás Déván megoldatlan, ezért kollégiumot is akarnak építeni. (Az egyik hatósági határozat véletlenül épp arról szólt, hogy júliustól a gyermekközpontnak meg kell szüntetnie a kollégiumi tevékenységet. Az engedélyek azóta elrendeződtek.) Böjte atya megkérdezte a Geszti alapítvány illetékeseitől, miképp lehet ilyet írni, amikor minden igénylőnek, több mint 100 gyereknek biztosítanak ingyenesen kollégiumot. Azt válaszolták, hogy a pályázatot igazából nem is ők írták. Csaba testvér ezután elment a megyei RMDSZ egyik vezetőjéhez, aki közölte, ő nem tudta, hogy kollégiumi ellátást is biztosítanak a ferencesek. Ennyit a pályázat szakmai megalapozottságáról.

Meggyőződésem, hogy Déván csak olyan középiskolát szabad építeni, amelybe még a román diákok is szívesen járnának. Megnéztem az épületet, amit megvettek az RMDSZ pénzéből: egy rozsdásodó, hatalmas panelrengeteg. Az állagát látva kétséges, hogy továbbépíthető-e ez a szerkezet, de még ennél is nagyobb gond, hogy háromméterenként betonoszlopok tartják az építményt. Így normális tantermeket, iskolát kialakítani nem lehet, vagy csak jóval drágábban, ha az „épület” egy részét visszabontják. Célszerű lenne erről mondjuk a műszaki egyetem szakvéleményét kikérni, mielőtt elkezdenénk beleönteni a százmilliókat.

Tibori még sok helyen téved a cikkében. Azt írja például, az RMDSZ intézte el, hogy a ferenceseknél tanító tanárok állami fizetést kapjanak. A ferencesek alapítványi iskolája a mai napig egyetlen lej támogatást sem kap a román államtól. A tanárok fizetését hónapról hónapra Böjte atya koldulja össze. Amikor az RMDSZ kormányon volt, többször beszéltem Kötő Józseffel, az oktatási minisztérium akkori államtitkárával, hogy intézzék el a ferencesek iskolájának állami támogatását. Nem sikerült. Most sem sikerült, amikor az RMDSZ kívülről támogatja a kormányt. Ez fontos lenne, mert szórványban nagyon sok helyen, a parókiákon és más egyházi ingatlanokban lehetne megoldani a magyar diákok alsós taníttatását. Erre azonban csak akkor van esély, ha a tanítók fizetését nem az egyházaknak, illetve a gyülekezeteknek kell előteremteniük. A legegyszerűbben ezt egy államilag elfogadott árvaház esetében lehetne elfogadtatni, aztán már meglenne a precedens, a hivatkozási alap. Az RMDSZ-nek eddig még azt sem sikerült elérnie, hogy Romániában létezhessenek egyházi iskolák, de az Európai Unió miatt állítólag már tervezik a törvénymódosítást, ami ezt lehetővé teszi. Tavaly az elsősorban árvákkal, elhagyottakkal foglalkozó gyerekközpont költségeinek 7 százaléka származott a román államtól, a többi 93 százalékot máshonnan kellett összeszedni. (Erre sem a román állam, sem az RMDSZ nem lehet túl büszke.) Ennek ellenére Böjte atya „magániskolájában” minden tanár szakképzett, míg a líceumi osztályokban mindössze három szakképzett tanár tanítja magyarul a gyerekeket. Hihetetlen, de Böjte atyáék hónapról hónapra előteremtik a 375 gyerek elszállásolásának, étkeztetésének a költségeit, és ezen kívül még fizetést adnak a gyerekközpont 86 munkatársának (nevelőknek, tanároknak, szakácsoknak stb.).

A tisztesség még megkívánja, hogy leírjam: beszéltem Hiller Istvánnal májusban, a miniszteri kinevezése előtti héten. Akkor elmondta, hogy ő erről az egészről nem tud semmit, a Geszti Ferenc Alapítványról nem is hallott, és kérte, higygyem el, nem is volt ideje ezzel foglalkozni. Ő úgy tudja, hogy a megbeszéléseik alapján Böjte atyáék szervezik az iskolával kapcsolatos teendőket. Úgy éreztem, igazat mondott. Nem Hiller István és nem az MSZP rúgta fel ez alkalommal a fair play szabályait. Az is lényeges, hogy nem lehet a ferencesek és az RMDSZ konfliktusáról sem beszélni. Winkler Gyula, az RMDSZ országgyűlési képviselője sokat segített az árvaháznak, és jó a kapcsolat a városi szervezettel is.

Hogyan tovább? Azt hiszem, még nem veszett el minden remény. Böjte atya azt mondja, az a lényeg, hogy legyen önálló magyar középiskola, ahol a náluk végzett alapiskolások tovább tudnak tanulni. Elhagyott, árva, szegény gyerek is van elég, ő nem fog unatkozni, egy gonddal kevesebb. Megértem, hogy az RMDSZ fut a 16 milliója után, melyet elhamarkodottan, se a magyar kormánnyal, se mással nem egyeztetve fektetett be. Ebből azonban még nem következik, hogy biztosítani kell automatikusan, gondolkodás, tervek nélkül 300-400 millió forintot erre az építkezésre. (Lehet, hogy azért kellene Böjte atyának kimaradnia ebből, hogy ne lásson bele a pénz felhasználásába?) Augusztus 4-én, a dévai RMDSZ-szervezet ülésén kiderült, hogy ők sem tudtak az ingatlanvásárlásról. Sajnos, itt valami nagyon elromlott.

Déván egy magyar középiskolát fel lehet építeni Böjte atya nélkül is. Az erőket azonban nem egymás ellen kellene használni. Az utolsó népszámlálás szerint Hunyad megyében 10 év alatt mintegy 25 százalékkal csökkent a magyarok lélekszáma. A magyar gyerekek töredéke jár magyar osztályokba. A megyében sok helyen megszűnik, vagy csak vegetál a magyar oktatás. Vajdahunyadon például miért nem tesz valaki valamit? Csak akkor van esély az előrelépésre, ha mindenki összefog. Ha az iskolaépítés sikeres lesz, az megsokszorozza a Hunyad megyei magyarok erejét. A választásokon mindenki összefogott, és meglepetésre sikerült a magyaroknak egy országgyűlési képviselőt bejuttatni a megyéből. A dévai gyerekközpont énekkara ott énekelt az RMDSZ-kampányrendezvényen, s a jelölt is minden támogatást megkapott az egyházaktól. Most is erre az öszszefogásra lenne szükség, és akkor lehetne egy szép, új magyar középiskola, szakképzett tanárokkal, ami jótékony hatással lenne a megye magyar általános iskoláira is. Nem lenne szabad elrontani!


RÉVÉSZ MÁRIUSZ
a Fidesz országgyűlési képviselője,
az Apáczai Közalapítvány kurátora



 
Egyetlen lej sem?

Dévai riportomban két fő forrásból – Böjte Csaba ferences atyától és Takács Csabától, az RMDSZ ügyvezető elnökétől – származó információkat használtam fel. Mindkét személy közelről ismeri a Hunyad megyei magyarság helyzetét. Ha lennének is tévedések írásomban, azok csak e két forrásból származhatnának. De nincsenek.

Révész Máriusz többször megismétli, hogy riportom „számos tévedést tartalmaz”, de ezekre elfelejt rámutatni.

Igaz, rámutat, hogy Hauer Erik nem vett részt azokon a minisztériumi tárgyalásokon, amelyeken ő, de nem is állítottam, hogy azokon vett részt. Rámutat, hogy a Geszti Ferenc Alapítványt nemrég jegyezték be, s ezért nyilván nem is tehetett még olyan sokat a dévai magyar oktatásért. Én ezt így nem is írtam. Az alapítvány elnöke, Hauer Erik viszont évek óta harcolt ezért az ügyért.

Révész Máriusznak az az állítása pedig, hogy „a ferencesek alapítványi iskolája a mai napig egyetlen lej állami támogatást sem kap a román államtól”, nem felel meg a valóságnak. Az „egyetlen lej sem” valójában több milliárd lej volt az idén.

Lássuk ismét a tényeket. A dévai ferences központ az idén a román államtól minden egyes erre jogosult gyermekért 210 ezer lejnyi ún. gyermeknevelési segélyt és további 520 ezer lejnyi normatív támogatást kapott. (Vannak a dévai központban olyanok is, akik nem az alapítványi, hanem állami iskolákban tanulnak, s azok más támogatási kategóriába esnek. De más-más elbírálás alá esnek a családokhoz kihelyezett, illetve a bentlakásban élő gyerekek is.) Ezekből az összegekből az idén összesen 1,15 milliárd lejhez jutott a dévai-szászvárosi központ, ahol Böjte atya szerint összesen 374 gyereket gondoznak. (S nem 375-öt, amint azt Révész Máriusz állítja. De azon az egy gyereken nem veszünk össze.)

Winkler Gyula és Böndi Gyöngyike RMDSZ-képviselők közbenjárásának köszönhető, hogy az említett összegen kívül Böjte atya központja – az ún. közhasznúsági törvény alapján – az idén további 1,17 milliárd lejnyi román állami támogatást nyert el. Ez összesen 2,32 milliárd lejnyi, tehát több mint 16,5 millió forintnyi román állami támogatást tesz ki az idén.

Beszélgetésünk során Böjte atya közölte: napi egy euróba kerül egy gyerek eltartása. Az egész központ működtetése tehát naponta 374 euróba, évente pedig 365-ször ennyibe, azaz 136 510 euróba, tehát 35,8 millió Ft-ba kerül. Ebből 16,5 millió Ft-nyi a román állami támogatás, azaz 46 százaléknyi. A7 százalék tehát 46 százalék... Van egy kis különbség. Írásomban ugyanakkor hangsúlyoztam, hogy az állami árvaházak ennél jóval többet kapnak. Így állunk a többi „tévedéssel” is.

Ezenkívül Révész Máriusz csupán megismételte mindazt, amit riportomban állítottam: hogy Csaba atya fontos munkát végzett és végez Déván, s hogy a szórványban élő magyarok öszszeugratása nem jó dolog. Ebben egyetértünk. Írásom arra mutatott rá, hogy Budapestről azt állítják: „a Böjte atya elleni támadássorozat mögött nem más áll, mint az RMDSZ”. Ezt maga Böjte Csaba is cáfolta, Révész Máriusz is elismeri, hogy „nem lehet ferences–RMDSZ konfliktusról beszélni”, „Winkler Gyula, az RMDSZ országgyűlési képviselője sokat segített az árvaháznak”, és „jó a kapcsolat a városi szervezettel is”. Ebben is egyetértünk tehát.

Riportalanyaim állításain kívül egyetlen tőlem származó kérdés állt írásom végén. Így hangzott: „Ki vállalja magára a szórványban élők összeugratásának a felelősségét, s annak esetleges következményeit?” Erre Révész Máriusz nem válaszol, pedig éppen pártjához közel állóktól hangzottak el az összeugratást célzó kijelentések. Kár. Talán közelebb jutottunk volna a megoldáshoz.


Tibori Szabó Zoltán
Népszabadság