Bővebben: Uram add meg nekem...Én az élet Urától az apró részletek meglátását kérem , azt, hogy ne a nagybetűs Népet vagy a nagybetűs Szülőföldemet szeressem , hanem azt az embert aki éppen mellettem van !
Csaba testvér

Bővebben: DEO GRATIAS…Ma nagyon szép keretek között zajlott le a dévai Szent Ferenc Alapítvány alapításának 25. évfordulója az Arénában. Telt ház volt, egyházi , közéleti személyek megjelenésével és sok , sok régen nem látott ismerős és barát jelenlétében.
Sok jól ismert énekes, zenész,  a Nem adom fel Együttes, az alapítványi gyerekek közreműködésével. 
A köszönet elsősorban Csaba testvért illeti azért amiért 25 évvel ezelőtt Isten nevében ebbe a munkába belevágott persze mások segítségével. Mivel az este elég elhúzódott csak e pár szó. A jó Isten áldása kísérje Csaba testvér munkáját és az egész Szent Ferenc Alapítvány munkáját. És az Ő áldása legyen mindazokon akik ebben bármilyen módon is belekapcsolódnak és elsősorban azokon a gyerekeken , kicsik , nagyok egyaránt akik az alapítvány gondozásában vannak. Nem könnyű feladat javítani mindig lehet, de ma este a hálaadás estéje a jó Istennek és ha Ő velünk akkor ……
megosztotta dr k.e.

Bővebben: Nagyszerű emberek laknak Budapesten!!! Hálás szeretettel köszönöm, hogy mind az 560 gyerekünknek, kollégámnak megfogta valaki a kezét és mindenki kapott finom vacsorát, szállást!! Köszönöm Reninek, hogy befogadtad a dévai lányokat!! Isten áldását kérem a régi és az új barátságokra.
Szeretettel, 
Csaba t.

Bővebben: Hisszük…Mi, keresztények hisszük, hogy létezik egy olyan dimenzió, ahol szeretetből, jóságból ajándékot adhatunk egymásnak – nemcsak egy szál virágot, egy szelet süteményt vagy egy autót, hanem a szenvedéseink, imádságaink gyümölcsét is felkínálhatjuk egymásnak azért, hogy a másiknak azt a jó Isten betudja, valamilyen módon a másik azáltal jobb legyen, jobb útra térjen, világosabban, tisztábban lásson, megértse az összefüggéseket az élet titkai között. 
Csaba testvér

Bővebben: Egy ajándék…Isten legszebb ajándéka a feladat, mely sokszor húsunkba vágó kereszt, máskor szárnyakat adó csoda, melyről Jézus joggal mondotta: „Az én eledelem, hogy annak akaratát teljesítsem, aki küldött.” [Jn 4,34] 
Csaba testvér

Bővebben: Vándorbölcső...Az ausztráliai magyarok jóvoltából már 43 vándor bölcsőre gyűjtöttek össze pénzt , különösen sok munkát fektetett ebbe bele Rozgonyiné sz. Gidró Mária Magdolna Sydneyből .. A magyarság megmaradása mindenkinek szívügye kell, hogy legyen a világon mindenütt a megmaradásunkért . 
megosztotta dr. k. e.
Fényképek Nagy Balázs jóvoltából.

 

Bővebben: Szembenézés…Nem vagyunk istenek, nem vagyunk halhatatlanok. Porból teremtett az Isten, és életünknek, mint a futballmérkőzésnek, megvan az eleje és a vége. Tudjuk, hogy mikor dobták be a labdát, mikor indult el a meccs, de a végét nem tudjuk. Marék porságunkból, esendőségünkből adódóan törékenyek, sebezhetőek vagyunk, megbetegedhetünk, és ezt bele kell számolni az életünkbe. Ez vele jár. 
Csaba testvér

Bővebben: Az élet szolgálatával...Gyergyószárhegyi Tatárdombon, a tegnapi ünnepségen két fiatal pár is átvett egy - egy vándorbölcsőt!! Köszönjük Csinodi Nagy Balázsnak, hogy nem csak sopánkodik, siránkozik, hogy fogy a nemzet, hogy nincsenek gyermekek, hanem szeretettel, jósággal, itt is - ott is megjelenik ajándékkal, egy- egy vándorbölcsővel, és az élet mellett döntött fiatalok mellé áll!! Álljunk mi is melléje, és a gyarapodó Kárpátmedencéért dolgozzunk imádságos szeretettel!!
Az élet szolgálatával, 
Csaba t.