"Örvendjetek az Úrban szüntelen! Újra csak azt mondom: örvendjetek! Lelki jóságtokat ismerje meg mindenki. Az Úr közel van. Ne aggódjatok semmiért, hanem mindazt, amit kértek hálaadással párosult imádsággal és könyörgéssel terjesszétek Isten színe elé. Akkor Isten békéje, amely minden értelmet meghalad, megőrzi szíveteket és elméteket Krisztus Jézusban."

Pál apostol levele a filippiekhez 4,4

Amikor Szent Ferencet magasztalták társai, azt mondta: „Ne dicsérjetek! Ha más ugyanekkora kegyelmeket kapott volna, mint én, sokkal többre juthatott volna.” Ezt meg is lehet fordítani: ha ugyanazokat a kísértéseket, nehéz élethelyzetet, családi hátteret kapnám én, mint egy másik ember, akkor derülne ki, hogy az életszentség útján hol állok. 

Csaba testvér

 Kolozsvárott meghalt Reményik Sándor, Baumgarten-díjjal, Corvin-lánccal kitüntetett költő.

Rádióba mondom

Ifjú lelkeknek csendes tanácsképpen, 

magamnak késő vád gyanánt

Egy kis türelmet kérek, - induló, 

Doboló, zajló, zászlós új sereg,

Egy kis türelmet, - nem lesz sok szavam, 

A mikrofontól aztán elmegyek.

Én most leadó-állomáson állok, 

Vannak, kik azt mondják: a posztomon: 

A nemzedékek őrváltása jő,

Egy éjjel át kell adnom, jól tudom.

Higyjétek el: nem szívesen megyek: 

A mikrofonnak mély varázsa van, 

Szédít a hit, hogy ez az én igém, 

Mely láthatatlan szikraként rohan.

És mégis, mégis boldogan megyek. 

Szívemről legördül a szikla-vád, 

Hogy nem hallgattam elég áhítattal 

Más, nagyobb állomások dallamát.

Hogy nagy merészen adni odaálltam; 

Mikor felvenni kellett volna még,

Soká voltam leadó-állomás,

Alig-alig felvevő-készülék.

Én nem füleltem éber értelemmel 

Az élet orgonázó titkait,

S mögöttük a legnagyobb Leadót, 

Kit minden állomás csak közvetít.

Csak azt kívánom: az új arcú más,

Ki helyembe a mikrofonhoz jő, 

Mielőtt szikra-szárnyon szava szállna, 

Lett légyen soká néma felvevő.

A nemzedékek őrváltása jő... 

Én boldog alázattal elmegyek. 

A legfőbb Leadóra hangolom 

Megromlott felvevőmet: szívemet.

1931 december 5

1956 októbere sokunk életét örökre meghatározta: Édesapám ezért és még néhány hasonló verséért, 1956 miatt hét év fegyházat kapott! Imádkozzunk, hogy soha senkit, hitéért, világnézetéért, vallási, nemzeti identitásáért ne üldözzenek! 

A hősökre emlékezve, 

Csaba t. 

Böjte Sándor: Hó

I.

Süppedő fehér pihetakaró,

Te jól tudod,

Hogy itt minden takarni való.

II.

Ne sajnáld tőlünk fehér pelyheid,

Legalább te,

takard a világ bűneit.

III.

Ne irtózz, ha itt-ott pirosra fest,

A kifolyt vér,

vagy kínjaiban vonaglik a test.

IV.

Takard be szépen hideg sírodba

És a vérét,

Azt őrizd meg, jéggé fagyasztva.

V.

Hogyha majd újból kisüt a nap,

és sugara,

Mit rejtesz mindent kitakart.

VI.

A bíró akkor ítéletet mond,

és a tanúk,

Azok, akiknek te adtál hont.

Kvár 1956 dec. 17.

Az üszkös, fagyos Budapestre.

Oda, ahol az orosz tankok

Között hallgatnak a harangok.

Ahol nem csillog a karácsony.

Nincsen aranydió a fákon,

Nincs más, csak fagy, didergés, éhség.

Mondd el nekik, úgy, hogy megértsék.

Szólj hangosan az éjszakából:

Angyal, vigyél hírt a csodáról.

Csattogtasd szaporán a szárnyad,

Repülj, suhogj, mert nagyon várnak.

Ne beszélj nekik a világról,

Ahol most gyertyafény világol,

Meleg házakban terül asztal,

A pap ékes szóval vigasztal,

Selyempapír zizeg, ajándék,

Bölcs szó fontolgat, okos szándék.

Csillagszóró villog a fákról:

Angyal, te beszélj a csodáról.

Mondd el, mert ez világ csodája:

Egy szegény nép karácsonyfája

A Csendes Éjben égni kezdett –

És sokan vetnek most keresztet.

Földrészek népe nézi, nézi,

Egyik érti, másik nem érti.

Fejük csóválják, sok ez, soknak.

Imádkoznak vagy iszonyodnak,

Mert más lóg a fán, nem cukorkák:

Népek Krisztusa, Magyarország.

És elmegy sok ember előtte:

A Katona, ki szíven döfte,

A Farizeus, ki eladta,

Aki háromszor megtagadta.

Vele mártott kezet a tálba,

Harminc ezüstpénzért kínálta

S amíg gyalázta, verte, szidta:

Testét ette és vérét itta –

Most áll és bámul a sok ember,

De szólni Hozzá senki nem mer.

Mert Ő sem szól már, nem is vádol,

Néz, mint Krisztus a keresztfáról.

Különös ez a karácsonyfa,

Ördög hozta, vagy Angyal hozta –

Kik köntösére kockát vetnek,

Nem tudják, mit is cselekesznek,

Csak orrontják, nyínak, gyanítják

Ennek az éjszakának a titkát,

Mert ez nagyon furcsa karácsony:

A magyar nép lóg most a fákon.

És a világ beszél csodáról,

Papok papolnak bátorságról.

Az államférfi parentálja,

Megáldja a szentséges pápa.

És minden rendű népek, rendek

Kérdik, hogy ez mivégre kellett.

Mért nem pusztult ki, ahogy kérték?

Mért nem várta csendben a végét?

Miért, hogy meghasadt az égbolt,

Mert egy nép azt mondta: „Elég volt.”

Nem érti ezt az a sok ember,

Mi áradt itt meg, mint a tenger?

Miért remegtek világrendek?

Egy nép kiáltott. Aztán csend lett.

De most sokan kérdik: mi történt?

Ki tett itt csontból, húsból törvényt?

És kérdik, egyre többen kérdik,

Hebegve, mert végképp nem értik –

Ők, akik örökségbe kapták –:

Ilyen nagy dolog a Szabadság?

Angyal, vidd meg a hírt az égből,

Mindig új élet lesz a vérből.

Találkoztak ők már néhányszor

– A költő, a szamár, s a pásztor –

Az alomban, a jászol mellett,

Ha az Élet elevent ellett,

A Csodát most is ők vigyázzák,

Leheletükkel állnak strázsát,

Mert Csillag ég, hasad a hajnal,

Mondd meg nekik, –

mennyből az angyal

New York, 1956.

A képen: a kaposvári 1956-os emlékmű.

Judit több házunkban is dolgozott önkéntesként, a gyerekek nagyon szerették! Sajnos agydaganattal megműtötték, az anyukája most mondja, hogy nagyon rosszul van! Arra kérlek, hogy imádkozzunk érte!! 

Hiszek az ima erejében, 

Csaba t.

3M - Most, Mindent, Magamnak!

Az én kényelmem, gond nélküli életem mibe kerül másnak?!

Lelkigyakorlatra hívlak- október 22-23-24- én!

Minden este hat órától, szeretettel várlak a Dévai templomba!

Csatlakozhatsz itt is, de a www.magnificat.ro oldalon is!!

"A legtöbb ember olyan, mint a svájci bicska, aminek bár sok éle van, de csak egy pengét használnak belőle. Kíváncsinak kell lennünk, mi van még bennünk. Merd kinyitni, használni Isten ajándékait!" 

Csaba testvér

A túlvilágon mindenről lehull a fátyol. Itt a földön hazudozhatunk és játszhatunk egymás számára szép színdarabot, de halálunk után a dolgokat úgy látjuk, ahogy a valóságban vannak. Isten fényében nem csaphatjuk be se önmagunkat, se másokat. Ez a szembenézés nagyon kemény és fájdalmas lehet. Jézus tekintetével látjuk magunkat, és mi magunk mondjuk ki a saját ítéletünket. 

Csaba testvér