Van Szószólónk a mennyben, ne hurcoljuk magunkkal bűneinket, vétkeinket, ismerjük be kicsinységünket, gyarló gyengeségünket és egymással, de Teremtő Istenünkkel is engesztelődjünk ki! A bűnbánat, a bocsánatkérés, gyengeségünk őszinte beismerése, felszabadít, erőt ad, újjászül nem csak bennünket, hanem kapcsolatainkat, a világgal, családunkkal, embertársainkkal való viszonyunkat is!
Merjünk alázattal bűnbánatot tartani, egészen biztos, hogy Jézus nekem is azt fogja mondani, mind amit a leprásnak mondott: „Akarom! Tisztulj meg!”
Eljött az az idő, amikor az emberek szennyesét sokkal nehezebb elrejteni, mint régebben, de ez nem jelenti azt, hogy rosszabbak vagyunk, hanem a tisztulás újabb állomásához értünk.
Isten nem alszik. Verejtékes munkával vezet bennünket lépésről lépésre előre a kibontakozás útján. Persze szabad akaratunkból kifolyólag lehetőségünk van dönteni akár egyedileg, akár közösségileg a gyűlölet, a harag mellett. Az lenne jó, ha megállnánk, és Istenre figyelve a szeretet mellett döntenénk. Isten dolgozik: mindannyiunkban külön-külön és az emberiség nagycsaládjában is. Hagyjuk, hogy vezessen bennünket!
Hiszem, hogy Isten minden egyes embert nagyon szeret . Nincs olyan ember, akár bűnös, akár igaz, akiért Jézus ne vállalta volna a kereszthalált . A szeretet mindenre megtanít.
Oly megnyugtató kimondani, még ha fáj is: ′′ Uram, lásd itt vagyok, életem a kezedbe adom, kérlek, taníts és formálj engem. Tudod, mi az, amire szükségem van. Dicsőséges szép napok, vagy esetleg visszaesés, betegség? Szent neved áldott legyen, bármit elfogadok a kezeidből. Ha úgy kívánod dicsőíteni Szent neved azzal, hogy meggyógyítasz engem, de ha jónak látod, tisztíts meg, mint arany a tűzben, vagy tisztíts meg a visszaesések, szenvedések vagy betegség kemencéjében." Nagy szabadságot ad, békét, ha valaki tudatosan, nagy alázattal meri magát Isten gondoskodó, de határozott kezébe helyezni.
Részlet a Dei Verbum zsinati konstitúció 21. pontjából:
Az Egyház mindenkor tisztelte a Szentírást, mint magát az Úr testét is, az élet kenyerét ugyanis, főleg a szent liturgiában, mind Isten igéjének, mind Krisztus testének asztaláról szüntelenül veszi és nyújtja a híveknek. Az isteni írásokat a Szent Hagyománnyal együtt mindig hite legfőbb szabályának tartotta és tartja, mert Isten sugalmazására egyszer s mindenkorra vannak írásba foglalva, s változatlanul közvetítik magának Istennek igéjét, és a prófétáknak és az apostoloknak szavaiban a Szentlélek hangját szólaltatják meg. A Szentírásnak kell tehát táplálnia és irányítania az egész egyházi igehirdetést és magát a keresztény vallást is. A szent könyvekben ugyanis a Mennyei Atya végtelen szeretettel siet fiai elé és beszélget velük; s akkora erő és hatékonyság van Isten igéjében, hogy az Egyháznak támasz és életerő, az Egyház gyermekei hitének erő, lelkének táplálék, lelki életének tiszta és el nem apadó forrása. Ezért a Szentírásról kiváltképp érvényes: "Isten szava eleven és átható" (Zsid 4,12), "hatalma van arra, hogy fölépítse művét, és megadja az összes szenttel közös örökséget".
Kérjük segítsetek a családi szeretet megőrzésében.
Kérjük segítsetek a családokban a béke megtartásában.
Az igaz keresztény értékek szerint való családokért!
Isten áldását kérve a családokra!
Amen.
CSALÁD MEGÁLDÁSA
Kérünk, Urunk, Istenünk, a Boldogságos Szűz Mária közbenjárására oltalmazd meg ezt a családot, amely teljes szívvel rád hagyatkozik, és neked ajánlja fel magát. Kérünk, védd meg őket minden ellenséges cselvetéstől és minden bajtól. Krisztus, a mi Urunk által.
Drága Mennyei Atyánk, nagy nagy alázattal kérlek, hogy adj nekünk erőt, hogy arra összepontosítsunk aminek elvégzését ránk bíztad! Segíts, hogy minden időnket, energiánkat arra fordítsuk, hogy a magunk dolgát jó végre vigyük. Add, hogy megértsem, hogy sokkal jobb, ha még botladozva is, de a magunk dolgát végezzük, mint ha más dolgába belekontárkodunk.
Istennek hála szerencsésen haza értünk Dévára! Meglátogattam a Kolozsvári diákjainkat... jól vannak, örömmel fogadtak, sajnos csak online oktatás van az egyetemeken, így egy részük nem a kollégiumban van.... Aztán elmentünk Torockóra, meglátogattam a gyerekeinket, imádságos szeretettel, örömmel bemutattunk közösen egy szentmisét!! Jó volt találkozni, imádkozni, látni, hogy milyen szépen nőnek a gyerekeink!!